Gépfegyverropogásban vitte ki az Oltáriszentséget a 14 éves Galgóczy Erzsébet (2019-ben) 100 évvel ezelőtt a szolnoki vártemplomból…

,,…mindig csak azon gondolkoztam, hogyan menthetném meg a Jézuskát, hogy lássa, én szeretem őt!”

Galgóczy Erzsébet-emlékév a 2019-es, mivel 100 éve annak, hogy stigmatizált hitvallónk 14 éves kislányként az ostrom alatt álló szolnoki vártemplomból élete kockáztatásával kimentette az Oltáriszentséget.

A Tridenti Zsinat a mi Urunk teljes szentségi jelenlétét hirdeti ki 1547-ben: „A legméltóságosabb Oltáriszentségben a kenyér és bor konszekrációja után ugyanezen érzékelhető anyagok színe alatt igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus, az igaz Isten és igaz ember.” E gondolatot – igaz, nem dogmatikai pontossággal megfogalmazva – ismerte, és teljes egészében a lelkébe fogadta a szolnoki Galgóczy Erzsébet (1905–1962). 1919 nyarán megtette azt, amire az akkori helyzetben egyetlen felnőtt sem volt képes. Ekkor még csak tizennégy éves volt. Egész addigi életére jellemző volt, hogy vértanúságra vágyott, Szent Tarzíciust tekintette példaképének, szerette volna az életét áldozni Krisztusért. Ugyanakkor szívesen lett volna misszionárius is.
Galgóczy Erzsébet, Krisztus fehér vértanúja, a majdani engesztelő 1905. június 27-én Szolnokon született tizedik gyermekként egy tizenegy gyermekes családban. A felnőtt kort csak négy gyermek érte meg. Szülei mélyen vallásos, egyszerű emberek voltak. Mindig nagyon beteges volt, gyermekkorában balesetek is érték. Elemi iskoláit alig tudta emiatt elvégezni. Elsőáldozó, majd napi áldozó csak negyedikes korában lehetett a sok hiányzás miatt.
Jézus és a Szűzanya iránti szeretetét és odaadását édesanyjának köszönheti, aki még születése előtt felajánlotta Jézusnak és a Szűzanyának. „Hitoktatómon kívül édesanyám is sokat foglalkozott velem. Igyekezett megértetni velem, hogy valóban az Úr Jézust fogadom a szívembe. Ez időtől kezdve úgy is kell élnem, hogy mindig bennem legyen az a tudat, Vele és Érte történik minden.”

Romban az Oltáriszentség

1919 nyarán az országunkat érő román támadás során a román csapatok a Tisza folyó felől Szolnok városát lőtték. Az országot a Tanácsköztársaság, a 133 napig tartó kommunista kommün uralta.
„Az iskolaévet rendeletre megszakították, mert a románok a Tiszáig jöttek fel. Itt erős ellenállásba ütköztek. Ez 1919-ben volt. Hittant az tanult, aki akart. Sajnos voltak olyanok, akik nem jöttek hittanra, sőt dicsekedtek és mondták: ‘Mi kommunisták vagyunk!’ A hittant titokban tanultuk, mindig helyet változtatva.”
A már benyomult román hadsereg megszállva tartotta az egész Tiszántúlt, fő céljuk a Duna-Tisza közének megszerzése és Budapest elfoglalása volt. Ebben az ostromállapotban a szolnoki Vártemplom tabernákulumában maradt az Oltáriszentség, míg a szentmisék már a ferences templomban folytak, a város némileg biztonságosabb felében. A Vártemplomot a lebombázás vagy a szétlövetés veszélye fenyegette, maga az Oltáriszentség is megsemmisült volna.
„Legjobban aggódnak és bántja a Pátereket, hogy a tabernákulumban ott maradt a monstrancia és a cibórium tele átváltoztatott partikuláréval. Nagyon bántaná őket, ha valami tiszteletlenség érné a Jézuskát. Valakinek – ha van rá mód – el kellene hozni… Hiába panaszkodott a Páter, vállalkozó nem akadt, mert lehetetlen volt átjutni a várba… Ettől az időtől mindig csak azon gondolkoztam, hogyan menthetném meg a Jézuskát, hogy lássa, én szeretem őt!”
Elhatározása egyre erősebb lett, hogy ő fogja „Jézuskát” megmenteni. Félt, de félelmét legyőzve mégis elindult. Így ír:
„…nagy elhatározással elkezdtem futni a Zagyva-híd felé… Csak úgy kattogott körülöttem és mellettem a gépfegyver golyója!… De én meglepetésemben sem vissza nem fordultam, sem le nem hasaltam, hanem dacára a mindjobban sűrűsödő gépfegyverezésnek, futottam… futottam előre a cél felé a vártemplomba!… A tabernákulum ajtaja zárva volt, nemigen értem fel… Azon igyekeztem, hogy a tabernákulumot kellene mielőbb kinyitni és a Jézuskát megmenteni. A templom oldalán volt már néhány lyuk a belövésektől, itt téglák hevertek. Innen vittem az oltár elé néhány téglát. Egymásra raktam, erre állva másztam fel az oltárra. De nem birtam kinyitni a tabernákulum ajtaját. Újra kezdtem keresgélni valamit, amivel kifeszíthetném. Valami vasdarabot találtam a sok keresgélés után és ezzel feszegettem az ajtót. Sok kísérletezés után végre sikerült is! Nagyon boldog voltam, mikor megláttam a monstranciát és a cibóriumot. Gyöngéd meghatottsággal mertem csak megérinteni és kivenni. Lemásztam vele a földre és egy sarokba vittem, mert már nagyon érték a belövések a templomot, hogy folyton csak úgy porzott a vakolat és inogtak a falak! Újra célbavették a tornyot, és amint a torony találatot kapott, a kórusról csakúgy dübörögtek lefelé a tégladarabok. A főoltár mellett balkéz felé volt a Szűzanya szobra és ide raktam le mindent. A monstranciát, a majdnem tele cibóriumot becsavartam fehér miseingbe és színes kazulába…Összeszedtem még egypár ezüst tálcát és ami a szememben értékesnek tűnt…, megpróbáltam kijutni, de az ajtót tényleg rám zárták a katonák. Itt nem lehetett kijutni… Visszamentem a főoltár mellett lévő Szűzanya-szoborhoz, itt a Lábánál ültem le a földre, édes és drága Terhemet az ölemben tartva…, [a torony] bezuhant a templom közepébe. Mikor a torony leesett, az ágyúzás is abbamaradt… Majdnem a fal tövében találtam egy nyílást, ahol kicsit szorulva ugyan, de ki tudtam bújni… Szorongattam magamhoz a Jézuskát és sirdogáltam. Egyszer csak eszembe jutott, hogy nincs más hátra, át kell úsznom a Zagyvát… Édesanyám végtelen tisztelettel és áhítatos hódolattal vette át a csomagomat és kibontotta. Sírt a meghatottságtól és kimondhatatlan megtiszteltetésnek vette, hogy szállást adhat az Úr Jézusnak… A hitoktatómnak, Hermann Tádénak adtunk át mindent… Szentáldozáskor abból a cibóriumból kaptunk Jézuskát, amit elhoztam.”

Az engesztelő stigmatizált

Az 1929-ben megkezdődött, és az élete végéig tartó jelenések ideje alatt az őt gyakran meg is áldoztató Szűzanya kérésére rejtettségben élte le engesztelő életét. Súlyos betegen, lakáshoz és ágyhoz kötötten élt és engesztelt népünkért, hazánkért. Lelkeket mentett, könyörgött 42 éven át. Betegágyát egy ritka kivételtől eltekintve nem hagyta el. Hordozta Krisztus sebhelyeit, a stigmákat.
Szent Pió atya – a kortársa – a következőket mondotta, amikor magyar zarándokok keresték fel: „Minek jönnek maguk ide Magyarországról? Van maguknak is stigmatizáltjuk: Galgóczy Erzsébet.”
Földi életútját Máriaremetén fejezte be 1962. március 27-én. Életszentségét több kortársa felismerte. Halálakor rózsaillat töltötte be a szobát. Tisztelői ké- sőbb is érezték a rendkívüli mennyei illatot a budapesti Farkasréti temetőben lévő sírjánál.
A Boldogságos Szűz szavai Galgóczy Erzsébethez 1946. augusztus 30-án: „Halálod után kinyilatkoztatja és megmutatja az Úr Jézus, hogy valóban az Ő eszköze voltál, és engesztelő áldozata. És én megmutatom, hogy az enyém voltál és az Úr Jézus leghatalmasabb akaratából történt és fog történni minden. Nagy szándékainak megvalósításához téged használt és környe- zetedet eszköznek.”

Máriácska szeretett leánya

Lassan talán kilép az ismeretlenségből, rejtettségből: 2012-ben mennyei születésnapja 50. évfordulóján tisztelői több helyszínen hálaadó emlékmisét mondattak érte, és egyre több helyen imádkoznak boldoggá avatásáért (Szolnok, vártemplom; Budapest, Szentendre, Máriaremete, Érsekújvár)… Fekete márvány síremlékét – ,,Stigmatizált Galgóczy Erzsébet, Máriácska szeretett leánya” felirattal – 2015-ben állították fel. 2016-ban Sipos (S) Gyula tollából új könyv jelent meg: „A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete és misztikája” címmel. És az idei év is sok rá emlékező programot tartalmaz.

Az Új Misszió februári számában is megjelent írás Drobinoha Angéla, Medveczky István és Medveczky Gábor összeállítása alapján készült

Ima Galgóczy Erzsébet boldoggá avatásáért ITT
Az oltár foglya – Galgóczy Erzsébet verse ITT

Figyelmükbe ajánljuk:
Esterházy János boldoggá avatása előtt – Videó a megbékélés (zarándok)útjáról IDE KATTINTVA

Lángoló, BOLDOG fiatalember – Brenner János ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.