,,Megszólaló” szentképek – Az egyház igazi kincsei

Egy lap Bukovenszki Zoltán atya szentképgyűjteményéből –
s a képhez íródott gondolatai:

A besenyőtelki templomba belépők tekintete azonnal a szentély közepére vetődik, ahol Balkay Pál monumentális oltárképén Szent Lőrinc vértanúsága jelenetét láthatja. Megrázó látvány, ahogy a sötét háttér előtt a szent mezítelen teste a lángok martalékává lesz, miközben fölötte, szinte egybeolvadva a sötét háttérrel az ítéletet kimondó bíró dühöt és gyűlöletet árasztó alakja.
Lőrinc diakónus az Egyház egyik legnagyobb tisztelettel körülvett szentje.

Neve az I. kánonba is bekerült annak ellenére, hogy életéről alig tudni valamit. Azért kellett vértanúvá lennie, mert az őt letartóztató bíróval, aki aztán azt követelte, vigye el neki az egyház kincseit, nem egyformán vélekedtek erről a fogalomról. Míg a bíró aranyra és drágakövekre gondolt, addig Lőrinc a szegényeket vitte elé, ,,az egyház kincseiként”.  A bíró gyűlöletében izzó rostélyon való megégetésre ítélte, mert azt gondolta, gúnyolódik vele a diakónus.
Napjainkban is sokszor vádolják az Egyházat a vagyona miatt, s annyiban igazuk van, hogy a kétezer éves múlttal rendelkező Egyház intézményei jó pár műkincset őriznek. Viszont ezek a műtárgyak nem csupán az Egyház, hanem az egyetemes emberiség értékei, kultúránk részei, melyekre vigyázni kell, s őrzésük bizony sokba is kerül.
De az igazi értéket ma is – a Krisztus titokzatos testét, az Egyházat alkotó – emberek jelentik. Védelmük és a róluk való gondoskodás ma is ugyanúgy feladata az Egyháznak, mint Szent Lőrinc idejében. Mivel ez legtöbbször nem a média által megmutatva látványosan, hanem láthatatlanul, csendben történik, emiatt sokan gondolják úgy, hogy az Egyház nem foglalkozik a szegényekkel. Az nem hír manapság, hogy a missziók mennyit dolgoznak a nyomortelepeken vagy leprások közt. Vagy épp’ a Karitász munkatársai hol és mennyit tesznek ez ügyben. Erről nem olvasunk minden nap, de nem is ez a fontos, hiszen Jézus is megmondta, hogy ha az Őt szeretők az emberek által elismerve, látványosan tesznek valamit, már meg is kapták jutalmukat. Azok, akik a szegénygondozásban tevékenykednek, nem a kitüntetésekért dolgoznak, csupán teszik a dolgukat, ahogy Lőrinc diakónus is tette. Rá kell jönnünk, hogy valóban a szegények az Egyház igazi kincsei, mert ők nem tudják viszonozni a szeretetünket, viszont megtanítanak arra, hogy Jézus is szegény volt, ám maga is felemelte az elesettet. A fogyasztói társadalom elfelejtette a szegényeket. A jólétben élőknek természetes, hogy megvan mindenük, s ezt egy szegényebb ember sokszor éhbérért termeli meg számára. Ezért nem veszi észre, hogy az Egyház mennyit tesz a rászorulókért –, melynek finanszírozásához a hívek adományára is számítanak.
Szent Lőrinc diakónus megmutatta, amit nem látott a jólétben élő, anyagi ja- vakat hajszoló bíró: vannak, akiknek semmijük nincs, és rászorulnak azok segítségére, akiknek van. A Mester megmondta, hogy szegények mindig lesznek velünk. Lássuk meg őket, ne forduljunk el tőlük, s lehetőségeinkhez mérten segítsük őket, hogy a magunk számára el nem évülő kincseket gyűjthessünk.

Az előző rész: – Jelzőkből font imafüzér ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.