Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből
Harmincéves a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség
„1993-ban néhány egyetemista ismerkedni akart, barátokat találni, együtt imádkozni, énekelni, kirándulni, játszani, beszélgetni, meghallgatni, találkozni, szervezni. Így született a Katolikus Egyetemi Lelkészség” – olvasható egy korábbi szórólapon. Valójában ebből a vágyból fakadóan jött létre harminc évvel ezelőtt az az intézmény Kolozsváron, amely a városban tanuló katolikus egyetemisták számára igyekszik lelki hátteret, közösséget s talán kicsit otthont is teremteni.
Az egyetemi központok sajátossága az egyetemi lelkészség, egy olyan hely, amelyet a hallgatók magukénak érezhetnek: egy saját „plébánia”, kinevezett egyetemi lelkésszel. Kolozsváron az egyetemisták éveken keresztül a Szent Mihály-plébánián gyűltek össze hetente egy alkalommal, amikor is az ott szolgáló segédlelkészek bibliaórákat tartottak nekik. Az önállósulás igénye a ’90-es évek elején merült fel, ekkor az ifjúsági csoport tagjai és a korábban végzett, felelősen gondolkodó fiatal értelmiségiek, akik tanulmányozták a múltbeli példákat, kéréssel fordultak Bálint Lajos gyulafehérvári érsekhez: nevezzen ki Kolozsvárra önálló, független egyetemi lelkészt. Kérésük meghallgatásra talált és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 1993 őszétől jóváhagyta a lelkészi állást. Két pap kapott megbízást az egyetemi lelkészi teendők ellátására: Köllő Gábor szászfenesi plébános és Nóda Mózes akkori kolozsmonostori káplán (Nóda Mózes 1994-ben kapott főállású egyetemi lelkészi kinevezést). A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) hivatalosan tehát 1993-ban jött létre és kezdte meg működését. Az akkori tevékenység fő programpontjai a piarista templomban közösen bemutatott szentmisék és a Szent Mihály-plébánia hittantermében tartott előadások voltak. Azóta a piarista templom és a közvetlenül mellette lévő helyiségek adnak otthont a lelkészségnek.
Egy csíkszentdomokosi lelkinap nyomán 1996-tól a szervezők közösségbe tömörültek; ahogyan egy korábbi emlékezésben olvassuk: „afféle életet továbbadó magot alkottak a lelkész körül, ez lett a 6+1”. Azon a lelkinapon a lelkészség működésének vízióját így fogalmazták meg: „A Katolikus Egyetemi Lelkészség Isten felé forduló szeretetközösség. Célja az egyetemisták és fiatal értelmiségiek közös útkeresése, Isten kegyelmével a lelki, szellemi, kulturális fejlődés, valamint lehetőséget nyújtani az igényszint kialakításával, az érdeklődés felkeltésével, a katolikus értelmiség nevelésével, a felelősségtudat erősítésével a tanúságtevő nagykorúság elérésére. Mindez felkészít arra, hogy a következő életszakaszban mindenki megtalálja hivatását és helyét, valamint arra, hogy szerepet vállaljon a közösségteremtésben.”
Az állandóan cserélődő és megújuló közösség ezen célok mentén törekszik a lelkészségen második otthont teremteni az egyetemistáknak. A tevékenység kezdetben a szentmisék mellett hittanórákból, kirándulásokból állt. Később, amikor a közösség létszámban növekedett, különböző lelkiségi kiscsoportok alakultak, amelyek sporteseményeket, szórakozási alkalmakat, vizsgaidőszakban közös tanulást is szerveztek a hallgatóknak. Mára már a kiscsoportok száma is megnövekedett, és a hét csaknem minden napján kínálnak lehetőséget közös imára, szellemi fejlődésre, szociális és kreatív munkára. A vallási programokon túl számtalan esemény valósult meg a harminc év során. A lelkészség jelenleg is aktív tevékenységet folytat, több csoportba és tevékenységi körbe tömörítve az egyetemistákat, egyúttal különböző nagyszabású, időszakos rendezvények színhelyéül is szolgál.
„A kolozsvári egyetemi lelkészség aztán mintaként szolgált a többi egyetemi városban alakult közösségek számára, s talán ma is annak számít kicsit. Tevékenysége három évtizede folyamatos, és ez azért van így, mert a felkínált lehetőségek és az egyetemisták igényei harminc éve találkozni tudnak. Örvendetes és az egyházáról felelősen gondolkodó értelmiség utánpótlása szempontjából biztató is ez” – írta pár évvel ezelőtt a Keresztény Élet hetilapban Ozsváth Judit. Nóda Mózes (egyetemi lelkész 1993–1997 között), Holló László (egyetemi lekész 1997–2001 között), Balla Árpád (egyetemi lelkész 2001–2005 között), Orbán László (egyetemi lelkész 2005–2008 között), Takó István (egyetemi lelkész 2008–2021 között), majd Jánossi Imre töltötte be ezt a tisztséget; jelenleg Molnár Lehel SchP az egyetemi lelkész. A 2000-es évektől az egyetemi lelkészek munkáját pasztorálasszisztens is segíti. Lelkipásztori munkatársként Hegedűs Enikő SSS, Nap Katalin pszichológus, Györgypál Enikő, Lőrincz Krisztina, Simon Melinda dolgozott, illetve Ferencz Emese is ellátta ezt a feladatkört. Jelenleg Lengyelfi Emőke a pasztorálasszisztens. Önkéntesként több egyetemista is részt vesz a vezetés munkájában.
Ozsváth Judit 2018-ban megjelent cikkének idején a következőképpen alakult a KEL heti programja: hétfőn angolkör, kedden ifjúsági szentmise, szerdánként a Mécses Karizmatikus Közösség alkalmai, csütörtökön lelkészségi estek – szentségimádás, filmnézés, beszélgetés, előadások –, vasárnap este egyetemista szentmise a piarista templomban a zenecsoport szolgálatával. Kéthetente női estek, havonta játékestek, évente lelkigyakorlatok és legalább kétszer kirándulás. A Mécses csoport a tanév során általában három alkalommal tart Light of Night estet, amelyre olyan embereket hívnak be az utcáról a jó Isten jelenlétében való elidőzésre, akik egyébként nem térnek be templomba.
A Katolikus Egyetemi Lelkészség jó kapcsolatot ápol a más felekezetű egyetemi lelkészségekkel, vannak közösen szervezett ökumenikus egyetemi estek és más közös programok. A különböző felekezetű egyetemi lelkészek is rendszeresen találkoznak Kolozsváron.
2018-ban Jakab Antal-emlékdíjat vettek át
A 2010-ben alakult Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) már a megalakulása évében létrehozta a Jakab Antal-emlékdíjat, amelyet minden évben olyan személynek vagy közösségnek adományoz, aki, illetve amely szolgálatával a néhai nagy nevű erdélyi püspök nyomdokain jár, az ő szellemi örökségét tiszteli, munkájával és elkötelezettségével az általa vallott értékek teremtője és védelmezője. A Kolozsi Tibor szobrászművész által készített bronzemlékplakettet, az elismerés indoklását tartalmazó díszoklevelet és ötszáz euró ajándékot magában foglaló kitüntetést 2018-ban kilencedik alkalommal, a közösségek sorában hatodikként az akkor huszonöt éves kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) vehette át Kolozsváron a JAKK alapítóitól, az Ausztriában élő Vencser László volt gyulafehérvári teológiai tanártól és a névadó püspök Budapesten élő újságíró unokahúgától, Varga Gabriellától.
A negyedszázados tevékenység elismeréseként megítélt emlékdíj átadóját a katolikus egyetemisták templomaként is emlegetett piarista templomban tartották, a szokásos vasárnap esti szentmise után szervezett jó hangulatú ünnepség keretében. Az esemény különös színfoltja volt a korábbi KEL-tag, a Csíkszeredában élő Domokos (sz. Molnár) Zsófia doktorandusz közvetlen hangú, frappánsan felépített laudációja. „A Lelkészség routere, azaz útválasztója immár két és fél évtizede működik, és egybefog, összehangol minket: hajdaniakat, mostaniakat és, bízunk benne, eljövendőket. Hiszen néhány mellékes körülmény változott ugyan, a fenti Szolgáltató azonban a legbiztosabb, leghűségesebb. A KEL immár generációknak segített a Hozzá vezető, jó utat választani. Tette ezt olyan otthonosan, fiatalosan, színesen és maradandóan, hogy szívünk és vágyaink, emlékeink Kolozsvárról elköltözve, újabb életállapotba lépve is vissza-visszahúznak ide” – fogalmazott az egykori hallgató.
Takó István egyetemi lelkész az eseményen nyomatékosította, hogy számukra három szempont különösen fontos: a magyar katolikus identitás, a kommunikációból fakadó kommunió, vagyis a közösségiség, és a spiritualitás megélése, azaz a lelkiség. A KEL munkáját segítők felé nyilvánított köszönet után a folytatásra utalva azt mondta: „Nemcsak érdemes, nemcsak szükséges, hanem elengedhetetlenül fontos, hogy ezt a munkát képességeinkhez, erőnkhöz mérten a legtökéletesebben végezzük.”
Az esemény fővédnökségét vállaló Pál József Csaba temesvári megyéspüspök is szívélyes hangú üzenetet küldött az ünneplőknek, amelyben kifejezte a KEL-hez fűződő baráti kapcsolatát és a gratuláció mellett a Jóistentől áldást kért a további munkára.
A harmincéves jubileumot egésznapos programsorozattal ünnepelték
Ünnepi találkozásra hívta régi és jelenlegi tagjait 2023. november 11-ére a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség. A kincses város belvárosában tartott egésznapos rendezvény célja az volt, hogy a harminc éve alapított lelkészség régi és jelenlegi tagjai találkozzanak egymással, felidézzék a tizenöt éve elhunyt Orbán László egyetemi lelkész emlékét, üzenetét, elemezzék a jelen helyzetet és tematizálják a jövőt, a következő harminc év távlatát. A rendezvény ezért kapta a KEL60 nevet.
Orbán László egykori egyetemi lelkészről emléktábla-avatás keretében emlékeztek meg. Orbán László a 2000-es évek közepén volt egyetemi lelkész, nagy hatást fejtett ki az egyetemisták körében, azonban életének legnagyobb tette mégis az lett, amikor tizenöt évvel ezelőtt (2008-ban) életét ajándékozta egy vízben fuldokló diákjáért. Ennek fényében különös súlyt nyer a mondása, miszerint: „Az lesz igazán a miénk, amit odaadunk másoknak”. Ez a mondata felkerült arra az emléktáblára is, amelyet a Nemzeti Örökség Intézete együttműködésével készíttettek és amelyet november 11-én lepleztek le a KEL előterében. Az emléktáblára helyezett bronzplakettet Miholcsa József szobrászművész alkotta. Az eseményen felszólalt Györgypál Enikő pasztorálasszisztens, Orbán László egykori munkatársa, Lukács János plébános, Orbán László barátja és Mile Balázs első beosztott konzul. Az emléktáblát László Attila kolozsvári főesperes Orbán László édesanyjával, Orbán Máriával közösen leplezte le, majd László Attila főesperes áldotta meg. Az emléktábla-avatást hálaadó ünnepi szentmise, majd a Márton Áron-teremben kerekasztal-beszélgetés, ebéd, kiállítás, végül pedig táncoktatás, táncos mulatság, a KEL-zenecsoport lemezbemutatója és esti ima követte.
Gagiu Barbara romkat.ro-n megjelent beszámolója szerint az egésznapos együttlét helyet adott a nosztalgiának és az előretekintésnek is. A továbbiakban az ő beszámolóját idézzük.
„Első állomásunk a piarista templom szomszédságában, a KEL előterében volt. A Visszhang kórus által felcsendülő Ubi caritast követően megemlékeztünk Orbán László egykori egyetemi lelkészről. Ebben a megemlékezésben társunk volt Magyarország első beosztott konzula, Mile Balázs, Lukács János nyárádselyei plébános, Györgypál Enikő egykori pasztorálasszisztens, Orbán László édesanyja és testvére is. Annyira szeretetteljes és mégis büszkeséggel eltöltő pillanat volt, hiszen egy korban közel álló személy, László, akit a KEL-kapocs hozzánk fűz, olyan szeretetpéldát állított elénk, amely által a krisztusi tanítás túllép a szavakon, s habár halála volt ennek igazi beteljesedése, megtudhattuk, hogy élete minden pillanata tanúságtétel volt. Megerősítette bennünk, hogy fontos a humor, hogy tudjunk együtt kacagni, de ugyanilyen fontos a csend is, hogy meglássuk a szépet, Isten teremtett világának a csodáit az embereken keresztül, de a természetben is. Hogy rá lehet csodálkozni a nap fényére is, s ezzel beragyoghatjuk mások napjait is. Így adta örökségül tovább a KEL-t, amelyben nemcsak az intézmény maradt fenn, hanem a szeretet is, amely az ő életszentségéből fakadt. Ennek a szeretetnek az örökmécseseként kapott helyet egy emléktábla, amelyet ünnepélyesen László Attila kolozsvári főesperes Orbán László édesanyjával Bach harmadik hegedűszonátája kíséretében leplezett le, majd a főesperes saját emlékeinek megosztását követően abban a bizodalomban kért áldást, hogy hamarosan boldogként tisztelhetjük az egykori egyetemi lelkészt. Záróakkordként a Let my heart be heard kórusművet hallhattuk.
Az emléktábla-avatást szentmise követte, amelynek főcelebránsa az egykori egyetemi lelkész, Holló László egyetemi professzor, a hitszónok pedig a harmincéves KEL első egyetemi lelkésze, Nóda Mózes egyetemi professzor, intézetigazgató volt. A prédikáció első szavai hálára indítottak mindazokért, akik akarták, hogy létrejöjjön a lelkészség, s mindazokért, akik tettek érte. Megerősítette bennünk, hogy örömteli az ünnepünk. A továbbiakban bibliai analógia fényében tekinthettünk a KEL-re. Hallhattuk, hogy a múltról beszélni kell, de ezt rögtön kell kövesse egy előretekintés is, hogy mindemellett a jelen meghatároz, készülni és tanulni kell, s hitünket nemcsak megélnünk, annak tanításait is ismernünk kell. A KEL-ből kilépve – hisz’ ittlétünk nem állandó, csak kegyelmi idő – tovább kell adnunk mindazt, amit ezalatt a kis batyunkba gyűjtöget(t)ünk.
Öröm volt látni az oltárt körülvevő papságot, ahol jelen volt Balla Árpád és Takó István egykori, illetve Molnár Lehel jelenlegi egyetemi lelkész is, de hiszem, hogy Orbán László gondoskodó tekintete fentről, illetve Jánossi Imre szerető támogatása a távolból kísért.
A szentmisét követően a Szentegyház utcába vettük az irányt, ahol a Márton Áron teremben folytattuk a nap további részét. A regisztráció mellett több lehetőség is kínálkozott: a szabad nosztalgiázásnak teret adott egy kis fényképes kiállítás, illetve egy vendégkönyv is, a múlt-jelen-jövő találkozásaként az akkor még nem ismert logó körvonalát különböző színű ujjlenyomatainkkal keltettük életre.
Kerekasztal-beszélgetéssel folytattuk, amelynek kezdetén Molnár Lehel a valamikor megfogalmazott és a jelenleg újrafogalmazott KEL céljai és önmeghatározása által rávilágított arra, hogy bár az idő telik, lényegében a közösség mégis állandó. A beszélgetést Szász István Szilárd vezette, a harminc év képviselőiként Galaczi Gabriella-Melinda, Péterfi Attila-Csongor, Rugină Szabolcs és Takó István voltak jelen. Bensőséges légkör alakult ki a teremben, hiszen saját élményeik, tapasztalataik találkoztak a mieinkkel. Hittem benne, s most megerősödtem: a KEL több, mint egy találkozási pont, s ha puszta valójában csak ennyi lenne is, háromszintű, hiszen itt magamra tekinthetek, a körülöttem levőkre, s Istenre is. Ebben a nézelődésben pedig folyamatos fejlődés van, a tudomány és a hit találkozik s szárnyra kel, megerősíti identitásunkat, alapot ad, hivatásra ébreszt és feladatot állít, s ezek megvalósításában is segít. Egy olyan háló, amely két irányban is mozog: elindul a piarista templomtól, s ki tudja, a Föld hány pontját érintve ugyanide ér vissza, de mindemellett elindul felfele is, egyre közelebb vezetve minket Istenhez. Öröm volt látni, hogy az a keresztény értelmiség, amelyet a KEL nevelt és formált, aktívan bekapcsolódik az egyház életébe, részt vállal az együtt gondolkodásban, további csoportokat hoz létre, amellyel teret nyit Istennek a mindennapjainkba. Jó volt látni azt is, hogy a KEL vágyat ébreszt megtapasztalni a szerelmet, melyet Isten áldása kísér, hogy elindít papi hivatásokat, hogy egyháztanácsosként, csoportvezetőként, hitoktatóként vagy csak a mindennapi jelenlétünkkel is evangelizálhatunk ott, ahol éppen vagyunk.
A közös ebéd elfogyasztását követően szabad beszélgetés által lehetőség nyílt felfedezni a közös pontjainkat a hálón, társakra kellett találnunk, akikkel a szülővárosunk, településünk, végzettségünk vagy éppen a KEL-es évfolyam, generáció kötött össze. Így az ezt követő tánctanulás, majd az élőzenés együttlét önfeledten telhetett.
Az este meghatározó pontja volt a KEL-zenecsoport ünnepi lemezének a bemutatása, amely rezonálva a múlt-jelen-jövő síkján haladó jubileumi alkalommal, hat olyan dalt tartalmaz, amelyekről akaratlanul is a KEL-re asszociálunk. Ezek a dalok az online streaming felületeken is meghallgathatóak (Youtube, Spotify). Ez is egy kapcsolódás lehet.
A lemezbemutató után a KEL pincéjébe mentünk, ahol a LaciMega Paci zenekar – amelynek alakulása szorosan kapcsolódik a KEL-hez – várt minket egy fergeteges koncerttel. Megszólaltak ismerős dallamok, pinceslágerek, ugyanakkor megismerhettük saját dalaikat is.
Végül születésnapja alkalmából a KEL ajándékozott meg minket, hisz egyfajta felismeréssel szolgált: amíg itt vagyunk, feladatunk van, de az itt szerzett tapasztalatok hatással lesznek az elkövetkezendő életünkre. A vendégeknek hitt személyek barátok, akikkel összeköt a közösség, ahova tartozunk. A KEL pedig otthon, ahova bármikor hazajöhetünk.
Mindezekért hála legyen! Isten éltessen, KEL! – zárta szavait Gagiu Barbara. (A beszámoló forrása: https://romkat.ro/2023/11/13/harminceves-a-kel/)
Összeállította: Varga Gabriella
(A nyitókép forrása: https://www.facebook.com/lelkeszseg.KEL)
Az előző rész: – Elérte a teljességet ITT
Az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja kiadását gondozó Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft. szervezésében és koordinálásával az idei év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti… fejezeteiből merítő, 103 írásból álló gyűjtemény. A cikksorozat ötven eleme a miskolci Új Misszió katolikus folyóirat nyomtatott és online kiadásában, más darabjai a torontói Kalejdoszkóp irodalmi-kulturális magazin internetes oldalán és az Életünk újság papíralapú változatában jelennek meg, valamennyi eleme pedig, sorszámmal ellátva, az Életünk újság webes felületén (www.eletunk.net) érhető el. A program együttműködő partnerszervezete a kanadai Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub, az újfehértói székhelyű Debreceni Magvető Alapítvány és a miskolci Új Misszió Alapítvány, támogatója pedig mások mellett a Bethlen Gábor Alap. A projektet vezeti és a cikksorozatot szerkeszti annak kezdeményezője: Varga Gabriella.
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot 