Poirot, rózsafüzérrel
Próbáltam úgy nézni a Gyilkosság az Orient expresszen új (Kenneth Branagh rendezte és ,,Poirotozta”) változatát, mintha nem láttam volna a korábbiakat, s nem ismerném Agathe Christie zseniális krimiklasszikusát. Ilyen ,,előzmény nélküli” szemlélettel nem mondható, hogy rossz film volna, de a ,,középszerű”,,korrekt” és ,,nézhető” jelzők fölé semmiképpen nem mennék…
Kenneth Branagh egy (bárki, csak nem a ,,kis belga”!) nyomozóként teljesen rendben van, s a nagynevű ,,epizodistáktól” (Dasiy Ridley, Penélope Cruz, Johnny Depp, Derek Jacobi, Josh Gad, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Willem Dafoe) is kapunk egy-egy jó pillanatot. A képek szépek ugyan, ám idegesítően jellegzetesek: ugyanolyanok, mint bármelyik más animált, háttérvetítéssel látványossá tett alkotás… Az izgalmas történeten kívül (még mindig első találkozásként figyelve!) nem köt igazából semmi a székhez…
Így hát részemről kiteszem a THE END feliratot az új adaptációval kapcsolatban. Ugyanis úgy gondolom, nem lehet úgy nézni, mintha korábban ,,mi sem történt volna”. Tudván pedig ezt, az új feldolgozás – kicsit keményen szólva – teljesen felesleges volt: nem adott sem többet, sem jobbat, de még csak újabb megközelítést sem, mint a korábbiak, s így nincs, ami a létjogosultságát alátámaszthatná.
Kétségtelen kétségek
A híradások szerint ez a hatodik filmes változat, s az előző sokunk szívéhez közel került a beleszőtt szép hitbeli szállal. Míg az új film Poirot-ja a végén egy erőtlen jelenetben engedi el – saját vívódásával együtt – a tetteseket, addig az előző változatban (ahol David Suchet, a ,,legpoirotabb Poirot” nyomoz) igencsak hat a pillanat: kínzó belső feszültsége kiül az arcára, s ez látszik annak ellenére, hogy az arc életlen. A mélységélességet ugyanis úgy választotta meg a (remek!) operatőr, hogy az előtérben felváltva vagy a rózsafüzért szorongató kéz éles, vagy a másik, mely a csikkeket egymás után idegesen „döngöli” a hamutálcába. Tán erőltetett a felvetés, de a két kéz ,,tevékenysége” jelképesen mintha az isteni törvény és az emberi öntörvény „birkózását” vetítené elő … S hogy melyikük „nyer”? Persze nem győzelem ez: Poirot, ha nehezen is, de az imádságból erőt merítve dönt. Ám a máskor oly magabiztos nyomozón látszik: kétségekkel küzd, lelkiismerete nem nyugodott meg teljesen… Hatásos drámai jelenet, ahogy a logikát becsülő nyomozó most ,,kis szürke agysejtjeit” az érzelmei mögé szorítva a rendőrök felé tart, s az igazságosztó gyilkosok feszülten várják ítéletét… Távolodik a havas háttérben a vonat, a gyilkosság színhelye, közeledik viszont a kameraálláshoz a könnyes szemű Poirot. Zsebéből lassan előhúzza a rózsafüzért… Pillanatra megrettenünk: tán elhajítja, mert elbizonytalanodott, vagy mert annyira szégyelli bűnét, miszerint „felülbírálta” a megbocsájtó Istent, elfogadta az önkényes igazságszolgáltatást… De nem: újra a Szűzanyához fordulva keresi háborgó lelkének megnyugvását…
Filmbéli teológia
Kenneth Branagh (új film) jól játszik, David Suchet (korábbi változat) lenyűgöző alakítást nyújt. Zseniálisan formálja meg a krimiíró által felrajzolt figurát (nem véletlen, hogy az ő neve forrt össze igazából a Poirot-ot alakító színészekkel.) S az új változat ,,maisablonos” képi világához képest az előzőben az operatőri munka is kiemelkedő: remekbe szabottan filmezett kockák sorjáznak egymás után…
A David Suchet főszereplésével készült Poirot tévésorozat korábbi epizódjaiban is feltűnt már egy-egy pillanatra a „kis belga” nyomozó rózsafüzére (öröm volt látni), de ilyen nagy szerepet még nem kapott, mint itt. Elfakult olvasmányélményem miatt elővettem a kötetet, s ellenőriztem: nem fut benne ez a markáns teológiai szál… Hogy a forgatókönyvíró miért gondolta, hogy „ütősebb” lehet, ha beleszövi? Talán inkább Suchet ,,becsempészett” hitvallása ez… Mindenképpen mélyebb, elgondolkodtatóbb lett így a történet egy izgalmas logikai játéknál, ami kifelé erőteljesen sugallja – a sok-sok szemétbe való mai filmmel ellentétben –, hogy vannak olyan ősi alapértékek, melyek semmilyen helyzetben nem kerülhetők ki. Jó érzés, hogy az okos (a hiúság vétkébe ugyan gyakran beleeső) nyomozó is hittel fordul az Ég felé, erkölcsiségét isteni törvények is irányítják…
Tehát ha mostani versus korábbi változat, a válaszom egyértelmű:
a korábbi (2010), David Suchet főszereplésével – rendezte: Philip Martin, operatőr: Alan Almond.
Dobos Klára
Kapcsolódó írások: – Poirot karácsonya ITT
– A dicsőséges rózsafüzér titkai – Szent II. János Pál pápa elmélkedése IDE KATTINTVA
– Te szent ég! IDE KATTINTVA
– RÖPKE GONDOLAT: Stargirl a jóságról ITT
(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)