Karácsonyi közeledés

…Még van időnk észrevenni, hogy adventi fogadkozásainkból mennyi az ,,adósságunk”…, még van időnk lassítani.., még van esélyünk arra, hogy az ünnep lényegére – a Megváltóra – találva érjünk el Szentestéhez. Makkai László pasztorálpszichológus atya szerint ebben az is segíthet, ha karácsonyi énekeinket tudatosabban énekeljük. Ráadásul ez a magányt is oldja… Adventi gondolatok 3 percben.

(A kísérő képsorok Budapesten, az ország karácsonyfájánál és betleheménél, illetve a bazilikánál készültek.) 
Szeretettel ajánljuk: – ,,Elfogyasztott” lélek ITT
–  A meghallgatás művészete ITT
– Gyógyító érintés ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

,,Alászállt” a templom Nyékládházán

Néhány éve már kereszt jelezte a templomépítés szándékát azon a nyékládházi telken, amit a város adományozott a görögkatolikusoknak. Mostanra készült el Isten új háza, melyet 2022. november 12-én szenteltek fel Szent Kozma és Damján ingyenes orvos vértanúk tiszteletére a metropólia főpásztorai: Kocsis Fülöp metropolita Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspökökkel.  

Fotóalbumunk az eseményről ITT

A templomszentelési szertartás hagyományosan körmenettel kezdődött, majd a liturgia talán legmeghatóbb részével folytatódott: kitárult a templomajtó, s beözönlött a környékbeli papságból és a helyi hívekhez társuló vendégekből álló sokaság, meg is töltve a – persze méretében azért nem túl nagy – teret. Az oltár lemosása következett, amelybe Boldog Gojdics Pál püspök ereklyéi kerültek. Miután a templom falait illetve az ikonosztázt is megszentelték a főpásztorok, az ünnepi Szent Liturgiában Kocsis Fülöp metropolita homíliáját hallgathatták a megjelentek.

  • Csodáljuk és örömmel szemléljük ezt a kis ékszerszerű és még minden bizonnyal ékesítésre váró épületet – mondta Fülöp atya, majd elmesélt egy személyes történetet: – A szemináriumban kispaptársaimmal arról beszélgettünk, milyen a jó templom. Milyennek kell lennie, hogy befogadó, vonzó legyen, miközben elsődlegesen méltó az áldozatbemutatásra. Akkortájt egy éjszaka különlegeset álmodtam, máig emlékszem rá: Sok ember volt az álomvárosban, különös égi jelenséget csodáltunk, az égből harmat szállt alá. S a feszült várakozásban egyszer csak az égből leszállt egy templom, és az Úristen szépen elhelyezte… Olvassa tovább!

Legyél a béke követe – versekkel

SZAVALATOK A BÉKÉÉRT
A FIATALOKRÓL, a BÉKÉRŐL és a HITRŐL szólt a ,,Legyél a béke követe” címmel megrendezett szavalóverseny, melynek döntőjét október 29-én tartották Miskolcon, a MAB székházban. A gála-jellegű döntőn az elődöntő húsz legjobb versmondójának szavalatát hallhatta a közönség, akik többek között Reményik Sándor, Szabó Lőrinc, Babits Mihály, Túrmezei Erzsébet versei közül választottak olyat, amely belefért a tematikába, s meg is érintette őket.

Pozitív életszemlélet ,,negatív” világban is

Makkai László pasztorálpszichológus atya gondolatai a pozitív életszemlélet fontosságáról, tanulhatóságáról. Kulcsfontosságú mondatok arról – alig két percben –, hogy a felbolydult világunkban is jól gondolkodjunk…

A videó a 2022. novemberi Új Misszióban – a Kézen fogva Isten országa felé rovatban – megjelent cikk kiemelt gondolatait tartalmazza.

Sorozatunk korábbi részeiből: – A helyes önszeretetről ITT
– Ártatlan tök – ártó ünnep ITT
– A facebookon kibújik belőlünk a kisördög ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot  –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Rózsafüzérek a sópincében

Varga Bertalan atya szülőfalujának, Harsánynak ajándékozta a mintegy három évtized alatt létrejött rózsafüzér-gyűjteményét. Tizennyolc vitrinben a világ különböző részeiről származó 1333 rózsafüzért állítottak ki, a harsányi sópince előterében.

Cikként az Új Misszió folyóirat 2022 májusi számában jelent meg.
A tárlat bejelentkezéssel látogatható. Tel.: 30/621-4802, és 30/540-2071

Szeretettel ajánljuk: – Egy tized rózsafüzér Egerből ITT
12 évesen a rózsafüzérről – Dienes Zoltán tanuló tanúságtétele ITT
– Rózsafüzért jól tudok amúgy imádkozni… ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Engesztelő ima abortusz miatt

Fotó: Dobos Klára / www.ujmisszio.hu (Budapest, Rózsafüzér Kiralynéja templom)

Mindenható Háromságban Egy Isten és Mindenszentek! Hálát adunk Neked minden egyes gyermekért, aki áldás és ajándék Tőled, a Szeretet és az Élet Istenétől, és teljes szívünkből bocsánatot kérünk, hogy ezt, a Te ajándékodat és áldásodat gyakran elutasítjuk.
Bocsánatot kérünk az apákért, akik nem vállalták a felelősséget megfogant utódaikért, és beleegyeztek az abortusz végrehajtásába, vagy még sürgették is azt; azért, hogy nem álltak gyermekeik anyja mellett, és nem harcoltak utódaik életének megmentéséért.
Bocsánatot kérünk azokért a nőkért, akik elutasították a hivatást, hogy szerető édesanyák lehessenek, és inkább a halál szégyenfoltját választották.
Bocsánatot kérünk mindazokért, akik a halál választására kényszerítették és akik nem támogatták a nőket a gyermekek nevelésében.

Olvassa tovább!

,,Kizöldült” gyermekrajzok

Igényesen, szépen rendezték meg a Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány gyermekrajz-tárlatát a hatvani Udvarház étteremben, 2022. május 21-én. A teraszfalra feltett rajzok egy részét borostyánok takarták ki, más részük a kaspókban nőtt virágok színkavalkádjával színesedett tovább. Bár lógott az eső lába, a szervezők nem engedtek a szabadtéri bemutatóból – és jól tették…

Zenei aláfestés: Nagy Judit fuvolaművész és Nagy Márton gitárművész a Magyar Zene Házánál tartott koncertjéből
Kapcsolódó videók: – Rajzolt tanúságtételek ITT
– Művészettel az igaz úton ITT
– Ösztönösen lebegtetett alakok ITT
– Égből kapott tehetség ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Mozgó képeslap Debrecenből

Virágos kert vala / Híres Pannónia, / Mely kertet öntöze / Híven szűz Mária. //
Kertésze e kertnek / István király vala: / Behomályosodott / Örvendetes napja. //
Előtted könyörgünk, / Bús magyar fiaid, / Hozzád fohászkodunk / Árva maradékid. //
Tekints, István király / Szomorú hazádra, / Fordítsd szemeidet / Régi országodra.

Nyári hangulat Szent István szobrával Debrecen egyik kellemes, szökőkutas terén.

Zenei illusztráció: Sztahura Ágnes Angelika nővér, orgonaművész egy szabadtéri koncertjéről…

Szeretettel ajánljuk:Mozgó képeslap Erzsébetvárosból ITT
– Mária országa versjegyzetekkel, augusztus 20. ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Erzsébetvárosi anzix – Rózsák tere

MOZGÓ KÉPESLAP – Üdvözlet Erzsébetvárosból 🙂
Budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplom

Fotók és videó: Dobos Klára; Aláfestő zene: váci Vox Humana Énekkar – kórusok éjszakája a Magyar Zene Házában

Szeretettel ajánljuk: VIDEÓKÉPESLAP – Órajáték, felpörgetve – Boldogasszony Anyánk, Székesfehérvárott ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

RÖPKE gondolat: Az ifjúság rendeltetése

Mindszenty József bíboros a fiatalokhoz

(Képsorunk Budaörsön, 2022 Úrnapján készült.)

Szeretettel ajánljuk: – A szülők Isten földi kincstárosai ITT
– NEK-TEKINTŐ – Forráspont, szentségimádás ITT
– Mindszenty bíboros tündöklő alakja ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot  –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)