Az erdélyi Lemhényben, a Kelemen Didák atya tiszteletére készült emlékoszlop szentelése alkalmából rendezett ünnepi műsorban Fekete Vince: A földbelátó című versét megzenésítve adták elő a Nagy Mózes Gimnázium diákjai: Nánia Hanna és Nánia Hilda, tanárukkal, Nagy-Babos Tamással.

A teljes vers:

FEKETE VINCE: A FÖLDBELÁTÓ

(magyaróra ‘980)

pokolra kell annak menni
J.A.

 Kemény Istvánnak a Hideg-napokért, hálával

“A földbelátó egy évben egyszer
a földbe lát.
Pompáznak akkor, a föld mélyén,
a paloták.
Egy évben egyszer kinyílnak
lent a vaskapuk,
s a földbelátó izzad, remeg, s a
földbe jut.
A földbe fut vele lassan, mélán
egy alagút,
s az alagútban egy apró vonat
a földbe fut.
A földbelátónak potyognak
akkor a könnyei,
s a sós nedvet a föld éhes mélye
elnyeli.
Csupa rend ott, csupa fény és
ragyogás,
s a földbelátó teste, lelke
remegés.

Nézi, nézi, csodálja lent az
életet,
a mellékest, a lényeget, a
részletet.

A földbe mélyen, hol a lélek lakát
megleli,
meleg zápor mossa testét
reggelig.

A földbelátó, a földbelátó,
nincs is ő,
a földbelátó, a földbelátó
visszajő.
Egy évben egyszer azt hiszi,
hogy mélyre ment,
hogy érezte, hogy tapintotta
a lényeget.
Azt hiszi, hogy kinyíltak lent a
vaskapuk,
s egy alagút, s egy kis vonat,
s a földbe jut.
Hiszi, hogy lát palotákat,
fényeket,
s csorogja két szeme, csorogja le
a könnyeket.

A földbelátó, a földbelátó:
nincs is ő.

Egy évben egyszer
csak azt hiszi,
csak azt hiszi,
hogy létezett.