Kelemen Didák szentéletű minorita szerzetes az erdélyi Kézdialmáson született, s a szomszédos Lemhényben keresztelték. Sorsa úgy alakult, hogy a Nyírségben és Miskolcon tevékenykedett, végső nyughelyre a miskolci minorita templomban lelt. A ,,bölcső” és a ,,koporsó” egyre erősebb kapcsolatot jelent, az erdélyi és az anyaországi települések együtt ,,dolgoznak” Didák atya boldoggá avatásáért.
Az együttműködés egyik eredménye a lemhényi emlékhely, melynek szentelésére hivatalosak voltak a miskolciak is Dr. Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány vezetőjének szervezésében… A szentelésről összeállított videónkban megszólal Kelemen Dénes ny. tanító, fafaragó, aki az emlékoszlopot készítette, Kopácsi Zoltán plébános és az ünnepi szentmise celebránsa, Fazekas Attila, a Nagy Mózes Gimnázium diákjai: Nánia Hanna, Nánia Hilda, Kelemen Kriszta és Nagy-Babos Tamás tanár úr. Köszöntötte a megjelenteket Dr. Várhelyi Krisztina, Petőfi-verset szavalt Dr. Hortai Rita.
(Riport a 2019. novemberi Új Misszióban)
Szeretettel ajánljuk: A Tisza-vidék apostola ITT
– Aranymisés szavalat – Gárdonyi Géza: Paizs Anna ITT
Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.