Csákányi László, a pápa, meg az ördög…

REPRÓ-rovat – A ,,művészet” nem tanulható 

Celebséget és igazi művész-attitüdöt próbáltunk ,,hasonlítgatni” az Új Misszió októberi számának Kézen fogva Isten országa felé rovatában Makkai László pasztorálpszichológus atyával. Említődött – mint emlékezetes előadás – a tapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpadon Az ördög nem alszik című darab, s hogy főszereplője, Csákányi László milyen szimpatikusan adott interjút a pályát nemrég kezdő ,,kis vidéki” újságíróknak. Egészen véletlenül került most elő az egykori interjú (Észak-Magyarország, 1991. július 23.), amit örömmel adunk közre REPRÓ-rovatunkban annál is inkább, mert Szent II. János Pál pápa szombathelyi látogatása is szóba kerül benne amellett, hogy milyen is a jó színház.

– Az elmúlt nyáron is Miskolcon szerepelt, az idén újra bemutatták Az ördög nem alszik című zenés vígjátékot, de az újabb darabban, a Tokaji aszú című operettben is láthatjuk. Lassan már miskolci színész lesz . . .

– A múltkor hallottam fiatalabb kollégáimat nyilatkozni a tévében, hogy „lementek vidékre” játszani. Hát én nem „lejöttem” Miskolcra.

Itt is színház van, jó darabokban játszom, a közönség elsőrendű. Ha Tapolcán hétágra süt a nap, akkor jól érzem magam. Nekem ez a kenyerem, és engem a munka éltet. Sajnos, már vészesen közeleg az az idő, amikor majd abba kell hagynom. Szegény édesapám 86 éves volt, a kezdődő Parkinson-kór miatt már nem tudta kezecskéjébe venni a tollat. Ahogyan letette a tollat, nemsokára meg is halt.

– Augusztus 1-jén fejeződnek be a Tokaji aszú előadásai, de az eső miatt még pár napig elhúzódhatnak… Mikor fog pihenni?

– Nem vagyok az a mászkálós típus, csak haza készülök. Már le van foglalva a szobám Szombathelyen. Tudja, én ,,Vazs” megyei vagyok. Németújváron születtem, ami mostmár Ausztriához tartozik. Nagyon fontos számomra, hogy hazamenjek pár napra felkeresni a rokonokat, a gyermekkoromat… Erre az időre esik a pápa szombathelyi látogatása is.

– Mit vár ön a pápalátogatástól?

– Békét! Én katolikus vagyok. Nekem pápám! Soha nem voltam ugyan bigottan vallásos, de arra kényesen vigyázok, hogy a kisunokám járjon hittanra. A kommunista rendszer súlyos hibája volt, hogy eltörölték a vallás- és erkölcstant. Legalább az erkölcstant meghagyhatták volna. Ezért látjuk mindenütt ezt a rettenetes inmoralitást. Mindenféle tekintetben pocsékul állunk. Kell valami, Isten vagy ,,totem”, amitől fél az ember, akit tisztelni tud!… Megyek az utcán, és azon gondolkodom: kellene vennem gázsprayt, hogy ha megtámadnak, tudjak védekezni valamivel.

– Lapunk hasábjain egyik színésztársa vitát kezdeményezett a színházról. Véleménye szerint milyen a jó színház?

– Különbséget kell tenni egy színház és a többi között. Az „egy” a nemzeti lenne, ami nekünk nincs. Ennek exterritorialitást kellene kapnia. Klasszikusokat, veretes darabokat, mai drámákat játszanának ízlésnevelési, tanítási célzattal. Esetleg ezektől a koturnusos, nehéz daraboktól megfáradt színészek a kamarában játszhatnának könnyebb műfajokat is. Az egyik legnagyobb baj, hogy nincs stílusa a színházaknak. Én már éltesebb fiatalember vagyok, egy picit belenassolhattam a csodába, amikor még volt a színházaknak arca. Van összehasonlítási alapom. Ezért merem mondani, hogy a színház devalválódott. Fel van hígulva! Rengeteg színház van Magyarországon. Összeállnak néhányan, keresnek egy pincét, ahol van függöny és két fotőj; és máris azt mondják: ez színház!… Felvesznek embereket a főiskolára, hogy majd megtanulja a szakmát – csakhogy bizonyos dolgokat meg lehet tanulni, de a művészetet nem. Valaki vagy művésznek születik vagy nem! Mára félrecsúszott minden. Rangok, rendfokozatok vannak a színházban… És ilyen-olyan rendezők, köztük egy csomó ostoba ember, aki csak azt erőlteti, hogy semmi ne legyen olyan, mint a normális. Az nem számít, hogy senki sem érti meg – pláne nem a közönség! Néha az ember őrültek keze közé kerül!… A jó színház az, ahol a kollégák megértik egymást, ahol a lélegzetvételből is tudnak következtetni. De a legfontosabb egy színháznak, hogy stílusa legyen. Ne olyanok legyenek, mintha mindegyiket egyforma rózsaszín mázzal öntötték volna le.

Filip Gabriella – Fotó: Dobos Klára

Csákányi László Jászai Mari-díjas, érdemes- és kiváló művészt a következő év (1992) novemberében szólította magához a teremtő. Egy időben papnak készült.

(Említésre méltó érdekesség, hogy Makkai László atya ennek a színháznak – mely az ország egyetlen egyházi tulajdonban lévő szabadtéri színpada – a vezetője.)

Kapcsolódó színháztörténeti emlékezés:

Dajka Margit és Szent Antal IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)