,,Fejedelmi” hitvallás

Történetek az Oltáriszentségről 1.

II. Ferdinánd császár és magyar király minden héten szentáldozáshoz járult. Az ál­dozás előtti napon szigorú böjtöt tartott. Mi­kor az Úr asztalához járult, oly áhítattal imádkozott, hogy úgy látszott, mintha az is­tenszeretettől lángoló lelke elhagyni ké­szül­ne a testet, hogy az Üdvözítője felé siessen.

Ha találkozott olyan pappal, aki az Ol­táriszentséget beteghez vitte, kiszállt a ko­csi­jából, térdhajtással üdvözölte Jézus Krisztust az Oltáriszentségben, s elkísérte a beteg lakásáig. Ha a beteg szegény volt, gondoskodott róla megfelelő adománnyal.
Minden esztendőben részt vett a negy­venórás szentségimádásban, amit a far­sang három utolsó napján tartottak, s ket­tő­zött buzgalommal imádta a kenyér színben rejtőző Urat, amikor annyian a vét­kes mulatozások által Isten törvényeit lábbal tapossák.

Kis történelemóra

II. Ferdinánd (Graz, 1578. július 9. – Bécs, 1637. február 15.) német-római császár, magyar és cseh király, az ellenreformáció és az abszolutizmus képviselője. A jezsuitáknál nevelkedett Ferdinánd apja halála után, 1590-ben lett Belső-Ausztria uralkodója. Míg apja a török veszélyre való tekintettel még kesztyűs kézzel bánt a protestánsokkal, addig Ferdinánd – aki `a katolikus vallás legelszántabb védelmezője` kitüntető címet kapta a Szentszéktől – erélyes kézzel látott hozzá az ellenreformáció terjesztéséhez.
Csehországban a katolikus és a protestáns rendek összetűzése 1618-ban felkeléshez vezetett, amelynek során Ferdinánd követeit kidobták a prágai vár ablakából (defenestratio), őt magát trónfosztottnak nyilvánították és I. Jakab angol király vejét, V. Frigyes pfalzi grófot választották cseh királlyá. Ferdinánd hadvezérének, gróf Tillynek sikerült 1620 novemberében – itáliai, spanyol és bajor segítséggel – Prágától nyugatra, a fehérhegyi csatában döntő győzelmet aratni a protestánsok fölött. A “téli király” néven ismert V. Frigyes elmenekült az országból, Bajorország megkapta Felső-Pfalzot és a pfalzi választófejedelemséget.
Az 1618-ban vallásháborúnak indult, de mindinkább az európai hatalmak önző érdekeiért folytatott harmincéves háború első szakaszában (1625-1629) tehetséges hadvezéreinek, Tillynek és Wallensteinnek köszönhetően Ferdinánd sorra aratta győzelmeit, Dániára kényszerítette a lübecki békét és 1629-ben kiadta a Restitúciós Ediktumot, amelynek értelmében a protestánsoknak vissza kellett szolgáltatniuk az 1552 óta általuk kisajátított egyházi birtokokat.
A protestánsok azonban folytatták a harcot, 1630-tól a svédek támogatásával (1630-1635). II. Gusztáv Adolf svéd király seregei partra szálltak Pomerániában és sorra aratták győzelmeiket, meghódítva egész Dél-Németországot, beleértve Münchent is. Ferdinánd – Wallensteinnek köszönhetően – visszaszorította a svédeket, majd Lützennél megütközött Gusztáv Adolffal. A svédek győztek ugyan, de királyuk elesett a csatában.
A harmincéves háború – Franciaország hadba lépése következtében – ezután tovább folyt, mérhetetlen szenvedéseket és súlyos anyagi károkat okozva Európa népeinek. A háborút lezáró vesztfáliai békét (1648) II. Ferdinánd már nem élhette meg: 1637. február 15-én elhunyt Bécsben, miután a császári trónt még biztosítani tudta fiának, III. Ferdinándnak. II. Ferdinánd hamvai a grazi dóm melletti barokk stílusú császári kriptában nyugszanak.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Eucharisztikus csodák 1. – Szentostyák a lángnyelvek között IDE KATTINTVA