,,Megszólaló” szentképek: Könny és Vér

,,A szenvedés révén Isten leginkább ember volt; a szenvedés révén az ember egyre inkább Isten felé emelkedik…” – idézi a szentkép, melyet Bukovenszki Zoltán atya választott ki kérésünkre különleges gyűjteményéből. ALBUM rovatunkban folyamatosan közreadunk majd néhányat a képek közül. Alább Zoli atya – a szentképhez íródott – nagyböjti gondolatait olvashatjuk.

                                          Atyám légy velem,
                                   hogy végig tudjam vinni
                                              a küldetésem…

Sokszor találkoztam idősek látogatása alkalmával Jézus az olajfák hegyén jelenetét ábrázoló szentképpel –, legtöbbször a tisztaszobában a hitvesi ágy fölé akasztva. Nem egy helyen az esküvői feszület is ott volt alatta. Most nagyböjt idején lelki szemeimet e jelenetre vetem:

Nagycsütörtök éjjele. Jézus minden tanítványától elhagyatva egyedül imádkozik. Sokadszor…, de ez az éjszaka más. Utolsó vacsora a tanítványokkal. Utolsó pár nyugalmas óra a megaláztatások, szenvedések, az ostorcsapások, a keresztút előtt. Utolsó éjszaka a halál előtt. Látom a képen, ahogy Jézus ül egy sziklán, háttérben az alvó Jeruzsálem fényei. De csak látszólagos a nyugalom. Valahol már közeledik a vég. Eljött az óra. Még nem hallani a katonák zaját, akik percről percre közelebb érnek. Érte jönnek… Érte, aki annyi jót tett. Akire felnéznek, akinek Hozsannát kiáltottak. Egyre hevesebben ver a szív, remeg a test. Már nem tud ülni…, megroggyan a térd. Összekulcsolt kezére cseppek hullnak. Nem eső…: könny és vér.
– „Atyám! Félek! Nem akarom ezt! Nem akarok szenvedni… nem akarok meghalni! Múljék el ez a pohár, a szenvedés kelyhe. Ezért tettem annyi jót?! Gyógyítottam betegeket?! Űztem ki a gonoszt?! Támasztottam fel Jairus lányát, Lázárt, azt az ifjút Naim kapujában?! Ezért lakattam jól annyi embert öt kenyérrel és két hallal?! Ez sem volt nekik elég?! Hányszor kellett bizonyítanom, hogy ki vagyok, hogy Te küldtél engem. Hogy Te és én Egy vagyunk! Mit vársz még tőlem Atyám?! …Szólj! …Vedd el ezt a kelyhet –, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd. Már jönnek. Hallom a hangjukat. Atyám, elfogadom, amit kértél tőlem. Adj erőt, hogy ne hátráljak meg, ne veszítsem el önmagam. Ki tudjak tartani. Hiszen ezért az óráért jöttem. Már látom őket, a fáklyáik fényeit. A sarujuk dobogását. Atyám légy velem, hogy végig tudjam vinni a küldetésem”.
– „Üdvözlégy, Mester!”
– „Hát elkezdődött…”

A rovat következő bejegyzése: Feltámadások IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)