Száz libától az Esti dalig

Szent Márton-vigasság a Vörösmartyban

Szent Márton napjához vigasság társul, mely – ahogy Mariscsák István, a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója fogalmazott –nem maradhat el ebben az intézményben sem. Műsorral, lampionos felvonulással (mely a jó cselekedetket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez) és szeretetvendégséggel (hiszen a hagyomány szerint aki e napon nem eszik libát – vagy legalább libazsíros kenyeret 🙂 – az éhezni fog a következő évben)… Kisvideónk az ovisok indulásától a felvonulást záró Esti dal elénekléséig íveli át röviden az eseményt. Megszívlelendő Versler Sándor atya kis ismertetőjéből az ünnep igazi lényegének kiemelése: ne csak emlékezzünk Szent Mártonra, de próbáljuk követni is mentalitását, a szegények segítését.

Kapcsolódó videó:

Szent Márton-játék a szikszói Bethánia óvodában IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)