SZENTEK VELÜNK – Kilenc kedd Szent Antallal (8.)

Nyolcadik keddre – nem kell kíváncsiskodni…

Szent Antal kilencedet kezdtünk a szent születésnapján, mely nap egyben Nagyboldogasszony ünnepe is. Hívjuk Önöket, tartsanak velünk kilenc kedden át ebben az imádságban, melyhez forrásként P. Özséb: Páduai Szent Antal kis imakönyve szolgál.

(Képünkön: Szent Antal-szobor a kazincbarcikai Szent Család-templomban – Fotó: Mikita Gábor)

Elmélkedés: Szent Antal önmegtagadásáról

Aki nem tagadja meg magát semmiben, az nem tud ellenállani sokáig a bűnnek. Krisztus megadta az utasítást: „Aki tanítványom akar lenni, tagadja meg önmagát, vegye magára keresztjét és kövessen engem.” Szent Antal Jézusnak eme szavait egész életében szigorúan követte. Nemcsak akaratát vetette alá szigorú fegyelemnek, de testét is folytonos böjttel és önsanyargatással tartotta féken. Már kisgyermek korában kitűnt ebben.

Olvassa tovább!