,,Takácsok szövőgépe kattog a téli délután kékségébe borult házikókból, amely szövőszékeken egykor Krisztus urunk ingecskéjét szőtték, hogy örökké az tartson, s együtt növekedjen a gyermekkel…”
Képünk Bártfa főterén készült – Fotó: Mikita Gábor
Hallottátok már a felvidéki harangokat? Milyen másképpen szólnak a harangok a Felvidéken, mint az Alföldön! Középkorias csengésükben történelmi zenekarok szólalnak meg, kifinomodott hangjukra mindenféle látományok tűnnek fel szemeink előtt, az ó-tornyok körül eszünkbe jutnak hazánk históriájából való jelenetek; minden harangütés egy varázsló szó, amely csengve, zengve, énekelve mond el borongó századokból való történeteket. Az ember egyszerre közelebb érzi magát nemzeti históriájához, mikor a felvidéki városok harangjait hallja: ősei is ugyanezen harangokat hallották, midőn az akkor még új kockaköveken a templom felé lépegettek, keresztet vetettek, felfohászkodtak, és ugyanezen harangok gyönyörű zenéje mellett elvonultak a város falai közül, hogy itthagyják nekünk izgalmas vagy szomorú történetüket, egy nevet vagy egy évszámot a múlt időkből.