Kedves szentünk: Casciai Szent Rita

Isten arra választotta őt, hogy minden korban ragyogó mintaképe lehessen a legszebb női erényeknek, tövises utakon rózsát fakasztani mások számára.

Szent Péter kétszáztizedik utóda, V. Miklós szent évet hirdetett az 1450. esztendőre, egy nehéz korszakban. Célja volt ,,helyreállítani a békét és egész pápaságom idején nem venni más fegyvert a kezembe, csupán azt, amelyet Krisztus adott védelmemre, az ő keresztjét.” Ekkor avatták szentté Sziénai Bernardin ferences szerzetest is. A szertartáson ott volt Rita Mansini Ágoston-rendi nővér a Szent Mária Magdolna Kolostorból.

Olvassa tovább!

A plébánostól tudjuk: Trianon-emlékkő Füzéren

Nem sokon múlott, hogy a füzéri vár a Zemplén további gyönyörű területeivel a ,,helyén” maradhatott –, szomszédaink jóval többet szerettek volna kihasítani országunkból. Sokat jelentett, hogy voltak olyan füzériek, akik kiálltak amellett, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni, még ha ezért a zsandárok meg is verték őket. Ennek állít emléket a Füzér központjába került Trianon emlékkő – s ennek kapcsán mesél kisvideónkban Tóth Gábor füzéri plébános.

Szeretettel ajánljuk:
– Trianon, versjegyzetekkel 1. – Reményik Sándor: Ahogy lehet ITT
– Lorettói litánia Füzéren ITT
– A Magyar Hiszekegy faluja – a felvidéki Jánok (Füzér testvértelepülése) – beszélgetés a plébánossal ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

,,Trianon 100”, versjegyzetekkel – 1.

REMÉNYIK SÁNDOR: AHOGY LEHET

,,…És amit hagynak, egyre kevesebb: / Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,
/ S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet, / Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,
/ A töredéket eltört mondatodból,
/ Minden megmaradt árva keveset:
Ahogy lehet…

A verset a füzéri Trianon-emlékkőnél Mikita Dorka Júlia olvassa fel. 

Következő rész: vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben ITT
Kapcsolódó videó: Trianon–emlékkő Füzéren ITT  (Tóth Gábor füzéri plébános mesél az emlékhely történetéről)

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre. 

Zarándokház a Jópásztorhoz

Az idei pünkösd mindenütt más volt, mint az eddigiek… A szikszói Bethánia Szeretetotthon Jópásztor kápolnája is zarándokok nélkül maradt, pedig közel 10 éve, hogy a Mária út része, pihenőhelye lett az egykori zárda, jelenlegi idősek otthona és óvoda intézményegyüttesének gyújtópontjában található kápolna. Az ide imádkozni, megpihenni betérő zarándokok közül sokan éltek át itt olyan élményeket, amelyek később is visszahozták őket a Mária útra.

Olvassa tovább!

Látó szívű gyermekek – rajzpályázat, eredmények

A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány és az Új Misszió folyóirat karantén-rajzpályázata lezárult.
Köszönjük a szép képeket!

OKLEVÉLBEN RÉSZESÜLNEK:
Koródi Léna Róza 5 Fót Noé bárkája
Gulyás Panna Ilona 6 Budapest Jónás
Hajszter Panni 6 Vác Otthoni imádkozás
Gável Eszter 6 Kosd Virágvasárnap
Pétervári András 7 Fót Jézus a keresztfán

Olvassa tovább!

Lorettói litánia – Füzéren

…Tóth Gábor plébános vezetésével, aki helytörténeti érdekességeket is megoszt a kisvideó megtekintőivel.

Szeretettel ajánljuk: Titkos értelmű rózsa – a Lorettói litánai írott szövege
– Litánia Páduai Szent Antal tiszteletére IDE KATTINTVA
– Litánia Krisztus Királyhoz IDE KATTINTVA
Trianon–emlékkő Füzéren ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Az elveszett madártoll

Tanulságos mese kapzsiságról, becsületről, s az olykor szükséges kiállásról…

Boldizsár Ildikó meséjét olvassa fel Mikita Dorka Júlia

Kapcsolódó írás: – ,,Isten állatkertje”– a karitatív vörösbegy ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

NEKünk – …a Miskolcról indult kölni kántor

Mustos Edit:
,,…fontos lenne, hogy tudatosodjon bennünk:
az Oltáriszentség vétele megerősít és megőriz.”

Tekinthetjük ajándéknak is az újabb évet a járvány miatt elhalasztott Eucharisztikus kongresszusig, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő, velünk lévő, köztünk élő, erőt adó és bátorító Krisztust ebben a helyzetben is felismerjük, egyre jobban szeressük és embertársainkhoz elvigyük, hogy általunk is az egész világ lelki megújulását szolgálhassa – vallja a Miskolcról indult Mustos Edit, a kölni magyar katolikus lelkészség titkárnője és kántora. A NEK-hez kapcsolódó gondolatait adjuk közre:

Olvassa tovább!

Köszönöm, Istenem, az édesanyámat!

Dsida Jenő – Hálaadás

Köszönöm, Istenem, az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem, az édesanyámat.

Olvassa tovább!

Szűz Mária a Garda-tóban

VIDEÓKÉPESLAP – Szűz Mária-szobrot állítottak hajdanán egy oszlopra a Garda-tóba, hogy megvédje a halászokat. Sirmiónéből induló motorcsónakkal ,,száguldottuk körbe”, s figyeltük, ahogy a madarak váltják egymást az állványon, a kormoránoktól a sirályokig. A korábbi felvételeket tartalmazó kisvideót azért állítottuk össze, hogy együtt ünnepeljük az olaszokkal, hogy május 1-jén a Szűzanya oltalmába ajánlották országukat.

Zenei aláfestésként egy kuriózumszámba menő felvételt választottunk: a legendás énekes, Németh Lehel mediterrán hangulatú – bár spanyol szövegű – Ave Mariáját.

Szeretettel ajánljuk további videóképeslapjainkból:
,,Boldogmondások” Plitvicén ITT
Hullámmorajtól templomi csöndig (Siófokon) IDE KATTINTVA
Magyar Hiszekegy – a költőnő szülőhelyén, a felvidéki Jánokon ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.