TRIANON 103 – Szolgálatra mindig készen

Ft. Vondra Gyula plébános a hatvanas évek egyik Illésnapi-ünnepségén (Archív felvétel Góbor Béla gyűjteményéből. Forrás: Magyar Szó)

FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

A 115 éve született (és 57 éve meghalt) Vondra Gyula atyára emlékezünk

 Vondra Gyula atya a Turóc vármegyei Nagyturányban (a jelenlegi Szlovákia területén) született 1908. július 26-án – pontosan 115 évvel ezelőtt. Gimnáziumi tanulmányait 1921 és 1929 között Szenttamáson, Szabadkán és a boszniai Travnikon, a teológiát 1929–1933 között Diakóváron végezte; 1933. július 2-án szentelték pappá Szabadkán. Kápláni szolgálatát Kishegyesen kezdte, majd 1936-tól a belgrádi Krisztus Király-plébánián folytatta. 1938-tól a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség fiókszervezetének elnöke is volt. 1939-től a magyar tagozatú belgrádi tanítóképző internátusának igazgatójaként, 1940–1941 között a tanítóképző hittanáraként is tevékenykedett.

Olvassa tovább!

József Attila: Csöndes estéli zsoltár

EUCHARISZTIKUS SZAVALÓVERSENY – Tóth Katarina (Temerin – Vajdaság) előadása

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan rendeztek szavalóversenyt Miskolcon, melynek központi témája az Oltáriszentség volt. Sorozatunkban a helyezett szavalatokat tesszük közzé.

– Előző rész – Babits Mihály: Eucharistia ITT

Szeretettel ajánljuk: Vihula Mihajlo: I. MAGYAR RAPSZÓDIA – gitáron ITT (A darabot a szerző, Vihula Mihajlo adta elő az eucharisztikus szavalóverseny gáláján).

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.