Katasztrófákban is velünk a Szűzanya (2.)

Ecuador: Megtört város, töretlen üvegszekrény

Ecuadorban 2016. április 23-án egy 7,8 erősségű földrengés gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé Guayaquil városkát. 600 ember halt meg, rengetegen megsérültek, tízezrek vesztették el otthonukat. Ám a Szent Szűz üvegszekrényben (!) álló szobra töretlenül vészelte át a katasztrófát.

,,Nem csak a Szent Szűz szobra maradt épen, hanem Jézus Urunk is, az Oltáriszentség színe alatt” – mesélte María del Carmen Gómez szerzetesnővér.

– ,,Az Oltáriszentség egy kis kápolnában volt az iskolánk bejárata mellett, és teljesen el volt temetve a romok alatt. Mégis érintetlenül találtunk Rá néhány másik, a szentmiséhez használt liturgikus tárgy és egy kisebb, épen maradt Miasszonyunk szobor mellett.” Az iskolából, a kolostorból és magából a városból gyakorlatilag kő és portenger maradt.

Nem egy olyan fotót látni a világhálón, hogy különböző természeti katasztrófák után a romok között Szűzanya-szobor áll, épségben, reményt adón…

Ha esetleg protestáns testvéreink találkoznak ezzel a bejegyzéssel, félek, akad köztük, aki máris hegyezi a ceruzáját, hogy egy hozzászólásban odavesse a ,,kulcsszót”: ,,bálványimádás”… Pedig természetesen számunkra sem a szobor a lényeg –, már azon túl, hogy mi ezt jelként fogadjuk arra vonatkozóan, hogy a Szűzanya a legreménytelenebb helyzetekben is velünk marad…

Hogy mit jelent a katolikusok számára egy-egy szent képmása, azt szépen magyarázza egy görögkatolikus ikonszentelési szövegrészlet: ,,…nem csak szájjal vallunk, hanem képet is írunk rólad, nem hogy azt istenítsük, de hogy testi szemünket arra függesztvén a lelkivel téged szemléljünk…, mert a képmás tisztelete annak eredetijére száll vissza…”

D. K. – (Fotó: világháló)

– Előző rész (Atlanta) ITT
Szeretettel ajánljuk: Korunk quiotói pártfogója ITT