Gyógyulás a bükki Galozsnyán

Találkozás a bükki füvesemberrel 3/2.

Kis kápolnát állíttatott a Szűzanya tiszteletére a bükki füvesemberként is ismert Szabó György, barátjával, Ladányi Józseffel. A Magyarok Nagyasszonya-szobor az úgynevezett Galozsnya hegyen vigyázza a pihenni, gyógyulni vágyó kirándulókat, ahol a helyi legenda által Boldogasszony-kőnek nevezett szikla is található. A szobrot 2013-ban áldotta meg Böjte Csaba ferences testvér.

,,Szent sziklaként ugyan nem helyénvaló emlegetni, ahogy sokan teszik, de elmenni oda és imádkozni nyugodtan lehet. A fák hűvösében, távol a világ zajától, ahol úgy érzi az ember érzékeny szíve, hogy különösen közel van hozzá az Ég, miért ne csendesedne el, miért is ne fordulna Máriához, a betegek gyógyítójához, a bűnösök oltalmához, a szomorúak vigasztalójához, a keresztények segítségéhez? – írta Erdődy Imre atya, az Új Misszió egykori lelkiatyja, mikor először foglalkoztunk a legendás hellyel. (Felvételünk 2014-ben készült)

Első rész: Liliomok a Boldogasszony kövön IDE KATTINTVA
Harmadik rész: Levendulamező Bükkszentkereszten

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Liliomok a Boldogasszony-kövön

A bükki füvesember Szűzanya-kápolnája 3/1.

A Bükkszentkereszten élő – ,,bükki füvesemberként” is ismert – Szabó György az úgynevezett Boldogasszony-kőnél barátjával kis kápolnát állíttatott, benne ,,Mária, a Magyarok Nagyasszonya”-szoborral. Kisvideónkban elmeséli a kőhöz kötődő kedves Szűzanya legendát, s azt is, miért és hogyan született a kápolna-állítás gondolata. (A szajkót ábrázoló zárókép Mikita Gábor felvétele.) Kisvideónk 2014 őszén készült.

A második rész: Gyógyulás a bükki Galozsnyán ITT 
Harmadik rész: Levendulamező Bükkszentkereszten
VERSELŐ rovatunkból: Arany János: Tetemre hívás ITT
Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.