A látszat ingatag póklábain

A bűnről beszélget Kuklay Antal Pilinszky-kutató atyával Dobos Klára 

Pedig

A bűnben, közelebbről, a pokolban
mi az a csönd, megnyugtató elem,
kiűlt karosszék, mitől az arany
ciráda valóság lehet?

Pedig ki kellene hogy jussak
a szabadba, a szabadságba.

• A bűn sokszor rejtve marad —, a tömeggyilkosokat olykor tisztelet és megbecsülés övezi. Pilinszky többször is foglalkozik a „rejtőző bűnnel”. Ahogy a Pedig című versében írja, kiűlt karosszék amitől még a látszat, az arany ciráda valóság lehet. Az ember feladata és a művész feladata is, hogy a tények látszatburkát áttörve eljusson az igazságig. Mert a bűn az, amikor a látszat a fontos, nem az igazság.

A teológia ezt úgy fogalmazza: elfordulás az igazi jótól és odafordulás a látszat jó felé. Ennek ellentéte a megtérés, a visszatalálás a valósághoz, a helyes értékrendhez, pedig ki kellene hogy jussunk a szabadba, a szabadságba.
• Vagyis a látszat foglyai vagyunk?
• Igen. Dalinak van egy képe, Szent Antal megkísértése a címe (képünkön). A szent kezében kereszttel áll szemben a póklábon lépdelő lovakkal, ez valami ingatag világ, ami elkápráztatja az embert. Talán erre írta. Pilinszky: „de csakugyan szebb attól a mennyország, hogy mindenüket
megtagadó lények póklábakon egyensúlyozva nyáladzanak senkiért, semmiért?” Miért választhatja az ember a valóság helyett a látszatot? Miért, engedi Isten a bűnt? Szebb attól a mennyország?… — vitatkozik Aquinoi Szent Tamással, aki szerint a teremtmények változatossága szebbé teszi a világot…
• „Mi törjük el, repesztjük ketté…” Talán a bűnről szól Pilinszky Egy életen keresztül című verse is?
• Születéskor gyermeki ártatlansággal kerül a világba mindenki, utána következik emberi sorsunk botladozása. De ott a remény, hogy a gyer-mekkori ártatlanság csúcspontjáról a felnőttkor eltévelyedései után visszatalálunk az öregkor alázatával és bölcsességével a tisztasághoz.

Infernó

Ház. Kutya. Gépkocsi.
Pázsit és fogadások.
De csakugyan szebb attól a mennyország,
hogy a poklokra lecementelt,
gyermeküket, nemüket, fajukat
és mindenüket megtagadó lények
póklábakon egyensulyozva
nyáladzanak senkiért, semmiért?

• Szükségszerű a felnőttkori eltévelyedés?
• Tudjuk az erkölcsi értékeket, de ott van a kísértés. Az ember éppen a gondolat szabadsága miatt képes megkérdőjelezni saját etikai alapjait is. Ha egy repülőgép viharba kerül, a pilóta csak akkor tudja kormányozni a gépet, ha előtte van az iránytű. Az ember is állandóan viharba kerül. S csak akkor menekül meg, ha hisz az iránytűnek, jobban bízik benne, mint saját érzékszerveiben. A szabadságot lehet jóra és rosszra is használni. Az ember állandóan elbizonytalanodik. Akármilyen kiváló valaki, kerülhet olyan szituációba, például egy gázolás során, hogy a felelősségvállalás helyett elmenekül. A modern élet összetettsége, a nagyváros magányossága lépten-nyomon választások elé állít.
• Lehet, hogy néha a társadalom „kényszeríti” bele az embert a bűnbe?
• A társadalom mi vagyunk. A keresztény etika számára Jézus Krisztus sze-mélye fogalmazza meg a bűntelen embert. A kereszt drámája mutatja, hogy a bűntelenség nem mentesít a rosszal való találkozástól. Minél nagyobb ez a tisztaság, annál érzékenyebb a felelősség. Nem képmutatás, mikor egész életüket zárdában élő szentek mondják, hogy ők a világ legnagyobb bűnösei. Úgy érzik, Isten kegyelme mentette meg őket attól, hogy nagyobb bűnösök legyenek. Mert a jó nem természetes a világban. Egy kisfiú mondta: „miért olyan jó rossznak lenni, és miért olyan rossz jónak lenni?” Ez a kérdés a legnagyobb filozófusokban is így merül fel. Ha eltemetjük az emberi életnek ezt a drámáját, kialakul egy lecsiszolt, udvarias, jólnevelt, a konfliktusokat elkerülő életforma, de ez a mélyben sok problémát rejt és egyre nagyobb az űr, a hiány, amit a látszat eltakar.

Egy életen keresztül

Mi törjük el, repesztjük ketté,
mi egyedűl és mi magunk
azt, ami egy és oszthatatlan.

Utána azután
egy hosszú-hosszú életen keresztűl
próbáljuk vakon, süketen, hiába
összefércelni a világ
makulátlan és eredendő szövetét.

Gyerekkorunkban meg kellene halnunk,
tudásunk csúcsán, alázatunk magasán,
de tovább élünk, foltozgatva és
tóldozgatva a jóvátehetetlent.

Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára.

• Akkor talán éppen Isten akarta a bűnt?!
• A teológia foglalkozik azzal a lehetséges világgal, amely bűn nélkül lenne. Itt, a mi világunkban a bűn valóság, amit Isten megenged. A keresztény ember számára a vigasztalás az, hogy e világban nagyobb az igazság és a szépség esélye, mint egy steril, bűntelen világban lenne. E bűnös világban lett emberré az Isten, és általa így lehetett istenné az ember.
• Érdekes, a Bibliában több a büntetésről, mint magáról a bűnről szóló idézet…
• A bűn önmagának a büntetése. A külső büntetés mintegy ráadás. Az első a lelkiismeret súlya, a második a társadalom megtorlása.
• Tekinthető büntetésnek betegség, háború?
• A társadalmi negatívumok, így a háború is az emberek közötti hiányos emberi kapcsolatokra vezethető vissza, amit mi szeretethiánynak mondunk. Mert a szeretet képes megoldani a konfliktusokat.
• Mindenkiben felmerül a kérdés: miért engedi Isten a szenvedést?
• Aki átelmélkedte a nagypénteki kereszthalált, annak ez nem olyan újdonság, még akkor sem, ha vele történik. Végső soron „az én gondolatom nem a ti gondolatotok”. Isten nem úgy gondolkodik, mint az ember –, az egész másképpen él, mint a rész. Mi nem látjuk a teljességet. Mikor megdöbbenünk a szenvedésen, leszűkítjük a világot a síró csecsemő vágyaira. Az egy szentimentális világ, amelyben a szenvedésmentesség az abszolút cél. Ez a világ bűnösnek tekinti a farkast, az oroszlánt…
• De mi emberek volnánk!
• Az a nevelés, az a program, amit mi kapunk, föltételezi a szabadságot, ami magában hordja a visszaélés lehetőségét, valószínűségét. Egyre jobban látszik: a szabadság csak lehetőség, amihez fel kell nőni, amiért dolgoznunk, szenvednünk és áldoznunk kell. Minél nagyobb lehetőséget nyújt a társadalom, annál nagyobb szükség van a szabadságra nevelésre, mert az ember nincs erre felkészülve. Ha egy gyereket kiteszünk az erkélyre, ahol nincs korlát, szabadsága számára pusztító lehet. A felnőtt ott lehet a korlát nélküli erkélyen, mert benne van a korlát.
• A keresztény ember számára evidencia a megbocsátás. Meg kell tehát bocsátani a tékozló fiúnak. Ám adódik a kérdés: miért ne „tékozoljak” egy kicsit, ha úgyis meg kell, hogy bocsássák nekem?!
• Addig is a szeretetet tékozolja el az ember, amíg csak önmagát szereti, nem jutott el odáig, hogy fontos legyen számára a másik személye. A tékozló fiú rádöbben erre – és ettől lesz méltó… Pilinszky azt írja: Különbség csak egy van, ha azt mondják: én jó vagyok, vagy azt mondják, te jó vagy, de Isten azt mondja: mindkettő ugyanaz. Aki önmagát szereti, az jót lát önmagában. Ám ez nem azonos az önzéssel. Nem lefokozni kell az énünket, hanem kiterjeszteni. Minél jobban kiteljesedik valakinek az énje, annál inkább elfogadja a másikat. De végső soron minden érzés, a szeretet és az önsze-retet is Isten felé irányul.

Különbség 

Egy százlábú s egy flamingó között,
villanyszék és nászágy között,
egy pórus krátere meg egy
tündöklő homlok ragyogása közt:
semmi különbség. Különbség csak egy van,
ha azt mondják: “én jó vagyok”,
vagy – ami ritka – azt mondják: “te jó vagy”,
de ez is olyan különbség csupán,
amire Isten azt mondja magában:
mindkettő ugyanaz. 

(A cikk az Új Misszió egyik régebbi számában jelent meg.)

Kapcsolódó videó: – Eltáncolt Pilinszky-szellemiség IDE KATTINTVA
– Pyrker-díj először: Kuklay Antal atyának
Röpke Pilinszky-gondolat a költészetről ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.