A levita (Gesztelyben) énekel

Harsányi Lajos: A levita énekel című versének megzenésített változatát adják elő a gesztelyi Szent Mónika Imaközösség tagjai. A megható ének gyakran hangzik el papszenteléseken, papi jubileumok alkalmából. Gesztelyen Kormos Csaba atya ezüstmiséjén hallhattuk – , felvételünk később készült.

Szeretettel ajánljuk: 
Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Harsányi Lajos: A levita énekel
 
Engem az Úr ragadott el magához.
Ő tette szent palástját vállaimra.
Azóta látok minden égi titkot.
Enyém az arany, tömjén és a mirha.

Szép ezüst ékszer: anyám búcsúcsókja,
A földről csupán ezt hoztam magammal
E helyre, mely az öröklét küszöbje
S melyen úgy állok, mint egy fényes angyal.

Nem értitek, mivé lettem e percben,
Mily szédületes magasokban állok!
Hogy mily kicsinyek hozzám a hegyek mind
S az űrben szárnyaló csillag-világok.
 
Az Ő hatalmas, szent aranykeze most
Miként örök tűz pihen áldva rajtam.
Én választottam a legszebb világot.
A legbölcsebb igéket mondja ajkam.
 
Én nálam szebben senki nem dalolhat.
Én nálam szebbet senki sohse látott.
Ó ihletések, szárnyas vízióim,
A nagy világ bámulni fog rátok.
 
Most sanda szem bután reám meredhet.
Sok irigy ajk kiálthat utánam.
Meg nem sebez hegye mérges nyilaknak:
Örök halmokra lépett már a lábam.
 
És fönn a halmon minden, aki tiszta,
A szent, a szép: az én dalom dalolja
És inkább meghalok, semhogy valaki
A dicsőségem egyszer megrabolja.
Ó, szálljatok ezüst galambok: évek!
Majd roppant angyal száll a tengerekre,
Megesküszik halhatatlan nevekre,
Hogy vége van a szárnyas, szent időnek.

Akkor lehull a szemről minden fátyol.
Akkor kitágul szeme mindeneknek
És fényben látnak engem, ihletettjét
A legnagyobbnak: az örök egeknek.
Harsányi Lajos (Nagyigmánd, 1883. szeptember 29. – Győr, 1959. november 2.) magyar költő, író, római katolikus pap, a magyar katolikus líra egyik megújítója.