Szalóki refrének…

…a lendülettől a lekvárig 🙂

Kisvideónkat a 2018-as, „Nekilendülök annak, ami előttem van” mottóval megrendezett 35. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton készítettük. Két refrén került egymás mellé videó-diaporámaként: az idei himnuszé, és egy a találkozó lelki vezetőjének, Kerényi Lajos atyának kedves felszólítását (Ne légy lekvár!) is a szövegébe olvasztó dalé…

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

– Hétköznapok Szentlelke – Sillye Jenő dala, aki a  tavalyi találkozón ünnepelte 70. születésnapját IDE KATTINTVA

Cseh Tamás-dal az Akrofeszten

Gyerekkorom – Tóth András előadásában

Cseh Tamás: Gyerekkorom című dalát énekli Tóth András, görögkatolikus papcsaládból származó színművész a miskolc-tapolcai egyházi ifjúsági napon, az Akrofeszten, 2018. június 30-án. A fiatal művész volt az egyik szereplője Bereményi Géza: Kelet-nyugati pályaudvar című előadásának a Vígszínházban, mely Cseh Tamás életművére épül. Hamarosan részleteket is közreadunk az Akrofeszt kerekasztal-beszélgetéséből, ahol Tóth András is bemutatkozott, mesélt családjáról, szakmájáról.

(Szét)ESŐ világ… – Cseh Tamás- és esőkedvelőknek IDE KATTINTVA (Véletlen, hogy e felvétel képsorai is Miskolc-Tapolcán készültek 🙂 )

Homagge á Cseh Tamás – Néma Fűcsomó, táncvideó ITT

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

,,Jeladás” – és Hallelujah – Szalókról

For You 🙂

35. alkalommal rendezik meg 2018. július 11. – 15. között az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot, amely Magyarország egyik legnagyobb katolikus ifjúsági rendezvénye.

Ízelítő a ,,Szalókhangulatból”: A 2015-ös találkozó egyik fellépője volt a For You, acapella vokálegyüttes. Felvételünkön a Hallelujah c. számot adják elő saját feldolgozásukban.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

2017-es szalóki beszélgetés a 70 éves Sillye Jenőve IDE KATTINTVA
– ,,Regényes” jelek a Száz év magányból (részletek Ternyák Csaba egri érsek 2017-es szentbeszédéből) IDE KATTINTVA

Az alábbi információk a 2017-es lelkigyakorlathoz kötődnek.

Olvassa tovább!

Cinegék a szószékben

Imádkoztak a fiókákért

Egy kék cinege pár fészkelt az Anglia dél-nyugati részén található Devon megyei Becket Szent Tamás-templom pulpitusába, ezért két hétig nem szóltak a harangok, elnémult az orgona, és a – lerövidített – istentiszteleteken kívül látogatók sem mehettek be. A karbantartó lett figyelmes arra, hogy a díszes állvány körül madarak röpködnek, s amikor bekukucskált a résen, meglátta a nyolc tátogó fiókát. A közösség tagjai minden istentisztelet végén imádkoztak értük.

Olvassa tovább!

A becsület értéke – az aranytól a lyukas garasig

Egy hangyányival jobbnak lenni…

A választási aktualitás miatt az előző részben közéleti, politikai szempontból vizsgáltuk a becsület kérdését IDE KATTINTVA, most pedig általánosságban beszélgetünk e fogalomról Makkai László pasztorálpszicholgus atyával, az Új Misszió folyóirat Kézen fogva Isten országa felé című sorozatában. (Teljes interjú a 2018. júniusi számban).

Azon ne törjék a fejüket, hogy az illusztrációként idekerült balatoni timelapse-képsorok hogyan kötődnek a mondanivalóhoz, csak gyönyörködtetésre szántuk őket, miközben bizakodunk, hogy Laci atya gondolatai alapján minél többen megpróbálnak saját életükben  tudatosan törekedni a becsület értékének visszaállítására.
Copyright © (Köszönettel vesszük a videó továbbosztását) 

Liliomszentelés és gyermekek megáldása

,,Virágos” fohász Szent Antalhoz

Páduai Szent Antal ünnepén, június 13-án liliomszentelést végzett és gyermekeket áldott meg Szalkai Zoltán minorita atya a miskolci minorita templomban.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Szent Antal, te nagy csodatevő… IDE KATTINTVA
Szent Antal térítő ,,szamársága” IDE KATTINTVA

Pio atya és a sátán

Ördögi illúziók

Pio atyát ötéves korától gyakran kísértette a sátán, a legkülönbözőbb alakokban, megjelenve: pl. csúnya fekete macskaként vagy gyönyörű meztelen lányként, de olyan is volt, hogy X. Pius, a Szűzanya, Assisi Szent Ferenc alakjában. Gabriele Amorth atya, a Vatikán rangidős ördögűzője azt állította egy interjúban, hogy Pio atya különbséget tudott tenni a Jézus, Mária és a szentek valódi megjelenése és a sátáni illúziók között azáltal, hogy gondosan megfigyelte lelkiállapotát és azokat az érzéseket, amelyek a jelenések közben elfogták.

Olvassa tovább!

Szent Antal, Te nagy csodatevő…

,,Szelíd és kegyes Jézus, te Páduai Szent Antalt a folytonosan ismétlődő csodák ragyogó fényével árasztottad el, add kegyelmesen, hogy amit tőled bizalommal kérünk, az ő érdemeiből meg is nyerhessük…”

Litánia Páduai Szent Antal tiszteletére

(Képünkön a kaposvári Szent Imre-templom Szent Antal-szobra)

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!

Olvassa tovább!

Ős-operák 1. – Szent Márton-játék

Szentek, ősbemutatón – Selmeczi Györgytől

Két közismert szent történetét feldolgozó zenés játék ősbemutatóját is tartották – Ős-operák címmel – a 2018-as miskolci operafesztiválon. Selmeczi György zeneszerző a népi színjátékok, liturgikus drámák műfaját újította meg a kortárs opera segítségével. A Szent Márton-játék a Savariában (Szombathely) született tours-i püspök életútját dolgozta fel, míg a másik zenés egyfelvonásos, egy Szent Jakab-játék a vértanú apostol életének végét idézte meg: a középkori Legenda Aureából, Jacobus de Voraginea művéből ismert küzdelmét a mágussal, valamint mártíromságát vitte színre.

– Ki kellett próbálni, hogy az archaikus műfaji jegyek és az operai nyelvezet szervesül-e? – fogalmazta meg a sokoldalú művész a kísérlet célját, vállalkozását pedig így magyarázta:

Olvassa tovább!