Az ima a ,,fegyverünk” – Fabry Kornél atya a békéről

Legyél a béke követe! címmel rendezett szavalóversenyt 2022-ben Miskolcon a Versbarátok Köre. A döntő-gálán tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevője volt Fábry Kornél atya is. Többek között hangsúlyozta: ,,Ha a szívedben nincsen béke, abból békétlenség lesz kívül is… Szellemi harcban vagyunk, melyben egyetlen fegyverünkkel, az imával tudunk csak küzdeni. Én minden nap imádkozom egy rózsafüzért a békéért…”

Szeretettel ajánljuk: – Versekkel a békéért ITT
– Midőn már bésötétedett ITT
Vihula Mihajlo: I. MAGYAR RAPSZÓDIA – gitáron ITT (A darabot a szerző, Vihula Mihajlo adta elő a miskolci eucharisztikus szavalóverseny gáláján)


Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

NEK-re hívó – Fábry Kornél atya gondolatai

A gyertyás körmenetre a szervezők már megrendeltek 50 ezer gyertyát, s nagyon bizakodnak abban, hogy kevés lesz – árulta el Fábry Kornél atya. A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára az ország sok-sok településén személyesen invitálta a híveket a NEK-re. Felvételünk Miskolcon, a MAB-székházban készült.

Szeretettel ajánljuk: – Oltáriszentség versjegyzetekkel ITT
– Utaz(z)unk a NEK-re ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)