,,Prédikálás” filmekkel, 2017 – Szívritmuszavarok

Sok az üres, öncélú film…

A nagyobb filmfesztiválokon – így a miskolci CineFesten – keresztény szellemű zsűri is működik, keresve a erkölcsi értékeket leginkább hordozó alkotást. A 2017-es, 14. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közel harminc versenyfilmjéből az ökumenikus zsűri a Szívritmuszavarok című alkotást választotta. Hogy miért, arról kérdeztük Kézdi Beátát, a zsűri egyik tagját.A film ajánlása mellett felvetődik a beszélgetésben az is, milyen sok az öncélú, üres film, melyek nem adnak válaszokat, megoldásokat egy-egy kérdésre – esetleg még kérdést sem vetnek fel, a mai világban mégis eladhatóak.

Kapcsolódó videók:

Az ökumenikus zsűri 2016-os díjazottja: http://ujmisszio.hu/filmajanlo-homok-alatt/

Az ökumenikus zsűri munkájáról: http://ujmisszio.hu/predikalas-filmekkel/

A 2017-es díjazottak: http://ujmisszio.hu/mosollyal-hoborttal-szeretettel-jiri-menzel-miskolcon/

Mosollyal, hóborttal, szeretettel – Jiri Menzel Miskolcon

A Sörgyári capriccio a CineFest-ről üzen

– Nem szabad szomorkodni, hiszen minden napunk szép lehet!… – mondta a Sörgyári capriccio című Hrabal-adaptáció női főszereplője Magda Vásáryova. – Ha üzen valamit a film, az az– hangsúlyozta ,,továbbüzenve” a miskolci filmfesztivál, a CineFest megnyitóján – , hogy mosollyal kell élni az életet, és az sem árt, ha belecsempészünk némi hóbortosságot. Maradjunk vidámak, hogy életünk minden egyes napja szép és boldog legyen. És persze néha egy-egy pohár sör is jólesik 🙂

A film rendezőjét – a fesztivál életműdíjasát Jiri Menzelt – magyar Oscar-díjas kollégája, Szabó István méltatta. Többek között így fogalmazott:

– Rájöttem, azért olyan szeretetreméltóak a hőseid, mert te magad is szeretetreméltó módon nézed őket –, s te is olyan vagy… A filmekben megjelenő arcok minket képviselnek: a mi mosolyunk, a mi zavarunk, a mi szégyenünk, a mi féltékenységünk, a mi örömünk… Irigylem azt a képességedet, hogy mindekit, akiről mesélsz, szeretettel, együttérzésel, nagyvonalú megbocsátással nézel, és a közönséget is arra hívod, hogy így tegyenek a film hőseivel – és embertársaikkal is. Mindenkit és mindent az együttérzés humorával nézel. Nem kineveted őket, hanem velük nevetsz…                         (Fotó: Dobos Klára)

Olvassa tovább!

,,Prédikálás” filmekkel – Hogyan választ az ökumenikus zsűri?

Kerekasztal az ökumenikus zsűri munkájáról

A 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 8-17. között rendezik meg. Idén is lesz ökumenikus zsűrije a fesztiválnak. Tavaly izgalmas kerekasztal-beszélgetést tartottak a témában, ennek összefoglalóját adjuk közre kisvideónkban.

A világ legnagyobb filmfesztiváljain több évtizede működnek azok a zsűrik, melyek tagjainak életében Isten valóságos jelenléttel bír. Az ökumenikus zsűrikbe a SIGNIS (Katolikus Kommunikációs Világszövetség) és az INTERFILM (Keresztény egyházak nemzetközi filmes testületei) delegálnak teológiai- és filmes téren egyaránt jártas szakembereket. Így volt ez a rangos miskolci CineFest-en is, ahol kerekasztal-beszélgetés keretében az ökumenikus zsűri tagjai beszéltek filmes értékekről, s értékelési szempontjaikról.

Kisvideónkban a magyar zsűritagok megszólalásaiból hallhatunk részleteket –, a külföldiektől az Új Misszió 2016 decemberi számában, az eseményről szóló írásban idézünk néhány gondolatot.

Kapcsolódó videók:

Az ökumenikus zsűri 2016-os díjazott filmjéről: http://ujmisszio.hu/filmajanlo-homok-alatt/

Az ökumenikus zsűri 2017-es díjazott filmjéről: http://ujmisszio.hu/predikalas-filmekkel-2017-szivritmuszavarok/

 

,,Prédikálás” filmekkel, 2016 – A homok alatt

Búcsú Makk Károlytól

Hamarosan kezdődik a 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál (szept. 8-17). Mindenek előtt búcsúzunk a fesztivál tavalyi életműdíjasától, Makk Károlytól (a Nemzet Művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró), aki életének 92. évében, augusztus 30-án hunyt el. Kisvideónkban 3:30 körül láthatják és hallhatják a magyar mozgókép mesterének köszöntését.

Kapcsolódó videó – az ökumenikus zsűri munkájáról: http://ujmisszio.hu/predikalas-filmekkel/

Az ökumenikus zsűri 2016-os díjazottja: A homok alatt

Kisvideónk a 2016-os CineFest-en készült, ahol az ökumenikus zsűri díját A homok alatt c. film nyerte el.

Olvassa tovább!