Szavakkal – Krisztus szavaiért

Szentjeinkre figyelve álljunk ki keresztény értékeinkért!

– Néha nagyon nehéz egy papnak prédikálni, hiszen a hívek valamiféle válaszokat várnak, de mi sem tudjuk mindig, mi a jó magatartás, hogyan adhatnánk helyes útmutatást… – hallottuk a főváros VII. kerületének egyik templomában azidőtájt, mikor Niedermüller Péter kijelentette, hogy a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők „rettenetes képződmények”. Csak remélni tudom, hogy ezek a szavak azért Erzsébetváros rá szavazó polgárait sem tették büszkévé.

A prédikáció nem lett politikai ,,kirohanás”, ellenkezőleg: elgondolkodtató, tartalmas tanítást kaptunk, a templomban elvárható keretek között. Az atya – mint kijelentette – nem szeretne kikerülni a hírportálokra, hogy mindenki rá mutogasson, ám ha a helyzet úgy kívánja, azt is vállalni kell, s ki kell állni keresztény értékeinkért – a szószékről is.

A homília fő gondolatait szeretettel hozom ide, további átgondolásra. Tetszett például rögtön az elején, hogy nem vegyülhetünk el az emberek között úgy, hogy nyuszi módon ,,elvagyunk“. Nincs lehetőségünk kivonulni, és Jézus maga sem akarja, hogy kivonuljunk a világból, ahol egyre nagyobb a sötétség.
A bűn –, az igazságtalanság vagy épp‘ a hazugság sötétséget gerjesztenek. Jézus azt kérte, mi legyünk a világító források, amelyek a sötétséget szétoszlatják. Ha a homályban, melyben élünk, forrong és burjánzik körülöttünk valami, nem tehetjük meg, hogy passzívan lecsücsülünk, s nézzük, mi történik…
Többször is hangsúlyozta az atya, hogy ő maga sem tudja, mi az igazán helyes, hogyan is kellene viselkedni, általánosítható-e, milyen ügyben kell megszólalni és kiállni, s mikor nem… De hogy fel kell emelni a szavunkat, ha a krisztusi értékrendet támadás éri, azt nyugodt szívvel állítja, hiszen cinkosokká válunk, ha folyamatosan hallgatunk, nem állunk ki Krisztus szavaiért.
– A legfontosabb az lenne, hogy tudjunk értelmesen beszélgetni egymással – emelte ki, s láttunk egyetértően bólogató fejeket a padokban. Meg kellene találni az egymással való kommunikáció megfelelő formáját, de nem leljük, folyamatos a feszültség, a veszekedés, a lejáratás, a másik letorkolása. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy nem kultúrált meggyőzéssel próbálunk közeledni egymáshoz, sokkal gyakoribbak az indulatos, durva, kioktató beszólások. Nagyon fontos tehát, hogy ha megnyilvánulunk, azt hogyan tesszük. Lealacsonyodni nem szabad!
De hogy mikor kell lépnünk, abban kérjük Isten segítségét, mert bölcsességre van nagy szükség annak eldöntéséhez, mikor szóljunk, s mikor több az, ha egyszerűen csak szerényen cselekedjük a jót, s elviseljük a rosszat. Ez a Szentírásból sem derül ki egyértelműen, hiszen Jézus is – a helyzettől függően – olykor így cselekedett, olykor úgy… Pilátusnak nem válaszolt, és a keresztről sem szólt vissza, de amikor úgy érezte, hogy az a megoldás, ostort fogott… Ám nem lehet általános szabály, hogy mindenkit ostorral csapkodjak, ahogy az sem, hogy mindig hallgassak…

Saját karizmánkkal…

– Tanuljunk a régi korok szentjeitől, figyeljünk rájuk, ők mit, hogyan tettek – kapott a hallgatóság hasznos ötletet. – Ma is szükség van Padovai Szent Antalra, aki egyszerűen megfogalmazott, de mély prédikációival sokakat megtérített, kiállt a tévtanítókkal szemben a keresztény értékrendért, hitünk igazságaiért. És kellenek a Teréz anyák is, akik csöndesen tették a jót, ami mégis mindenki számára látható volt. Az őszinte, nem kérkedő jótétemény előbb-utóbb hat a környezetre.
Ki-ki saját karizmáját tudja használni…
– Kérjük Isten segítségét, mutasson nekünk irányt katolikus hitünkben, vezessen, mikor kell kiállni értékeinkért, s mikor kell inkább szótlanul elviselnünk a bántást. A Szentlélek és a szentek segítsenek ebben bennünket! – zárta fohász a szentbeszédet.

Dobos Klára

Szeretettel ajánljuk: Ne (mindig) tartsd oda a másik orcád! ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.