REPRÓ ROVAT:
Jézus segít vinni a keresztet
– Hittel, alázattal viseli a próbatételt az ifjú pár

,,…Az orvos elmagyarázta, hogy ha ‘bent’ elhal a magzat, az anya élete is veszélybe kerülhet… Megértem, hogy az orvosok nem vállalnak kockázatot ilyen esetekben. Mi azonban másként döntöttünk, a kérdésfelvetések folyamatának végén ki tudtuk jelenteni, hogy az élet szent, más lehetőség szóba sem jön.”
(A 10 évvel ezelőtti szívszorító írást adjuk itt közre. A ma már nagycsaládos házaspár további történetéről az Új Misszió 2022 februári számában írunk.)

Megdöbbentő levelet kapott szerkesztőségünk 2011 végén. De a világhálón is több helyen találkozhattunk a kismama szívszaggató soraival: „Szeretettel üdvözlöm Önöket! Rácskai Bernadett vagyok Székesfehérvárról. Azért írok, mert imahadjáratot indítok a magzatomért, akiről megállapították, hogy súlyos fejlődési rendellenessége van.

Férjemmel 2011 nyarán tartottuk az esküvőnket, és november elején kiderült, hogy babánk lesz. Nagyon örültünk, és izgalommal mentünk el januárban, a 12. héten az első ultrahang-ellenőrzésre. Sajnos ott kiderült, hogy a babánknak súlyos fejlődési rendellenessége van: nem alakult ki koponyacsontja, az agya teljesen szabadon van a magzatvízben, és a hátgerince is nyitott. Minden orvos az abortuszt ajánlotta, de azt elutasítottuk. Nem mondok le a gyermekemről, inkább ilyen módon küzdök Érte. Arra szeretném kérni Önöket és a közösségeket, hogy imádkozzanak a babánkért és értünk! Hogyha lehetőségük van, kérem, terjesszék ezt minél szélesebb körben, hogy minél többen imádkozzanak kicsiny gyermekemért!
Őszinte hálával és köszönettel: Rácskai Bernadett”
S mert a sorokból sugárzó őszinte, tanúságtevő hit is megindító volt, megkérdeztük a fiatalasszonyt, hajlandó lenne-e beszélgetni helyzetükről, érzéseiről, mesélni mindennapjaikról. Bernadett igent mondott, s így nem sokkal az első – sokkoló – ultrahang után közreadhattuk gondolatait.

„Történjék bármi, velünk van az Isten”
– Egyfolytában tele vagyok félelemmel, mégis próbálom örömmel megélni a várandósságot, szeretni a kisbabát, beszélgetni vele, mint más édesanyák. Vannak persze nehéz pillanatok, mikor rám tör a sírás, aztán megnyugszom a tudatban, hogy rengetegen imádkoznak értünk és a babánkért, s történjék bármi, velünk van az Isten… Hogy elvetessük, az meg sem fordult a fejünkben…
Bernadett a férjével a székesfehérvári Antióchia közösségben ismerkedett meg. Nagy próbatétel jutott közös életük kezdetére.
– Természetesen sokként ért, mikor közölte a hírt a 12. hétben az orvos. Boldog kismama voltam, s alig vártuk a férjemmel együtt, hogy végre láthassuk a babát. Az orvos sokáig nézte az ultrahangképet, kezdtem egyre feszültebb lenni, éreztem, hogy baj lehet. Mikor végre ránk nézett, azt mondta, sajnos nem fogunk tőle fényes dolgokat hallani… Én meg sem tudtam szólalni, nagy szerencse, hogy ott volt a férjem, aki feltette a szükséges kérdéseket. Az orvos válaszolgatott, majd kijelentette, mehetünk a kórházba, hogy kivegyék a babát, s jöhetünk vissza a táppénzes papírért. Ő eleve elkönyvelte, hogy gondolkodás nélkül az abortuszt választjuk. Ám én olyan családban nőttem fel, ahol tiszteljük az életet.
Mamám is nagy magzatvédő, felvonulásokon is részt szokott venni, így bár természetesen átgondoltuk, átrágtuk a helyzetet, de komolyabban egy pillanatra sem fordult meg a fejünkben ez a lehetőség. A férjem egyetért velem, szívből támogat.
Beszéltek több más orvossal, genetikussal, volt, aki azt mondta, valószínűleg bent elhal a baba, volt, aki azt jósolta, hogy megszületik ugyan, de nagyon rövid lesz az élete.
– Sokat imádkozunk azért, hogy amit Isten szánt nekünk, el tudjuk fogadni. Csodáért, a magzat gyógyulásáért is fohászkodom persze sokszor, de inkább mégis erőért, hogy a nehéz, fájdalmas történéseket is el tudjuk viselni. Biztos van ezzel szándéka az Úrnak, amit mi nem láthatunk, eszközévé választott minket valamihez, s ezt igyekszünk alázattal fogadni.
Bernadett imát kérő levele sokfelé eljutott.
– Nagyon sok levelet kaptam különböző helyekről, s találtam már a postaládánkban egy Szent Filoména-képet is, mellyel egy közösség biztosít, hogy velünk van imáival. Rengeteget jelentenek a visszajelzések, a tudat, hogy ennyien együtt imádkoznak velünk.
Megrázó volt az esti beszélgetés, s öröm a másnapi drótposta, melyben Bernadett köszönte a lehetőséget, írta, jó volt elmesélni olyan valakinek, aki nem tartozik rokonsághoz, baráti körhöz. Megemlítette, hogy férje – aki a beszélgetésünk után ért haza – szintén szívesen elmondaná érzéseit, gondolatait. Őt mint édesapát ugyanúgy érinti ez a megpróbáltatás, és biztosan tudna erőt adni más férfiaknak. ,,A férjem igazán rendkívüli…” – mondta, s abban maradtunk, hogy keressük egymást, amikor nagyjából ,,félidősek” lesznek, Tibor is nyilatkozik. Éppen apák napja táján…
Közben is jött azért egy-egy üzenet. Kiderült, hogy lányka a pici, s hogy a 18. hét táján a védőnő megdicsérte „otthonát”, Bernadett pocakját: szépen kiáll a medencéből, s úgy tűnik, a baba nagyon élni akar!

…és ha veszélyben a kismama? …és ha szenved a magzat?
Eljött a megbeszélt időpont, mikor felhívtam Tibort. Nehéz szívvel tárcsáztam, féltem, mit fogok hallani. A fiatalember tényleg rendkívüli. Olyan nyugodtan, szépen beszélt szomorú történetükről, hogy eszembe villant az idézet: „Legyetek szentek” – s számomra most ők azok. „Hétköznapi”, velünk egyszerre élő szentek…
– Most is a hideg futkos a hátamon, s nem tudom felejteni feleségem arcát, amikor meghallottuk a szörnyű hírt, hogy a babánk súlyos fejlődési rendellenességben szenved. Leírhatatlan, hogyan érinti egy ilyen közlés a gyermekét boldogan váró anyukát. Talán a nők megérzik, ha nincs rendben valami: Bernadett félt, mikor az első ultrahang-vizsgálatra mentünk. Vigasztaltam, nem lesz semmi gond, ez csak rutin… – meséli Rácskai Tibor.
– A nők érzelmi alapon döntenek, a férfiak feladata a tények és lehetőségek józan áttekintése. A feleségem döntésében nagy szerepe volt annak, hogy az életet mélyen tisztelő, vallásos családban nevelkedett. Mi az öcsémmel felnőttként keresztelkedtünk meg, nem templomba járó családban nőttünk fel. Persze ennek itt nincs jelentősége, a helyzetet mindenképpen nagyon komolyan át kellett gondolni, mert egy dolog, hogyan vélekedik az ember, a másik, hogyan cselekszik. Minden kérdést elfogulatlanul meg kellett vizsgálni, hiszen életről-halálról szólt a döntés… A férfi, az édesapa feladata, hogy ha részese is a történésnek, elvonatkoztasson, s támasz legyen. Nem roppanhat össze – bár sokszor én éreztem magam gyengébbnek, tudom, nagyon erős asszonyt vettem el. Mégis, családfőként Szent József példája lebegett előttem, ahogy a Szent Családot erős hittel vezette a rögös úton…
Sokan talán úgy érzik, az apáknak könnyebb egy ilyen döntés – pedig belátható, hogy nekik két ember sorsára kell figyelemmel lenniük: a gyermek mellett az anyáéra is.
– Az orvos elmagyarázta, hogy ha „bent” elhal a magzat, veszélybe kerülhet az anya élete, de legalábbis további termékenysége… Megértem az orvosok hozzáállását ilyen esetekben, hiszen miért is vállalnának bármiféle kockázatot?! Mi azonban másként döntöttünk, a kérdésfelvetések folyamatának végén ki tudtuk jelenteni, hogy az élet szent, más lehetőség szóba sem jön. És az összes kérdés mögül mindig elővillant az, amelyre egyértelmű volt a válaszunk: eldöntheti-e az ember, hogy életben hagyja-e a magzatot, ha azt mondja az orvos, azt mutatja az ultrahang, hogy baj lehet? Hát nem az Isten kezében vagyunk?!

Erő a ,,buborékból”
Egy keresztény orvos vállalta el a fiatal pár terhesgondozását, de a 7. hónapi ultrahang után már ő sem tudott semmi biztatót mondani: nincs illúzió, a kis magzat sorsa reménytelen. A szülés bármikor elkezdődhet, a kórházi csomag Tibor édesanyjának köszönhetően összekészítve.
– Ő nagyon izgulós… Nehéz volt ez neki is, elfogadni, hogy nagymama lesz – közben pedig mégsem. Nem vallásos, így még hite sem segíthette, ami nekünk erőt adott… Az egész időszakot áthatja egyébként az az evangéliumi rész, mikor Jézus a Getszemáni kertben imádkozik, hogy „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te…” Súlyos erkölcsi tartalmú szavak, de más idézni, és más kiinni a kelyhet… Utóbbi nagyon nehéz. Nem is sikerült volna a család, a barátok támogatása nélkül. Bár alapvetően egymásba kapaszkodtunk, de tudtuk, hogy sokan imádkoznak értünk. A barátaink is mondták, ha velük történne, beleőrülnének… Én a mellkasomban éreztem folyamatosan a keresztet, s azt is, hogy Jézus segít vinni… A belőle áradó erő titokzatos buborékként vesz körül. Csodálatos tapasztalat, hogy meghaladtam önmagam, s Krisztusnak
köszönhetően békés lélekkel tudom megélni a nehéz időszakot…
Csak a Jóisten tudja, mit érez „odabent” a beteg kis magzat, de ha érez valamit, a fiatal pár szeretetét mindenképpen. Felvették a betegek kenetét; szentelt olajjal keresztet rajzolnak a pocakra – s egymás homlokára –, amikor munkába indulnak; hazaérvén pedig rózsafüzért imádkoznak kettesben… Így a magzatlányka olyannyira megerősítette párkapcsolatukat, hogy már most is tudnak a jövőbe mosolyogni.
– Amikor összeházasodtunk, akkor is több gyermekben gondolkodtunk, beszéltünk háromról, de szóba jött az öt is. Majd ahogy a Gondviselés adja…

***
Isten áldjon!
Később érkezett a hír, hogy május 11-én megszületett – és elhunyt a pici. A kórházba beérkezve még volt szívhangja, de a szülést már nem bírta. Az abortusz elutasítására vonatkozó döntésüket a fiatalok egy pillanatra sem bánták meg, s hitükben sem rendültek meg. Így búcsúznak kislányuktól, kis angyalkájuktól:
„Ritukánk! Sohasem felejtünk el Téged. Ígérjük, hogy nagyon szeretni fogjuk egymást és a
jövendő kistestvéreidet! Ígérjük, hogy örökké kitartunk egymás mellett! Isten áldjon!
Édesapa és Édesanya”
***

„Csodálatos dolgot tettetek!”
Az Úrról tanúságot tevő fiatal pár példája sokaknak adott hitbéli erősödést, lendületet – de minden bizonnyal az értük szóló imák pedig őket erősítették. Rengeteg részvéttávirat érkezett akár csak az internetes közösségi oldalon, próbálva vigasztalni őket – s a Jóistent kérve a fájó seb begyógyítására.

„Felnézek rátok, nagyra értékelem azt az Istentől kapott erőt, amivel végigcsináltátok az elmúlt hónapokat. Pici kislány a legjobb helyen van az Úrnál. Tiszta szívből kívánom, és kérem Istent, hogy szeretetével és kegyelmével vegyen körül és vigasztaljon meg a gyászban.”
*
„A döbbenet összeszorítja a torkom, nehéz most kétunokás nagymamaként bármit is mondani. A Szentlélek erősítsen benneteket a gyász feldolgozásában! Kívánom, hogy a Jóisten kegyelméből Ritának legyenek testvérkéi, akik veletek együtt emlékeznek rá mélységes szeretettel.”
*
„Kedves Betti és Tibi! Isten emelje a dicsőségbe Rita Bernadettet, és Ő fordítsa a gyászotokat ünnepre! Köszönjük Nektek, hogy tanúk vagytok, tanúi lettetek az Élet Urának, akitől a létünket kapjuk, és akinek egyedül van joga visszavenni azt! Legyen veletek az Ő gyógyító jelenléte!”
*
„Csodálatos dolgot tettetek! Rita biztos sokat fog kis angyalként értetek tenni. Nekünk is van két angyalkánk (7 és 12 hetes korban költöztek el) és hiszem, hogy nekik is köszönhetem az utána jövő testvérkéket. Mélyen veletek érzek. Ismét babát várok, és hiába látszik egészségesnek, genetikai vizsgálatra erőszakolnak (főleg a korom miatt), holott világosan megmondtam, hogy a Jóisten Ajándékát bármi legyen is az eredmény, nem engedem elvenni! Teljesen bolondnak tartanak… Tovább imádkozunk értetek…”
Dobos Klára

Szeretettel ajánljuk: – ,,Vágyakozom Jézushoz” – eucharisztikus tanúságtétel ITT