95. Szív-búcsú Mezőkövesden – 2018. június 10.

REPRÓ-rovat
Régen azt mondták: a fürdőbe megyünk 

1923 óta töretlen hagyománnyal rendelkezik a mezőkövesdi Jézus Szíve-búcsú. A lelki tartalom mellett színpompás ez az egyházi ünnep: népviseletbe öltözött résztvevők vonulnak az ünnepi szentmise végén körmenetben.

Idén (2018) június 10-én délelőtt 10 órakor kezdődik a szentmise, melynek főcelebránsa Fábry Kornél atya, a 2020-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus előkészítő bizottságának főtitkára. 

Mi először 28 éve számoltunk be az eseményről, ebből az írásból idézünk néhány mondatot:

28 éve írtuk:

,,Rozsnyóról jöttünk. Itt voltunk minden évben. Régebben persze azt kellett mondani, hogy a fürdőbe megyünk, de szerencsére ma már nagyobb a szabadság… Ennyien (mesélik a régi búcsújárók) még nem voltak egy esztendőben sem. Most sokan, sok helyről érkeztek együtt ünnepelni Jézus Legszentebb Szívét. A legtávolabbról azonban minden valószínűség szerint Antonio Mattiazzo, a paduai érsek érkezett Paskai László bíboros meghívására, aki szentbeszédében így fogalmazott:

– A legutóbbi szívbúcsú óta nagyon sok változás történt hazánkban politikai, gazdasági téren, s az egyház életében is. … A hívő politikus ezekben az eseményekben észreveszi Isten jelenlétét is. … Egyházunk, népünk sorsa jó irányba változik, mégpedig békésen, rendezetten, a legkulturáltabb formában a körülöttünk lévő országokhoz viszonyatva. Legyen ezért ez a szívbúcsú hálaadás… (1990)

És 2016-ből Ternyák Csaba egri érsek két mondata:

– Jézus Szívének dobbanása olyan ütemet ad, amelyre szeretnénk a mi szívünket is ráhangolni. Azért jöttünk Hozzá, mert Tőle, a szeretet legnagyobb mesterétől szeretnénk tanulni jobban szeretni…

Dobos Klára

(2017-ben június 25-én tartották a Szív-búcsút, s az ünnepi szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök mutatta be.)

Jézus Szíve Litánia IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)