A pesti füvészkertben szinte mindenki megfordult már – legalábbis képzeletben, hiszen Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című regényének kulcsfontosságú helyszíne. Elnevezése is a regény nyomán terjedt el, s maradt meg a hétköznapi használatban. Érdemes azonban személyesen is felkeresni az író által legendássá varázsolt – a fiatalok körében hangulatos randihelyként emlegetett – békebeli kertet, amely az elmúlt időszakban ünnepelte fennállásának 250. évfordulóját.
A Füvészkert 1960 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2005 szeptemberétől Magyar Örökség-díjas hely, 2006 májusában pedig mint kulturális örökség is védelem alá került.
A Hungarikum Bizottság 2022 januári döntése értelmében pedig bekerült a Magyar Értéktárba a kiemelkedő nemzeti értékeink közé. Mivel is vívta ki e rangos besorolást az intézmény?
– A Füvészkert nemcsak egy nagy múltú botanikus kert, hanem évszázadok óta velünk élő történelem és élményforrás, menedék, melynek kapuján belépve egy másik világba csöppenünk – fogalmazta meg a hely jelentőségét V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a botanikus kert 250. éves jubileumi zárórendezvényén. Mit jelent ez a gyakorlatban? A Botanikus Kert kiemelt természetvédelmi feladata a veszélyeztetett, védett növények megőrzése, mesterséges szaporítása. A kert mintegy 85 hazai veszélyeztetett fajt gondoz, és a Föld flórájából 250, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió által veszélyeztetettnek minősített, ,,vörös könyves” fajt mutat be.
A füvészkert előadások tartásával, gyakorlatok vezetésével segíti a közép- és felsőfokú oktatást, elsősorban az ELTE képzéseiben résztvevők tanulhatnak is.
A tudományos tevékenységgel nem foglalkozó átlagember számára a füvészkert regényes hangulata, gazdag, különleges növényvilága miatt lehet vonzó, s számtalan programmal is várja az érdeklődőket. A jubileumi évet például fényművészeti rendezvénnyel zárták, amelyen a vetítésnek és a fényinstallációknak köszönhetően misztikus, mágikus módon elevenedtek meg a kert növényeinek formái, textúrái. Rendszeresek a tematikus szakvezetések, melyeken az érdeklődők érdekes szempontok alapján járják körbe a kert növényvilágának egy-egy szegletét.
Ha ott járunk, ne feledkezzünk meg Nemecsek Ernőről sem: a Viktória-házban megtekinthetjük a tragikus sorsú – regényhős – kisfiú szobrát.
M. G.
Szeretettel ajánljuk: – Tündérrózsán lebegve ITT
– Fürdés az ,,orchideaóceánban” ITT
(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)