Lackfi János: A hajlékkészítés zsoltára

,,Hajléktalan Jézus” a nagyvárosokban (3/3.)
Az együttérzés szobra verset ihletett

Köztéri padon fekve, arctalan hajléktalanként ábrázolja Krisztust egy életnagyságú bronzszobor – Timothy Schmalz kanadai szobrász alkotása, melyet 2013-ban állítottak fel Torontóban. A szobor egy-egy másolatát azóta több nagyvárosban elhelyezték. A Hajléktalan Jézus-szobor Budapesten is megjelent, majd országjáró körútra indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Miskolcon a szoborállításhoz kötődő műsorban Madarász Éva színművész, az alkotás magyarországi elhelyezésének egyik ötletgazdája mondta el Lackfi János A hajlékkészítés zsoltára című versét, melyet a költő a szobor budapesti bemutatása alkalmából írt.

Előző részek: Egy volt hajléktalan vallomása IDE KATTINTVA
Diákgondolatok a szobor kapcsán IDE KATTINTVA

Közreműködött a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kórusa működött közre Herpainé Velkey Klára vezetésével.

További Lackfi János-versek: Dorottya legyőzi a hisztit IDE KATTINTVA
                                                    Lackfi János: Isten-keresgélő IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)