Időtálló üzenetek – Kossuth hangja

Nem ,,hifi” füllel, hanem érzékeny szívvel hallgatható!

Fonográfhengeren üzent a turini remete

Röviddel a fonográfos hangrögzítés feltalálása után Fellner Károly Habsburg-ellenes patrióta 1889 őszén a párizsi világkiállításra menet ellátogatott a turini remetéhez. Ekkor született az a gondolata, hogy – az akkor már minden szerepléstől visszahúzódó – Kossuth Lajost rábeszélje, hogy az aradi vértanúk emlékművénél rendezendő megemlékezésre üzenetet küldjön.

Fellner Kossuth bizalmasaira, Helfi Ignácra és Lukács Györgyre hivatkozva kért meghallgatást. Amikor a kormányzó a biliárdszobájába belépett, nem látta a nevezett urakat. Fellner közölte vele, hogy nincsenek itt, mégis élő szóval adják elő kérésüket. A csodálkozó Kossuth füleire tette a hallgatókagylókat, és máris jött a hang: ,,Jó reggelt Kormányzó úr!” Majd a reflexszerű válasz, Helfi Ignácot becenevén szólítva: ,,Jó reggelt Náci”.

Némi rábeszélést követően elkészült a viaszhengeres üzenet, amely október 6-án már Aradon szólt. Majd Budapesten hallgathatták a 88 éves Kossuth szavait, amelyek eljutottak még Ceglédre, Győrbe, a Viharsarokba, Miskolcra… A lelkes hallgatóság – sokakat könnyekig megható – élményei 1919-ig együtt jártak azzal, hogy zavaró barázdák kerültek a hengerre a lejátszó tű révén. Fellner magával Edisonnal akarta a hangot felfrissíttetni, de Edison tisztában volt technikája korlátaival, és nem vállalta. Hosszas kallódás után a 70-es években újra kézbe vett fonográfhenger hanganyagát a Kossuth Rádió 1974. augusztus 17-én le is játszotta. Az akkori adásban a kísérteties, szinte teljesen érthetetlen hangot is megindító volt hallgatni. Hangmérnökök lelkes csoportja aztán a megfelelő frekvenciatartományokban zajszűrést végzett, ügyelve, hogy a szöveg érthetőbbé válása mellett a hang karaktere ne változzon. A munka végeztével Hegyi-Füstös István ,,Kossuth hangja újra szól” címmel rádióműsort készített, s később megjelent hanglemezen, CD-n is a felvétel.

Ugyan még mindig recseg-ropog, de meghallgatásához nem is ,,hifi” fül, hanem magas érzékenységű, rezonáló szív szükséges.

Dobos Zsolt

(A videóhoz Kossuth Lajos ceglédi szobráról készített fotónkat használtuk fel.)

Kossuth Lajos üzenete Turinból (1890. szeptember 20.)

,,A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szent emlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a honszabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl. Engem, ki nem borulhatok le a magyar Golgota porába, engem október 6.-a térdeimre borulva fog hontalanságom remetelakában látni, amint az engem kitagadott Haza felé nyújtva agg karjaimat, a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ‘s a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak. S buzgó imával kérem a magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”  

Máig intő Intelmek – beszélgetés Szent István ,,tízparancsolatáról” IDE KATTINTVA