Apokalipszis a múltból – a jelenen át – a jövőben
Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) halálának évfordulója apropóján vettük elő Apokrif című versét, saját szavalatai közül válogatva. Az 1954-ben született vers életművének egyik csúcspontja, a Pilinszky-világkép összefoglalását adja. Szeretettel ajánljuk elolvasásra a világhálóról vett elemzésekből szerkesztett összefoglalónkat (a videó alatt), illetve megtekintésre a Feledi Projekt: Szálkák c. táncelőadás rendező-koreográfusával készített – előadásrészletekkel és fotókkal színesített – videót: http://ujmisszio.hu/eltancolt-pilinszky-szellemiseg/
A címbe állított görög szó teológiai használatú megjelölés, eredetileg titkos, elrejtett iratra vonatkozott. A szentírási szövegek rendezésekor, az úgynevezett kanonizálás során egyes textusokat kétes hitelűnek találtak. Ezek kimaradtak a bibliai kánonból, apokrif iratnak minősültek.
A Pilinszky-mű viszont valójában apokalipszis, a világvége, a végítélet személyes leírása.
A cím a költő vallásosságára is utal. Önmaghatározása szerint: Én költő vagyok és katolikus. Műveiben elhatárolja magát a kegyességtől és az ájtatosságtól, a hitbéli meggyőződés kifejezésétől. Másrészt viszont költészete katolikus a szó eredeti értelmében, mert a század egyetemes kérdéseire egyetemes érvénnyel kíván válaszolni.
A versben a lírai én szabadulását három részben követhetjük nyomon. Az első szakaszban az atomhalál képei keverednek a láger-versek motívumaival. Pilinszky költészetét egész életében végigkísérik a besorozott katonaként Németországban látott szörnyűségek, ebből a témából merít láger-verseiben. A haláltáborok motívumait gyakran egymásba játssza a megváltatlan ember tragikumával és a szenvedéstörténettel. Az Apokrifben ezek a motívumok az individuum kozmikus magányának képei kísérik, ezzel a kései József Attilát is idézve.
A második egység a tékozló fiú példájára épül, megjelenik benne a hazatérés reménye (a szülőkkel való találkozás) és reménytelensége (a kedvest hiába keresi). Felbukkan az emberi kommunikáció lehetetlensége, a szó, a beszéd elégtelensége. Ha viszontlátná kedvesét, akkor se tudna neki mit mondani. Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell – mondja Witgenstein. Adormo szerint Auswitz után nem lehet verset írni. Pilinszky költészete rendkívül sűrített, szikár, a csönd, az elhallgatás felé hajlik, a posztmodernben kiteljesedő locsogással szemben…
A jövő az apokalipszis jövője, embernek, élőlényeknek, a világnak végső megítéltetéséé, amelyről a bibliai Apokalipszisnek, a Jelenések könyvének látomásai is beszélnek. Csakhogy míg az újszövetségi ítéletvízió a jók és rosszak végső különválasztására utal, itt a világ mindenestül vettetik el. Isten csupán a harmadik egységben jelenik meg, ott is úgy, mint aki elhagyta teremtményeit. Érezhetjük passzív elidegenedett kapcsolatként, de a mondatkezdő állítmány (,,Látja”) a kapcsolat meglétét, fennállását hangsúlyozza.
A néhány évvel későbbi Pilinszky-versekben is megfogalmazódik a tragikus látlelet, mégpedig egyenesen a jelenről, hogy miután az ember elhagyta Istent, most Isten hagyta el a világot.
Pilinszky vallásos költészetében szinte megfogalmazhatatlan ellentét feszül. Az elidegenedettség, a szeretetnélküliség, a szorongásélmény szemben áll a szeretettel, a hittel és a szépséggel. A feszültségéből a megváltás reményének vágya fakad…
Az árnyék-motívum mindhárom részt végigkíséri (Szemközt a pusztulással | egy ember lépked hangtalan. | Nincs semmije, árnyéka van. | Meg botja van. Meg rabruhája van.; Éles kövek közt árnyékom csörömpöl; Látja Isten, hogy állok a napon. | Látja árnyam kövön és keritésen.) Ez jelentheti azt, hogy Isten az embertől elfordulva csak a természetre figyel, a könyörgő emberből csak annak árnyékát látja meg. De már az árnyék is csörömpöl, bűnös tulajdonosa nevében megváltásért kiált. Másrészt viszont jelentheti azt is, hogy a háború, saját embertelenségünkről való bizonyságtétel után önmagunk árnyékai vagyunk, abszurd létünkben bűnhődésünk a tragikus magány, megváltásunk lehetetlensége.
– Röpke Pilinszky-gondolat a költészetről ITT