Lackfi János verse

Isten elkísért fogorvoshoz,
azt mondta, megvár odakinn,
amíg én benn szenvedek.
De nem tartotta meg,
mert nem fér a bőrébe,
a mindenség bőrébe is alig.

Először a szemközti nyárfák
ezer ezüst-tenyerével
integetett az ablakon keresztül,
villogó napfényt szórva szemembe.
Aztán egy fekvő felhő-ember
lebegett az égen, és kukucskált be
vigyorogva rám habfehér fejével.
Pár perccel később újra odanéztem,
a felhő-pasas feje teljesen szétesett,
koponyára hasonlított inkább,
de ezt is kedves emlékeztetőnek vettem
ott, a fájdalom fúrófején csimpaszkodva
a világűr felett, lám-lám,
mi az ember, szétfoszló hús csak.
S mikor véget ért a kezelés,
megint kipislantottam, és egy fura madár
ugrabugrált odakinn, nahát, tényleg,
a madaraknak nincs foga,
szájukban se híd, se tömés, se korona,
vígan élnek, cikáznak a végtelenben,
aztán egy szárnycsapás, és elillannak,
mint szertezilált füstpamat,
mint szélbe szétpergő lehelet,
mint kőre kiloccsant víz, ennyi csak,
fájdalmunk, örömünk is elenyészik,
annyi marad, amennyi Istenben vagyunk.

Szeretettel ajánljuk: – Lackfi János: Isten-keresgélő VERSVIDEÓ – ITT
– Lackfi János: A hajlékkészítés zsoltára IDE KATTINTVA