FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

A 85 évet élt Székely Gergely atya vallomása
a megsemmisítő munkatáborról

Az előző rész – Meghurcolt ártatlanság  ITT

Székely Gergely c. kanonok, c. esperes, plébános Gyergyóalfaluban született 1923. október 19-én. A középiskolát a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban és a kolozsvári piarista gimnáziumban, teológiai tanulmányait Kolozsváron, Zircen (egy félévet) és Gyulafehérváron végezte. 1948. június 20-án szentelte pappá Márton Áron püspök. Káplánként Gelencén, Gyergyóújfaluban és Gyergyószentmiklóson szolgált. Utóbbi helyszínen 1951. február 2-án letartóztatták, azzal gyanúsítva, hogy részt vett a rendszer megdöntésére irányuló földalatti szervezkedésben. Félévig vizsgálati fogságban tartották, majd 1951. augusztus közepén a ghenceai elosztólágerbe vitték. 1951 szeptemberétől 1952 májusáig a Fekete-tenger partján a Capul Midia-i lágerben a Duna-csatorna építésénél dolgoztatták, májustól október 3-i szabadulásáig pedig Bukaresttől keletre, Baraganon a funduleai gazdaságban főleg gyapottermeléssel foglalkoztatták. Szabadulása után Csíkdánfalván szolgált. 1956-tól Vágáson volt plébános, ahol, nem törődve a kommunista hatalom sokszori zaklatásával, 1974-ben a hívek önzetlen segítségével templomot építtetett Jézus Szíve tiszteletére.

1975-től Csíkkarcfalván, 1990-től 1996-ig Nyikómalomfalván teljesített plébánosi szolgálatot. Nyugdíjas éveit 2009. augusztus 6-án bekövetkezett haláláig a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban töltötte. Szülőfalujában nyugszik, amely díszpolgári címmel is kitüntette. Ezt a beszámolóját is az idősotthonbéli szobájában hallgattuk végig. Történetéből sok egyéb mellett kiviláglik a lelkipásztorok lágerbéli, titkos, szó szerint életbevágó jelentőségű hivatásgyakorlása.

„Egyévi gelencei szolgálat után segédlelkész voltam Gyergyóújfaluban, amikor a gyergyószentmiklósi főesperest a két káplánjával együtt elhurcolták. Egyévnyi újfalvi szolgálat után akkor felhelyeztek Gyergyószentmiklósra, hogy amit az akkori viszonyok között lehet, tegyem meg. Hat hónapig munkálkodhattam ott, 1951. február 2-án ugyanis a hatóságiak elhurcoltak munkatáborba. Brassóban vizsgáltak fél esztendeig. Fél év alatt nem láttam napfényt, csak villanyfényt és sötétséget… A vizsgálati fogság után az ítéletünket a Bukarest melletti ghenceai gyűjtőlágerben tudtuk meg. Én egy évet, kaptam, a főesperes úr kettőt. Többé nem találkoztam vele.
Bukarestben értesültünk arról, hogy három nagy munkatábor van az országban, ami szóba jöhet: a Duna-csatornán kívül Moldovában, Békás fölött is akkor építették az áramfejlesztő gátat és Erdőszentgyörgyön is zajlott nagy állami építkezés. Arra kértem a Jóistent, hogy kerüljek Erdélybe, közelebb az otthonomhoz. Ezzel a várakozással telt el egy hét, s akkor egy éjjel bevagoníroztak marhaszállító vasúti kocsikba. Egész éjszaka mentünk, és reggel, amikor megállt a szerelvény, a marhavagonok repedésein keresztül láttuk, hogy óriási víz van előttünk. Ott voltunk a tenger partján, a Duna-csatornánál. Rabkoszt mellett napi tizenkét órát dolgoztunk. Háromezer-ötszázan lehettünk. Azokban a barakkokban laktunk, amiket a németek az orosz hadifoglyokkal építtettek, onnan szállítottak le tíz kilométerre Konstanca felé Năvodariba, ott építettük a Duna-csatorna második szakaszát és egy hullámtörő gátat.
A parancsnok azzal fogadta több mint hatszáz fős csoportunkat, hogy »az elvtársak ne higgyék, hogy ide szabadulásra hozták! Megöljük mindegyiküket! Golyó nélkül! Még azt is sajnáljuk maguktól, a golyót! A munka mezején öljük meg magukat!« Hát meg is öltek sokat. Engem nem tudtak megölni, mert fiatal voltam, de az idősebb kulákokat bizony megölték. S itt volt nekünk, négy lelkipásztornak – Juhász Antal, Csibi Károly Ditróból, Erőss Lajos Gyulafehérvárról és én – igen nagy feladatunk: rengeteg embert meg tudtunk menteni az öngyilkosságtól. Nem mindenkit, hiszen nem mindenki figyelt reánk és fogadta el vigasztalásainkat, de sokakat megmentettünk. Ez is szép lelkipásztori munka volt abban a nehéz helyzetben, meg is köszöntük a Jóistennek az eredményét.
A láger világa szép élményekkel is gazdagított. Ősszel a tenger felől jövő nagy viharok elszakították a villanyvezetékeket. Az egész építőtelep sötétbe borult. Ilyenkor az őrök betuszkoltak minket a leszámoló barakkokba, s ott tartottak, amíg helyreállították a villanyvezetéket. Ilyenkor a bűntényesek közül sokan megszöktek. A mi őrségünk kivívta a parancsnoknál azt, hogy minket, megbízható bűnösöket osszanak be éjszakára novembertől márciusig. Így lettünk az éjszakai váltás munkásai.
Nehéz volt, de a Jóisten életem legszebb éjféli miséjére is alkalmat adott.
Este 6-tól 12-ig dolgoztunk, pontban éjfélkor pihenő volt, majd vacsora 1 óráig, 1 órától pedig folytattuk a munkát reggel 6-ig. Gyergyószentmiklósi kedves nővérek megtudták a rokonaimtól a címemet, és küldtek karácsonyra csomagot, benne nagyostyával és miseborral. Volt közöttünk egy Hunyad megyei román görögkatolikus pap, Silvăsan (?) Trandafir, aki, román lévén, könnyebb beosztást kapott: bányászmozdony-vezető volt. Egyszerre kerültünk be és jó barátok is voltunk végig; amikor lehetett, s ahogy tudott, segített rajtunk. Megemlítettem neki a karácsony előtti napokban, hogy valahogyan miséznünk kellene. Azt felelte: megoldjuk.
Olyan meghibásodást okozott a mozdonyon, amit egy óra alatt lehetett megjavítani. Leszerelte az eszközt, elküldte javításra, és mi, Erőss Lajos, Trandafir és én éjfélkor a bányászmozdonyon miséztünk. Erőss Lajos már nyolcéves pap volt, a fejében volt a latin nyelvű liturgia. Ő mondta előre s mi Trandafirral folytattuk.
A koncelebrálás a II. Vatikáni Zsinat nyomán csak húsz év múlva vált lehetővé, de mi nyomorúságunkban már húsz évvel korábban koncelebráltunk. Életem legszebb éjféli miséje volt…”
Lejegyezte: Varga Gabriella – Fotó: Pixabay

Vö.: Varga Gabriella – Vencser László: Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal. Második, javított, bővített kiadás. Kairosz Kiadó, Budapest, 2009, 297–299. oldalak, részletek)

Hazánk százhárom évvel ezelőtt szenvedte el a trianoni döntés következményeit. Több szervezet összefogásával az év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti fejezeteiből merítő és a szélesebb közönség előtt kevésbé ismert részletekre rámutató, 103 írásból álló gyűjtemény. Ebből ötvenet az Új Misszió ad közre nyomtatott és online felületein, a teljes gyűjtemény pedig az Életünk újság, az európai magyar katolikusok lapja internetes kiadásában lesz elérhető. A projekt vezetője és a cikksorozat szerkesztője: Varga Gabriella.

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot  Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981