,,Jeladás” – és Hallelujah – Szalókról

For You 🙂

34. alkalommal rendezik meg 2017. július 12. – 16. között az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot, amely Magyarország egyik legnagyobb katolikus ifjúsági rendezvénye.

Ízelítő a ,,Szalókhangulatból”: A tavalyi ,,Szalók” a Krakkói Ifjúsági Világtalálkozó miatt elmaradt. A 2015-ös, 33. találkozó egyik fellépője volt a For You, acapella vokálegyüttes. Felvételünkön a Hallelujah c. számot adják elő saját feldolgozásukban.

A Kerényi Lajos atya nevével fémjelzett lelkigyakorlat évről évre egy meghatározott témára épül, amellyel kapcsolatban az örökifjú piarista szerzetes és számos, az egyházi és a civil életből meghívott előadó tart tanulságos előadásokat. Kiemelt hangsúlyt kapnak a kiscsoportos beszélgetések is, amelyek segítségével a résztvevők hatékonyabban tudják feldolgozni az előadásokon hallottakat. Az idei téma: Kaptunk jelet

Kerényi Lajos és Galó Gábor atyák ,,jeles” meghívója itt olvasható: http://ujmisszio.hu/szalok-2017-julius-12-16/

Az idei rendezvény több jubileum jegyében zajlik:

– 35 évvel ezelőtt tartották az első ifjúsági találkozót és lelkigyakorlatot Egerszalókon.

– Ternyák Csaba egri érsek 10 éve az Egri Főegyházmegye főpásztora.

– Kerényi Lajos 90. éves, 65 éve szentelték pappá, vasmisét mutat be.

– Sillye Jenő 70 éves, és 50 éve van a zenei pályán.

– A Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség ebben az évben ünnepli alapításának 25. évfordulóját.

A részvétel regisztrációhoz kötött, ám az esti szentmiséket bárki látogathatja.

Részletes program:

Szerda – július 12.

15.00 – 15.45         Köszöntő és előadás: Dr. Kerényi Lajos atya, piarista szerzetes, plébános (Szent Kereszt Plébániatemplom)
15:45 – 16:00         Csendes elmélkedés
16.00 – 17.30         Kiscsoportos beszélgetés
17.45 – 18.00         Énekpróba
18.00 – 19.30         Nyitó szentmise: Dr. Kerényi Lajos atya (zenei szolgálat: Egri J. Sz. P. Ifjúsági Ének- és Zenekara)
19.30 – 20.30         Vacsoraidő
20.30 – 21.30         Koncert: Egri Jézus Szíve Plébánia Ifjúsági Ének- és Zenekara
22.00 – 23.00         Szentségimádás a templomban (fakultatív)
23.00 – 07.00         Silencium

Csütörtök – július 13.

06.00 – 07.45         Ébresztő
07.45 – 08.00         Reggeli ima
08.00 – 08.45         Előadás: Galo Gábor atya, főszervező, az Egri Főegyházmegye ifjúsági referense
08:45 – 09:00         Csendes elmélkedés
09.00 – 10.30         Kiscsoportos beszélgetés
10.45 – 12.00         Műhelyek
12:00 – 14.00         Ebédidő
14:00 – 15.00         Pihenő
15.00 – 15.45         Előadás: Hodász András,  káplán (Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia)
15:45 – 16:00         Csendes elmélkedés
16.00 – 17.30         Kiscsoportos beszélgetés
17.45 – 18.00         Énekpróba
18.00 – 19.30         Szentmise – Czibere Zsolt atya (zenei szolgálat: Szalók Band)
19.30 – 20.30         Vacsoraidő
20.30 – 21.30         Szentségimádás és közbenjáró ima – Szent Ferenc Kisnővérei és Szalók Band (nagyszínpad)
22.00 – 23.00         Szentségimádás a templomban (fakultatív)
23.00 – 07.00         Silencium

Péntek – július 14.

06.00 – 07.45         Ébresztő
07.45 – 08.00         Reggeli ima
08.00 – 09.00         Zarándokút a hegyhez
09:00 – 10:00         Hegyi beszéd: Fedor Péter, görög kat. parókus (Miskolc-Avas)
10.00 – 11.00         Zarándokút vissza
11.00 – 12.00         Kiscsoportos beszélgetés
12.00 – 14.00         Ebédidő
14:00 – 15.00         Pihenő
15.00 – 15.45         777 – Jelként a médiában (beszélgetés a honlap készítőivel: Martí Zoltán, Heltai Péter, Vágvölgyi Gergely)
16.00 – 17.00         Műhelyek
17.00 – 18.00         Gyónási lehetőség és/vagy közös éneklés
17.45 – 18.00         Énekpróba
18.00 – 19.30         Szentmise: Dr. Kerényi Lajos VASMISÉS atya (zenei szolgálat: Szalók Band)
19.30 – 20.30         Vacsoraidő
20.30 – 21.30         Közös rózsafüzér – Szent Ferenc Kisnővérei és Szalók Band (nagyszínpad)
22.00 – 23.00         Szentségimádás a templomban (fakultatív)
23.00 – 07.00         Silencium

Szombat – július 15.

06.00 – 07.45         Ébresztő
07.45 – 08.00         Reggeli ima
08.00 – 08.45         Előadás: Zimonyi Géza, számítógépes grafikus
08:45 – 09:00         Csendes elmélkedés
09.00 – 10.30         Kiscsoportos beszélgetés
10.45 – 12.00         Műhelyek
12:00 – 14.00         Ebédidő
14:00 – 15.00         Pihenő
15.00 – 16.00         Koncert: Quo Vadis együttes
16.30 – 17.30         Koncert: Sillye Jenő és barátai
18.00 – 19.00         Koncert: Képmás zenekar
19.00 – 20 00         Vacsoraidő
19.45 – 20.00         Énekpróba
20.00 – 22.00         Szentmise + körmenet – Dr. Ternyák Csaba, egri érsek (zenei szolgálat: Képmás zenekar)
22.00 – 23.30         Táncház – Pintér László Zsolttal
22.00 – 23.30         Szentségimádás a templomban (fakultatív)
00.00 –  07.00        Silencium

Vasárnap – július 16.

06.00 – 07.45         Ébresztő
07.45 – 08.00         Reggeli ima
08.00 – 08.45         Záró előadás: Dr. Kerényi Lajos atya
08:45 – 09:00         Csendes elmélkedés
09.00 – 10.00         Lezáró kiscsoportos beszélgetés
10.15 – 10.30         Énekpróba
10.30 – 12.00         Záró szentmise:  Palánki Ferenc, Debrecen-Nyíregyházi megyés püspök (zenei szolgálat: Egri Bazilika Ének- és Zenekara)
12.00 – 13.00         Közös záró éneklés: Egri Bazilika Ének- és Zenekara
13:00 – 14:00         Búcsúzkodás, Pakolás

A találkozó ideje alatt a barlanglakásokat idén is ingyenesen látogathatják a résztvevők, a Karitász–RÉV végig ott lesz, a Faludi Akadémia filmszemlét tart a barlanglakásoknál, lehetőség nyílik Faluházi kézművességre, kedvezményes barangolásra a szalóki Tücsökbusszal, valamint a résztvevők most is segíthetnek embertársaikon véradással.