Történetek az Oltáriszentségről
II. Ferdinánd császár és magyar király minden héten szentáldozáshoz járult. Az áldozás előtti napon szigorú böjtöt tartott. Mikor az Úr asztalához járult, oly áhítattal imádkozott, hogy úgy látszott, mintha az istenszeretettől lángoló lelke elhagyni készülne a testet, hogy az Üdvözítője felé siessen.
Ha találkozott olyan pappal, aki az Oltáriszentséget beteghez vitte, kiszállt a kocsijából, térdhajtással üdvözölte Jézus Krisztust az Oltáriszentségben, s elkísérte a beteg lakásáig. Ha a beteg szegény volt, gondoskodott róla megfelelő adománnyal.
Minden esztendőben részt vett a negyvenórás szentségimádásban, amit a farsang három utolsó napján tartottak, s kettőzött buzgalommal imádta a kenyér színben rejtőző Urat, amikor annyian a vétkes mulatozások által Isten törvényeit lábbal tapossák.
Kis történelemóra
II. Ferdinánd (Graz, 1578. július 9. – Bécs, 1637. február 15.) német-római császár, magyar és cseh király, az ellenreformáció és az abszolutizmus képviselője. A jezsuitáknál nevelkedett Ferdinánd apja halála után, 1590-ben lett Belső-Ausztria uralkodója. Míg apja a török veszélyre való tekintettel még kesztyűs kézzel bánt a protestánsokkal, addig Ferdinánd – aki `a katolikus vallás legelszántabb védelmezője` kitüntető címet kapta a Szentszéktől – erélyes kézzel látott hozzá az ellenreformáció terjesztéséhez.
Csehországban a katolikus és a protestáns rendek összetűzése 1618-ban felkeléshez vezetett, amelynek során Ferdinánd követeit kidobták a prágai vár ablakából (defenestratio), őt magát trónfosztottnak nyilvánították és I. Jakab angol király vejét, V. Frigyes pfalzi grófot választották cseh királlyá. Ferdinánd hadvezérének, gróf Tillynek sikerült 1620 novemberében – itáliai, spanyol és bajor segítséggel – Prágától nyugatra, a fehérhegyi csatában döntő győzelmet aratni a protestánsok fölött. A “téli király” néven ismert V. Frigyes elmenekült az országból, Bajorország megkapta Felső-Pfalzot és a pfalzi választófejedelemséget.
Az 1618-ban vallásháborúnak indult, de mindinkább az európai hatalmak önző érdekeiért folytatott harmincéves háború első szakaszában (1625-1629) tehetséges hadvezéreinek, Tillynek és Wallensteinnek köszönhetően Ferdinánd sorra aratta győzelmeit, Dániára kényszerítette a lübecki békét és 1629-ben kiadta a Restitúciós Ediktumot, amelynek értelmében a protestánsoknak vissza kellett szolgáltatniuk az 1552 óta általuk kisajátított egyházi birtokokat.
A protestánsok azonban folytatták a harcot, 1630-tól a svédek támogatásával (1630-1635). II. Gusztáv Adolf svéd király seregei partra szálltak Pomerániában és sorra aratták győzelmeiket, meghódítva egész Dél-Németországot, beleértve Münchent is. Ferdinánd – Wallensteinnek köszönhetően – visszaszorította a svédeket, majd Lützennél megütközött Gusztáv Adolffal. A svédek győztek ugyan, de királyuk elesett a csatában.
A harmincéves háború – Franciaország hadba lépése következtében – ezután tovább folyt, mérhetetlen szenvedéseket és súlyos anyagi károkat okozva Európa népeinek. A háborút lezáró vesztfáliai békét (1648) II. Ferdinánd már nem élhette meg: 1637. február 15-én elhunyt Bécsben, miután a császári trónt még biztosítani tudta fiának, III. Ferdinándnak. II. Ferdinánd hamvai a grazi dóm melletti barokk stílusú császári kriptában nyugszanak.
(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)
Következő rész: Hitújonc a háborgó habokban IDE KATTINTVA
Eucharisztikus csodák 1. – Szentostyák a lángnyelvek között IDE KATTINTVA