
Trianon 103 – Fejezetek a magyarság történetének
elmúlt százhárom évéből
A szászrégeni templomban is minden festmény igazi elmélkedés, istendicséret és imádság
A szászrégeni római katolikus templom freskói 1968-ban készültek; az egyházközség plébánosa akkor Szirmai Béla atya volt. A XVIII. század második felében, barokk stílusban épült egyhajós kis templom mennyezetét a keresztény világ legismertebb imája, a Miatyánk alapján készült képek, Lukácsovits Magda alkotásai díszítik.
A festmények születésének Szirmai Béla atya által lejegyzett története először a Fidem pinxit – A hitet festette. Lukácsovits Magda erdélyi festőművésznő életműve, Második kötet, Magyar kiadás, Értelmezések – Képelemzések – Méltatások – Grafikák, 1952–2010 című kiadványban jelent meg (Szerk.: Idmar Hatzak – Varga Gabriella – Erős Zoltán Levente, Bauer-Verlag, Thalhofen, 2014, 21–22. old.) és most sorozatunkban ezt mi is felidézzük. A következőkben tehát Szirmai Béla atya szavait olvassuk.
„A háború utáni évek nyomasztó szegénysége, kopottsága, nyomottsága Szászrégen egész városát jellemezte és ez érezhető volt templomunkban is. A lehetőségek szerint megpróbáltam a templomi felszerelések, templomi ruhák és más kisebb tárgyak szerzésével segíteni, de egyébre sem jogom, sem anyagi alapom nem volt. Tizenöt évig voltam itt káplán. A plébános, Salati Ferenc tb. kanonok úr már fáradt, beteg ember volt, sem kedve, sem ereje, de anyagi lehetősége sem volt nagyobb munkálatok kezdéséhez. Közben a templom állapota állandóan romlott. Már mindenki előtt világossá lett, hogy halaszthatatlan az általános javítás.
Miután a szászrégeni plébános 1966. augusztus 24-én meghalt, Márton Áron püspök úr engem bízott meg a plébánia vezetésével. Lelkiismereti ügyemnek tartottam mindenekelőtt a templomjavításra való felkészülést. Sikerült anyagi fedezetet is szerezni, a hívek is lelkesen segítettek. 1968. április 23-án megindult a munka. A templom mondhatni „tetőtől talpig” megújult.
A legnehezebb része a templombelső művészi kifestése volt. Az 1930-as években Herczeg Ferenc által végzett festmények kopottak, repedések által megromlottak voltak. Ki legyen az új, megfelelő és korszerű művész? Sokaktól érdeklődtem, de nem tudtam dönteni. Végül Hatzack-Lukácsovits Magda művésznőt ajánlották. Sikerült megismernem. Munkáját is dicsérték sokan, Vajdahunyadon a várban dolgozott, Gyergyószentmiklóson a templomot festette, Bálint Lajos csíkszentdomokosi plébános (későbbi érsek) is ajánlotta. Gyergyószentmiklósra fel is mentem, végignéztem és igen szépnek találtam a munkáját. Elhívtam és kértem, készítsen tervet a mi templomunk festésére. El is készült a terve. Különösen feltűnt, hogy nem a szokásos, sablonos formában, bizonyos szentek képeit festette, hanem a Miatyánk egyes mondatait jelenítette meg, így az egész templom egységes képet kapott és a legszentebb imádságra szemléletesen is buzdít. A tervet bemutattam Márton Áron püspök úrnak. Végigvizsgálva azt nagyon tetszett neki és aláírásával azonnal jóváhagyta.
Nagy nehézségnek bizonyult a megfelelő és kiváló minőségű festékanyagok beszerzése. Románia területén ez lehetetlennek tűnt. Dr. Fábián Károly barátomnak írtam ebben az ügyben, és ő rövid időn belül a Magda által megjelölt színű és mennyiségű festéket egy személlyel elküldte ajándékba Münchenből. Azóta már ő is távozott az életből (Isten nyugtassa!).
Lukácsovits Magda művésznő elvállalta ezt a munkát, annak ellenére, hogy második gyermekével áldott állapotban volt. Úgy éreztem, hogy mindegyik festménynél nemcsak a keze dolgozik, de állandóan imádkozik is. Valóban minden festmény igazi elmélkedés, istendicséret és imádság. Minden alkalommal a születendő gyermekével együtt forgatta az ecsetet. Sok év múlva véletlenül találkozhattam a festési munkák után született gyermekkel, és valami lelki örömet éreztem magamban, de benne is – édesanyja a méhében hordozta, miközben a legszentebb imádságnak emberileg megjelenítő képeit festette.
Márton Áron püspök már 1970 nyarán végigutazott a városon, meglátogatta a templomot és gyönyörködött benne. 1971-ben bérmált Szászrégenben és néhány napig itt tartózkodott. Búcsúzásakor azt mondta: »Szép templomod van, fiam!« Ezt többször is elismételte, ahányszor nála jártam valamiért. A templom szépségét – szerintem – növelte az is, hogy világos ablakain állandóan besütött a napsugár, és ez valóságos fénybe borította a főoltárt, valamint a festményeket is csodálatos színeikkel és alakjaikkal. Talán a legszebb eredmény, hogy negyvennél is több év telt el azóta, és a szászrégeni templomban ezek a festmények teljes épségükben Az Úr imádságára buzdítják a híveket. Lukácsovits Magda és szeretett férje, Idmar méltán hozzájárultak ahhoz, hogy festményeik által is érzékelhessük a Mennyei Atya végtelen szeretetét.”
Névjegy
Ft. Msgr. Szirmai Béla pápai káplán, tb. kanonok, plébános Kapnikbányán született 1924. január 7-én. Teológiai tanulmányait 1945–1950 között folytatta Gyulafehérváron, 1950. március 25-én szentelték pappá. Káplánként 1950-től 1951-ig Csíkszentmártonban, 1951-től 1966-ig Szászrégenben szolgált. Ugyanott 1966-től 1979-ig plébánosként vezette az egyházközséget. 1979-től 1983-ig Türben, 1983-től 2017-ig pedig Brassó Bolonya nevű városrészében volt a római katolikus hívek lelkipásztora. Lelkét életének 94. és papságának 68. évében, 2017. május 8-án adta vissza Teremtőjének.
Az előző rész: Őrállónak lenni tisztán, becsületesen…
Az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja kiadását gondozó Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft. szervezésében és koordinálásával az idei év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti… fejezeteiből merítő, 103 írásból álló gyűjtemény. A cikksorozat ötven eleme a miskolci Új Misszió katolikus folyóirat nyomtatott és online kiadásában, más darabjai a torontói Kalejdoszkóp irodalmi-kulturális magazin internetes oldalán és az Életünk újság papíralapú változatában, valamennyi eleme pedig, sorszámmal ellátva, az Életünk újság webes felületén (www.eletunk.net) érhető el. A program együttműködő partnerszervezete a kanadai Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub, az újfehértói székhelyű Debreceni Magvető Alapítvány és a miskolci Új Misszió Alapítvány, támogatója pedig mások mellett a Bethlen Gábor Alap. A projektet vezeti és a cikksorozatot szerkeszti annak kezdeményezője: Varga Gabriella.
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot