Fekete Vince: A földbelátó (részlet)

Az erdélyi Lemhényben, a Kelemen Didák atya tiszteletére készült emlékoszlop szentelése alkalmából rendezett ünnepi műsorban Fekete Vince: A földbelátó című versét megzenésítve adták elő a Nagy Mózes Gimnázium diákjai: Nánia Hanna és Nánia Hilda, tanárukkal, Nagy-Babos Tamással.

A teljes vers:

FEKETE VINCE: A FÖLDBELÁTÓ

Olvassa tovább!

Kelemen Didák lemhényi emlékhelyén

Kelemen Didák szentéletű minorita szerzetes az erdélyi Kézdialmáson született, s a szomszédos Lemhényben keresztelték. Sorsa úgy alakult, hogy a Nyírségben és Miskolcon tevékenykedett, végső nyughelyre a miskolci minorita templomban lelt. A ,,bölcső” és a ,,koporsó” egyre erősebb kapcsolatot jelent, az erdélyi és az anyaországi települések együtt ,,dolgoznak” Didák atya boldoggá avatásáért.

Olvassa tovább!

Üdvösségre jutás, rózsafüzérrel

,,A rózsafüzér szeretete a jövendő
üdvösségre jutás jele”

Tény, hogy a magán és társulati szentolvasó imádság meghatározója lett a keresztény hűségnek, jele az imádkozni tudásnak, bizonyítéka az imádság szeretetének, s ha nem is merem egyéni véleményemet meghaladóan állítani, a rózsafüzér szeretete ma a jövendő üdvösségre jutás jele is.

(Képünkön az a jelenet látható Michelangelo Utolsó ítélet c. freskójáról, ahol az emberek rózsafüzéren próbálnak felkapaszkodni az ,,Üdvösségbe”, a Jóistenhez…) 

Olvassa tovább!

,,Megszólaló” szentképek – Mai szentferenci feladatok…

Egy lap Bukovenszki Zoltán atya szentképgyűjteményéből, –
s a képhez íródott gondolatai:

KOMOLYAN VETT HITTEL

Elgondolkodtató, hogy a Jézussal való találkozás mennyire meg tudja változtatni egy ember életét. Assisi Ferenc vallásosnak mondta magát, meg volt keresztelve, volt elsőáldozó, meg is bérmálta a püspök, mégis hidegen hagyta a hit, s az Evangélium tanítását, melyet számára is az Egyház közvetített, nem vette komolyan. Egy istenélmény kellett ahhoz, hogy az élete teljesen megváltozzon olyannyira, hogy még a saját apja is bolondnak nézze –, pedig csupán találkozott a Mesterrel…

Olvassa tovább!