REPRÓ-rovat: A megszenvedettség hitele

In Memoriam
Kányádi Sándor

Irodalmi találkozások az erdélyi költővel, 1994-ből

Azzal kezdte, hogy csalódást fog okozni a jelenlévőknek. Mindenütt azzal kezdte. A gimnazistáknál, a felnőtteknél, a kisdiákoknál… Mert mindenki azt hiszi, hogy egy igazi költővel fog találkozni. Pedig nem. Bár szeretné hinni. Majd, talán, ha meghalt, és az utókor költőnek ismeri el.
És egyébként is: kételkedni kell! A Jóistenen kívül mindenben…

– Nagygalambfalván, Udvarhely megyében, a Nagy-Küküllő mentén… – kezdi a választ a „játékból” feltett kérdésre. Előző nap ugyanis előadásában elmesélte, hogy az újságírókat mindig csak az életrajza érdekli, pedig az benne van a lexikonokban is… Egyszer, amikor családja tagjai hallották, hogy a rádióban interjú lesz Kányádi Sándorral, valaki megjegyezte: „Na, az Öreg már megint Nagygalambfalván született.” Szóval megint Nagygalambfalván… Ahol Petőfi elesett. Mesél róla a gimnazistáknak. A faluról is, Petőfiről is. Hogy is írhatott volna az az ember verseket oroszul?! De ha írt, akkor is meg kell neki köszönnünk, hogy 26 évig magyarul verselt… És beszél az órán a Halotti beszédről is. Mégiscsak magyar tanár. Mondja, az irodalomórákon igazából ismereteket kell plántálni mód-szeresen, néha lehet csak egy-egy ilyen látványos „misét” celebrálni…
– Elég sűrű programot vállalt, napi 3-4 találkozó. Így szinte elsuhan az emberek mellett..
– Nem suhanok el, csak érzem, meddig „mehetek”. Az általános iskolás gyerekeknek türelmük sem volna több. Azért ilyen sűrített a program, mert én messziről jövők.
Évente általában 60-70 találkozón vesz részt, ebben az évben azonban rekordot dönt Pedig egy írónak az volna a dolga, hogy üljön otthon és írjon. Viszont Erdélyben szükségük volt erre a nemzeti létben „senyvedőknek”. Kéri, tegyem ezt a szót idézőjelbe, mert bár nem egy leányálom nemzetiséginek lenni, de nem is olyan rettentő tragikus.

,,Átpolitizált” feketerigó

Nem megy bele a politika zsákutcajába. Az előadásokon természetesen több ilyen jellegű kérdés hangzik el, de a költő „nem felel, úgy felel”. Azt mondja, ’89-ben eljött a „boldog versek” ideje, a szabadság „teljes”, ha verik őket, akár vissza is üthetnek… Hogy mi lesz most, mikor betiltották a Himnuszt? „Honnan tudjam?” – kérdez vissza. „De hogy lehet komolyan venni egy országot, ahol csak az én életemben ötször változott a nemzeti himnusz?” Hogy Habsburg Ottó túl sokat jár Magyarországra? „Van neki mit törleszteni. De a fiú nem tehet apja bűnéről.” Hogy néha a médiák „elszaladnak”? „Semmilyen szélsőséggel nem tudok egyetérteni. Azt vallom, hogy ne szíts gyűlöletet!’
– Azért verseiben sok a politikai tartalom…
– Van, persze. Sok mondandóját az ember metaforákba csomagolja. De ebbe aztán sok mindent bele is magyaráznak. Több helyen megtanítottam a gyerekeknek azt a verse-met, amelyik úgy kezdődik, hogy betemetett a nagy hó… Azt mondja az óra végén az erdélyi magyartanár szinte suttogva: „Sándor bátyám, azért a rigó megmarad feketének!” Mit mondjak egy tisztalelkű magyartanárnak? Ábrándítsam ki, hogy Móricka is azt mondta, tanító néni nekem akármit mutogathat, én úgyis azt fogom mondani, amit akarok. Meghagytam a hitében. Aztán három nap múlva Marosvásárhelyen is elmondtam a verset. Jön a könyvtárigazgató, s azt mondja: „Tudod, Sándor, azt szeretem benned, hogy ha csak egy rigó képében is, de mindig ott vagyunk a verseidben.” Mondom, Jóska, az Isten áldjon meg, ez nem így van. Legyintése a válasz – mondhatsz nekem akármit. Snitt. Jugoszlávia, ’73, jókedvű értelmiségi társaság. Hogy szórakoztassam őket, elmondom ezt a történetet Nevetnek is, ám egyikük megjegyzi: nincs igazad, tudatalatt te is arra gondoltál… Úgy vagyok most már vele, mint Háry János a Napóleontól kapott aranyórával.

,,Lelki lábbeli”, muzsikával

A miskolci általános iskolásoknak József Attilát tanított „A semmi ágán ül szívem…” – kiabálták a gyerekek.
„A felnőttek ki akarják sajátítani. Pedig lelki lábbeli ez – magyarázta. – Bele lehet nőni. Öregasszony, öregember korig viselhető. És a gyerekek sokkal inkább el tudják képzelni a semmit…”
De mintha kortársait nem becsülné túlságosan. Többször is hangsúlyozza, hogy túl sok a vers. „Bár mindennel olyan jól el lennénk látva, mint szép magyar versekkel. Az igazság az, hogyha most leteszi minden kollégám velem egyiitt a lantot, száz évig nem ír senki, akkor is van mihez nyúlni. Hál’ Istennek.”
– Sok versét meg is zenésítették. Vannak köztük nagyon jól sikerültek, de vannak gyengébbek is…
– Nekem könnyű, botfülű vagyok. De rendkívül fontos missziónak tartom ezt. A Kaláka például nagyon elegáns és nem tolakodó zenei tálcán teszi elénk a verseket. Olyan Ady Endre-, Kosztolányi-, Babits-verseknek tapsolnak így a fiatalok, amit föl nem lapoztak volna. Ez rendkívül nagy öröm. És a sikeresebb dalaikban kihangosítják a versben élő eredendő muzsikát. Van néhány vers, melyet ha meghallok, kiesik a könnyem. Én tényleg nem tudok énekelni, pedig édes-anyám a falu legjobb énekes volt. Édesapámnak nem volt hangja. Egyszer megkérdeztem tőle, miért nem jár templomba. Azt mondta, mert az Úristent énekszóval is dicsérni kell. Ha már ezt a tehetséget megvonta tőlem, nem megyek, én vele a dolgomat a mezőn is al tudom végezni.

Fától fáig

– Életünkben ,,rengetegében” sok fa mellett elmegyünk. Ön Fától fáig lopakodott.
– Egyszer egy kisfiú szavalta ezt a verset. Csodálatosan. A megszenvedettség hitelességével… Már nem lopakodom, kifelé megyek az erdőből. Vagy éppen befelé. Ebben a korban az ember már az őszi fákhoz vonzódik.
– Mégis, melyik fát szeretné most elérni Sándor bácsi?
– Szeretném, ha filológus fiam megszánna, és megszerkesztené az összegyűjtött verseimet. És szeretném megírni a Nagy verset.
– Még nem írta meg?
– Nem tudom. Azt hiszem, hogy írtam 5-10 olyan verset, amit nem kell szégyellni. Ez sem kis dolog. Van nekem egy szerkesztő barátom, mindig megkérdi, megírtam-e már az igazi nagy verset. Nem, mondom, félek, ha megírom, meghalok. Mire mindig visszakérdez: nem éri meg meghalni egy versért?! Megéri, csak még előbb el kell intéznem egy-két dolgot…

Dobos Klára

(A költő 2018. június 20.-án adta vissza lelkét a Teremtőnek)

Kányádi Sándor Fától fáig című versét szavalja Illyés Kinga IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)