Száz libától az Esti dalig

Szent Márton-vigasság a Vörösmartyban

Szent Márton napjához vigasság társul, mely – ahogy Mariscsák István, a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója fogalmazott –nem maradhat el ebben az intézményben sem. Műsorral, lampionos felvonulással (mely a jó cselekedetket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez) és szeretetvendégséggel (hiszen a hagyomány szerint aki e napon nem eszik libát – vagy legalább libazsíros kenyeret 🙂 – az éhezni fog a következő évben)… Kisvideónk az ovisok indulásától a felvonulást záró Esti dal elénekléséig íveli át röviden az eseményt. Megszívlelendő Versler Sándor atya kis ismertetőjéből az ünnep igazi lényegének kiemelése: ne csak emlékezzünk Szent Mártonra, de próbáljuk követni is mentalitását, a szegények segítését.

Kapcsolódó videó:
Szent Márton-játék a szikszói Bethánia óvodában IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

,,Isten bajnoka” – Szent Márton-játék a szikszói oviban

Az irgalmasság, ,,gyereknyelven”

– Elméletben nem könnyű gyermeknyelvre ,,lefordítani” a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság évének tartalmát, a tettek viszont beszélnek: a gyerekek odafigyelnek egymásra. Persze, előfordul, hogy összevesznek, verekszenek kicsit, de utána megbánják, bocsánatot kérnek, megsimogatják, vigasztalják egymást – mondja Ifj. Kereki Józsefné, a szikszói Bethánia Óvoda vezetője, aki szerint az is nagyon fontos a mai rohanó világban, hogy legyen példa előttük. Ezért is dolgozták föl Szent Márton és Szent Erzsébet életének egy-egy epizódját…

Felvételünk 2016-ban, az Irgalmasság évében készült.

Kapcsolódó videók: 

Szent Márton-vigasság a miskolci Vörösmarty iskolában: IDE KATTINTVA

A szikszói ovisok Szent Erzsébet-játéka IDE KATTINTVA tekinthető meg

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)