Betlehem a szívekben

REPRÓ-rovat – Isten és a bűn nem férnek meg…

Karácsony táján és a nagyobb egyházi ünnepek előtt megsokszorozódik a gyóntatószékeknél várakozók száma. A bűnbánat szentségéről beszélgettünk jó néhány esztendeje a 2007-ben az Égi Hazába költözött Kovács Endre egri segédpüspökkel. Ma is aktuális szavainak felelevenítésével rá is emlékezünk…

– Jézus nagyon jól ismerte az ember lelkivilágát, mikor elrendelte a bűnbocsánat szentségét, a gyónást. Amerikában pszichológusok sokasága él abból, hogy meghallgatja az embereket. Hiszen igényünk van belső világunk feltárására.

És különösen fontos ez egy bűnös embernek. Ha hisz Isten irgalmában, hallani szeretné valakitől, hogy Isten megbocsátott neki. A gyóntatószékből felszabadultan, tiszta lélekkel, a bűn terhe nélkül távozhat.

– Ahogy püspök úr is mondta, általában igényli az ember, hogy feltárja a lelkét. De vannak, akik nehezebben „ adják ki” magukat egy másik embernek. S ha hisznek Istenben, inkább imádkozva próbálnak bűnbocsánatot nyerni…

– Isten nem csupán Atyánk, hanem bíránk is, aki számon kéri életünket. Senki sem ítélhet jogosan önmaga fölött. Földi viszonylatban is a bíróság dönti el valaki ártatlanságát vagy bűnösségét. Egyébként nagyon szubjektív lenne a megtérés. Vannak, akiknek nehézséget jelent, hogy megvallják vétkeiket. Ám le kell küzdeni az ellenérzést, hiszen Jézus Krisztus maga alapította ezt a szentséget. Mikor feltámadása után megjelent az apostoloknak, a következőket mondta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” Az Egyház tehát Jézus szavához hűséges ebben a kötelezettségben.

– Lehet, hogy a gyóntatás az egyik legnehezebb papi feladat?

– Tényleg nagyon nehéz. Meghallgatni a szomorú sorsokat, bűnöket, együttérezni, lelki tanácsot adni. Ám a pap számára is egyfajta lelki megerősödést jelent, amikor látja a bűnbánatot, az őszinte megtérésre való törekvést. De a gyóntató papnak nemcsak feloldoznia kell, hanem lelki vezetést is várnak tőle a hívek. Az újabban épített templomokban már gyóntatószobákat is kialakítottak, ahol asztal mellett történik a bűnök megvallása. Ennek az az előnye, hogy a gyónás könnyebben alakul át lelki beszélgetéssé.

– Miért ajánlott tehát a gyónás karácsony előtt?

– Keresztény ember számára azért is fontos ez a szentség, mert ha bűnt követett el, elvesztette Isten barátságát, a megszentelő kegyelem állapotát. Ha ezt a gyónásban visszaszerzi, akkor már nem tékozló fiúként éli az életét, hanem mint Isten kedves gyermeke, akinek tiszta lelkében ott lakhat az Úr. Annak idején a Szent Család nem kapott szállást, a Kisded barlang-istállóban született. Jézus szállást keres ma is. Szívünkben, lelkünkben akar lakni, ám Isten és a bűn nem férnek meg egymással…
Kép és szöveg: Dobos Klára

Szűz Mária altató éneke IDE KATTINTVA

A REPRÓ-rovat előző cikke:
Csákányi László, a pápa meg az ördög IDE KATTINTVA

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.