Imádkozzunk együtt – Szent Rita kilenced 5.

Ötödik nap – Feldolgozott fájdalom

Szent Rita ünnepéhez kapcsolódva kérjük, imádkozzák velünk Böjte Csaba Szent Rita kilencedét 

Szent Rita immár boldog családi élete két szép ikerfiú születése után néhány évvel, 18 évnyi házasság után tragikus véget ér. Szeretett férjét régi ellenségei meggyilkolják. Rita képes újrakezdeni, és magányos özvegyként, egyedül neveli tisztességesen gyermekeit.

Gondoljunk a bennünket ért pótolhatatlan csapásokra. Nincsen ház kereszt nélkül. Mindannyiunkat ért és ér kisebb nagyobb kudarc, tragédia. Szent Rita nem adta fel, volt ereje újból felállni, és hittel tovább menni. Nekünk is fel kell állnunk, el kell engednünk azt, amit elvesztettünk, és tovább kell mennünk reménnyel életutunkon. Isten nem a sírás, a gyász parancsát, hanem a szeretet parancsát adta nekünk.

Könyörögjünk: Urunk Istenünk, adj erőt, hogy ahogyan a jót és szépet elfogadjuk tőled, ugyanúgy tudjuk elfogadni, feldolgozni azt is, ami fájdalmat, sebet okoz nekünk. Segíts meg, hogy Szent Rita példájára újra tudjunk kezdeni, talpra tudjunk állni. Add nekünk a te húsvéthajnali nyugodt, csendes újrakezdésedet, mellyel felálltál nagypéntek halálából. Győzedelmeskedjen az élet, a szeretet életünkben is a halál felett.

Imádkozva kiáltunk hozzád Atyánk, és kérjük segítségedet, erőt keresztünk hordozásához: Miatyánk… Üdvözlégy Mária…

Előző rész ITT
Következő rész – Alázatos újrakezdés – IDE KATTINTVA

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.