Imádkozzunk együtt – Szent Rita kilenced 4.

Negyedik nap – Elhajított zsebkendők?

Szent Rita ünnepéhez kapcsolódva kérjük, imádkozzák velünk Böjte Csaba Szent Rita kilencedét 

Rita, a fiatalasszony megtapasztalja férje kegyetlen, züllött, durva természetét. Házaséletük elviselhetetlenül nehéz, de tudja, hogy Isten legfőbb parancsa a kitartó, gyógyító szeretet parancsa, és ezért nem hátrál meg.

Hosszú évek önfeláldozó szeretete, jósága, imádságos kitartása meghozza férje megtérését. A házastársi szeretet győzedelmeskedik a bűnös vágyak felett, és boldog, kiegyensúlyozott lesz az életük.

Elmélkedjünk saját családunkról, közvetlen kapcsolatainkról. Vajon én mint egyszer használatos zsebkendőt eldobom azokat, kik tévedtek, hibákat, bűnöket követtek el? Tudok küzdeni szeretteimért, vagy hagyom, hogy a gonosz lélek a vergődő szeretteimet elragadja mellőlem? Képes vagyok akár átdöfött szívvel is szeretni, párbeszédet folytatni, újrakezdeni, hinni a szeretet végső győzelmében?

Könyörögjünk: Mennyei Atyánk, oly sok kapcsolat hull darabokra, családok bomlanak szét, gyermekek sodródnak el szüleiktől, barátok fordítanak hátat egymásnak. Alázattal kérünk, hogy Szent Rita példájára ne eltaszítsuk a bűnöst, hanem kitartó, imádságos szeretettel gyógyítsuk, mentsük meg őt. Te nem bírónak küldtél ebbe a világba, hanem orvosnak. Adj erőt, hogy hinni tudjunk a jóság, a párbeszéd és a szeretet gyógyító erejében. Hogy családjaink ne térjenek le a szeretet útjáról, így imádkozzunk: Miatyánk… Üdvözlégy Mária…

Előző rész ITT
Következő rész – Feldolgozott fájdalom – IDE KATTINTVA

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.