Pio atya és a sátán

Ördögi illúziók

Pio atyát ötéves korától gyakran kísértette a sátán, a legkülönbözőbb alakokban, megjelenve: pl. csúnya fekete macskaként vagy gyönyörű meztelen lányként, de olyan is volt, hogy X. Pius, a Szűzanya, Assisi Szent Ferenc alakjában. Gabriele Amorth atya, a Vatikán rangidős ördögűzője azt állította egy interjúban, hogy Pio atya különbséget tudott tenni a Jézus, Mária és a szentek valódi megjelenése és a sátáni illúziók között azáltal, hogy gondosan megfigyelte lelkiállapotát és azokat az érzéseket, amelyek a jelenések közben elfogták.

Hogy biztos legyen magában, mindig felszólította a ,,jelenést”: „Mondd: éljen Jézus!”… Ezt a gonosz lelkek nem mondták utána.
Pio atya nagy küzdelmet folytatott a gonosszal minden alkalommal. Előfordult, hogy az ördög meg is verte, de végül Isten segítségével mindig sikerült győzedelmeskednie. Utána pedig megjelent neki Jézus, Szűz Mária, vagy őrangyala. A gonosz zaklatásai maximum negyedóráig tartottak, míg Jézus, Mária vagy az őrangyal egy órán át is vigasztalta.

Pio atya breviáriumából: 

,,Isten és a sátán között a harctér az emberi lélek. Itt folyik a harc az élet minden pillanatában, ezért szükséges, hogy a lélek szabad bejárást engedjen az Úrnak, és általa mindenfelől megerősítse, fölfegyverezze magát. Az ő fénye majd rávilágít így a tévedésekre. A léleknek Jézus Krisztusba kell öltöznie, az ő igazságába és igazságosságába, fel kell vennie a hit pajzsát, Isten igéjét, hogy le tudja győzni a hatalmas ellenségeket…”

– Szent Antal imája kísértések ellen IDE KATTINTVA
– Pio atya imája szentáldozás után IDE KATTINTVA
– A stigmák talánya ITT

Kapcsolódó videó: – Elsötétült ,,fényhordozó” IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)