A pisztrángtelepen – böjtről, Szent Antalról…

RECEPTTEL… 🙂 – Hoitsy György, a lillafüredi pisztrángtelep vezetője Szent Antalhoz hasonlóan szokott beszélni a halakhoz, és szinte személyesen ismeri a 10-12 évig is élő anyahalakat, hiszen szaporítási időszakban 4-5-ször is a kezébe kerülnek. A telep bemutatása mellett megtudtuk tőle, hogy böjti időszakkban – illetve egyre inkább a hagyományos böjti napon, péntekenként is – érezhetően megnövekszik a halat vásárlók száma.

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Kapcsolódó írás: Alázatos ,,hal testvérek” IDE KATTINTVA
Kapcsolódó videó: Halak a jelképek tengerében IDE KATTINTVA

Cikk a 2018. júliusi Új Misszióban

Hálaima Szent Antalhoz

Oh milyen hatalmas a te pártfogásod, kedves Szent Antal! Még rajtam is segítettél, pedig bűneim miatt bizony a te jóságodra nem is voltam méltó. Áldassék és dicsőítessék az Úr neve! Szívem mélyéből mondok neked köszönetet, kegyes védőszentem. Fogadd az én hálálkodásomat kegyesen és légy hathatós szószólóm az Istennél ezután is, hogy irántad való bizalmam és tiszteletem mindjobban gyarapodjék.

Olvassa tovább!

Szent Antal térítő ,,szamársága”

Az öszvér és az Oltáriszentség

Az a néhány száz ember, aki tanúja volt a halakhoz intézett csodás prédikációnak, megilletődve adta tovább, mit látott.
— A halak kidugták szájukat a vízből és figyelmesen hallgatták Antal testvér szavait. — Ki ez az ember? Az ördöggel cimborál, vagy pedig a Magasságbeli szolgája? — Isten segítségével töri le a rossz erejét. Ezért mindent könnyűszerrel véghezvisz. – Csakis szent lehet. Lába elé kell vetünk magunkat, és irgalmasságért esedeznünk, amíg nem késő.
Egy eretnek, név szerint Bonvillo, akit soha senki nem tudott jobb belátásra bírni, fölényesen legyintett: — Ti tömeghallucináción estetek át, a hullámokat néztétek halaknak — jelentette ki mély meggyőződéssel.

Olvassa tovább!

Alázatos ,,hal testvérek”

Szent Antal
a halaknak prédikál

– Aki így ismeri a Szentírást, és ilyen folyékonyan beszél latinul, mint te, nem töltheti az életét krumplihámozással – mondták rendtársai, mikor kiderült, Antal milyen szépen bánik a szavakkal.
— Minden munkával dicsőíthetjük Istent – válaszolta.
— Az igaz, de így tudásodat csak elpazarlod. Mennyi jót tudnál tenni, ha a hitetleneknek prédikálnál.

Olvassa tovább!

SZENTEK VELÜNK – Kilenc kedd Szent Antallal (9.)

Kilencedik keddre – jámbor élet, jó halálért

Szent Antal kilencedet kezdtünk a szent születésnapján, mely nap egyben Nagyboldogasszony ünnepe is. Hívjuk Önöket, tartsanak velünk kilenc kedden át ebben az imádságban, melyhez forrásként P. Özséb: Páduai Szent Antal kis imakönyve szolgál.

(Képünkön: Padova, Szent Antal-bazilika – Fotó: Dobos Klára)

Elmélkedés: Szent Antal boldog haláláról

Amilyen az élet, olyan a halál is. Szent Antal élete szent volt és tiszta, tehát szent és boldog volt halála is. Ő nem irtózott a haláltól, hiszen életében mindig vágyakozott utána, mint olyan után, amely egyesíteni fogja szeretett isteni Mesterével. Tudjuk, hogy Szent Antal Afrikába is csak azért kívánkozott olyan nagyon, hogy az Úr Jézusért vértanúhalált szenvedhessen. E földi létet ő csak rövid zarándoklásnak tartotta, melytől a halál fogja megváltani az örök életre.

Olvassa tovább!

Dajka Margit és Szent Antal

Művészi hitvallás – a Kalmopyrintől a szeretetig

,,Én nem bízom az orvosságban, a Kalmopyrin az egyetlen gyógyszer, amit belém lehet diktálni. De az emberi szeretet: az valami csodaszer! Attól a haldokló is talpra áll.” – vallotta Dajka Margit, sokunk számára nagyon kedves színésznő. Szent Antal volt a legkedvesebb szentje, ezért szerepelt egy a szentet ábrázoló kegykép a művésznőről szóló 2014-es tárlaton a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban. Kisvideónkban Mikita Gábor színháztörténész felidézi Dajka Margit művészi- és magánéletének egy-egy szép pillanatát, az ismert dal alatt pedig a tárlaton készült képsorok futnak.

Dajka Margit Kossuth-díjas színművésznő Nagyváradon született 1907. október 13-án, s Budapesten 1986. május 24-én halt meg. 

Kapcsolódó színháztörténeti emlékezés:
Csákányi László, a pápa meg az ördög IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

SZENTEK VELÜNK – Kilenc kedd Szent Antallal (8.)

Nyolcadik keddre – nem kell kíváncsiskodni…

Szent Antal kilencedet kezdtünk a szent születésnapján, mely nap egyben Nagyboldogasszony ünnepe is. Hívjuk Önöket, tartsanak velünk kilenc kedden át ebben az imádságban, melyhez forrásként P. Özséb: Páduai Szent Antal kis imakönyve szolgál.

(Képünkön: Szent Antal-szobor a kazincbarcikai Szent Család-templomban – Fotó: Mikita Gábor)

Elmélkedés: Szent Antal önmegtagadásáról

Aki nem tagadja meg magát semmiben, az nem tud ellenállani sokáig a bűnnek. Krisztus megadta az utasítást: „Aki tanítványom akar lenni, tagadja meg önmagát, vegye magára keresztjét és kövessen engem.” Szent Antal Jézusnak eme szavait egész életében szigorúan követte. Nemcsak akaratát vetette alá szigorú fegyelemnek, de testét is folytonos böjttel és önsanyargatással tartotta féken. Már kisgyermek korában kitűnt ebben.

Olvassa tovább!

SZENTEK VELÜNK – Kilenc kedd Szent Antallal (7.)

Hetedik  keddre – Mások kedvében járni

Szent Antal kilencedet kezdtünk a szent születésnapján, mely nap egyben Nagyboldogasszony ünnepe is. Hívjuk Önöket, tartsanak velünk kilenc kedden át ebben az imádságban, melyhez forrásként P. Özséb: Páduai Szent Antal kis imakönyve szolgál.

(Képünkön: Szent Antal-szobor egy ceglédi templomban – Fotó: Dobos Klára)

Elmélkedés: Szent Antal engedelmességéről

Az Úr Jézus igen kedveli az engedelmességet is, hiszen róla mondja a Szentírás, hogy „engedelmes volt szüleinek”. Csak az alázatos szívű lehet egyszersmind engedelmes is, ellenben aki engedetlen, ezzel mutatja, hogy szívében kevély.

Olvassa tovább!

SZENTEK VELÜNK – Kilenc kedd Szent Antallal (5.)

Ötödik  keddre –Földi szegénység égi kincsért

Szent Antal kilencedet kezdtünk a szent születésnapján, mely nap egyben Nagyboldogasszony ünnepe is. Hívjuk Önöket, tartsanak velünk kilenc kedden át ebben az imádságban, melyhez forrásként P. Özséb: Páduai Szent Antal kis imakönyve szolgál.

Elmélkedés: Szent Antal szegénységéről

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa” – mondotta az édes Üdvözítő. A gazdag ember sok kísértésnek van kitéve mindig. Ha rosszul használja föl az Istentől adott vagyont, elvesztette örök üdvösségét. Szent Antal a teljes szegénységet választotta, hogy Istennek annál hívebben szolgálhasson. Pedig igen gazdag családból származott, de mindenét elhagyta, hogy szegény lehessen. Ebben is követte Jézust, ki elhagyta mennyei trónját s emberré lévén, a legszegényebb sorsban lett része e földön.

Olvassa tovább!

SZENTEK VELÜNK – Kilenc kedd Szent Antallal (4.)

Negyedik keddre – Ne futkoss a világ dicsérete után!

Szent Antal kilencedet kezdtünk a szent születésnapján, mely nap egyben Nagyboldogasszony ünnepe is. Hívjuk Önöket, tartsanak velünk kilenc kedden át ebben az imádságban, melyhez forrásként P. Özséb: Páduai Szent Antal kis imakönyve szolgál.

Elmélkedés: Szent Antal alázatosságáról

„Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű” – mondja az Úr Jézus. Az alázatosság alapja minden erénynek. Szent Antal nagyon jól tudta, hogy Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Legnagyobb lelki gyönyörűsége abban tellett, ha a kolostorban szolgai munkát végezhetett. Ellenben igen rosszul esett neki, ha megdicsérték. Imádságai és önmegtagadás által ápolta magában folyton az alázatosság erényét. És mivel annyira szerette az alázatosságot, azért is legjobban érezte magát a legszegényebb emberek társaságában.

Olvassa tovább!