TRIANON 103 – Orosz Péter Pál vértanúsága

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

A kárpátaljai görögkatolikus lelkipásztor a rászorulók iránti elkötelezettség és a szilárd hit jegyében élte életét
– harminchat éves volt, amikor meggyilkolták

Orosz Péter Pál 1917. július 14-én született a magyarországi, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Biri községben, mélyen vallásos keresztény családban. Két év múlva Kárpátaljára költöztek. Péter kétéves volt, amikor görögkatolikus pap édesapja meghalt, majd kilencévesen édesanyját is elveszítette. A huszti gimnáziumban érettségizett, 1937-ben pedig felvételt nyert az ungvári szemináriumba. Nőtlenséget fogadott és 1942. július 28-án a munkácsi görögkatolikus eparchiában pappá szentelték.

Olvassa tovább!

Csaba testvér karavánja

A Böjte Csaba ferences szerzetes vezetésével Sepsiszentgyörgytől Budapestig zarándokló Összetartozás Betlehemi Karavánja  lelki indíttatása: ,,Napról napra, városról városra haladva, imádkozva, énekelve, drága szülőföldünkre Isten áldását kérni. Szeretnénk vinni, hordozni azt a hitet, reményt, mellyel Krisztus közénk jött, megtestesült számunkra.”
A 800 éve Szent Ferenc által Greccióban létrehozott betlehem adta a mai mobil karaván ötletét, mely 11 településre vitte el a karácsony üzenetét. Az élő állatokkal utazó karaván miskolci állomásán az edelényi görögkatolikus általános iskola betlehemező gyermekei szerepeltek Csaba testvérrel.

Szeretettel ajánljuk: – Karácsony kincse ITT
– Egyperces – Csaba testvér gondolata ITT
– Ipiapacs, Kisjézus… ITT

Kapcsolódó videó ITT

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? 

TRIANON 103 – Régmúlt karácsony-emlékfoszlányok

Gyuri mindig visszavárta édesapját

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből 

A kisgyermek Telch György év végi ünnepei
az 1940-es évek elején Zomborban

1941-ben, tavasszal Délvidéket megint Magyarországhoz csatolták. Ettől kezdve a mindennapjaink megváltoztak, az életünk normális körülmények között folyt. Apám és a testvére, Feri bácsi hazajöttek a háborúból, ahol a jugoszláv királyi hadsereg katonáiként szolgáltak, és folytatták a bevonulásuk előtti munkát a műhelyben. A magyar hatóságok elismerték apám szakmai képesítését. Volt, mit ennünk, volt ruhánk, megszűnt a háborús időszak alatti nélkülözés.

Olvassa tovább!

Áldó Krisztus Tarcalon

A tarcali Áldó Krisztus-szobor öt gránittömbből áll, 8,5 méteres magasságával és közel 50 tonna súlyával Európa legnagyobb Krisztust ábrázoló gránit szobra. 2015-ben állították fel, s abban az évben alakították ki a szoborhoz vezető sétányt is. Fentről gyönyönyű panoráma tárul a szem elé, s a folyamatosan parkosított környezet is lelket pihentető, szépen ,,beálltak” a növények az évek során. Az alkotó Szabó Sándor, az ajándékozó pedig Petró Attila.
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? 

Áldott munkakezdés – Miskolci Kálvária

– Nem tűrhetett tovább halasztást ez a munka – hangsúlyozta a Miskolci Kálvária felújításának megkezdése kapcsán Juhász Ferenc, a Mindszenti templom plébánosa. Ezért nagy öröm, hogy a miskolci származású, gyermekkorukat a kálvária közelében töltő Piukovics-testvérek haza-hazatérve a hely pusztulását tapasztalván vállalták, hogy munkával és anyagiakkal egyaránt hozzájárulnak a felújításhoz.

Kapcsolódó videó: – Város felé nyitó kálvária… ITT
Parasztbecsület a kálváriadombon ITT
– Vakcina ,,égi laboratóriumból” ITT


Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? 

Könyvritkaság – Pósa Lajos gyermekimái

Pósa Lajos kedves gyermekimáiból válogatott Hortai Rita.
A könyvritkaságnak számító kis kötet Pósa Judit padlásáról került elő, ahol jócskán akadnak még különlegességek költő szépnagybátyja munkásságához kapcsolódóan.

Szeretettel ajánljuk: Pósa Lajos: Magyar vagyok ITT
– Pósa Lajos: Áldja meg az Isten ITT
– REMÉNYIK SÁNDOR: ÜRES TEMPLOMBAN – elmondja: Hortai Rita ITT

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? 

TRIANON 103 – A remény forrása

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

Tizenhárom évvel ezelőtt avatták boldoggá a hetven éve halálba kergetett Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök-vértanút

Boldog Bogdánffy Szilárd erdélyi örmény eredetű család leszármazottja, 1911. február 21-én született az akkor Torontál vármegyéhez, ma a szerbiai Vajdasághoz tartozó Feketetón (Crna Bara). Édesapja, Bogdánffy Ignác a falu kántortanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Elemi iskoláit a ma Romániához tartozó Torontálkeresztesen (Cruceni), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a Temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett.
Még 1929 nyarán sikeresen jelentkezett a nagyváradi Teológiai Akadémiára, és már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését.

Olvassa tovább!

ÉLJEN! – Lelki béke a zűrzavarban

,,Legnagyobb büntetése az embernek, ha mások miatt harag és méreg van benne… Kicsit le kell ülni, egy-két imádságot elmondani, kicsit az ember érzi, hogy az Isten vele van… Mások ostobaságát nem szabad magunkon hordozni!”  – javasolja Makkai László pasztorálpszichológus atya, aki alig 3 percben ad tanácsokat ahhoz, hogyan találjuk meg a lelki békénket a feszültséggel teli környezetben?…

(Zenei fuvallat: Fülep Márk fuvolaművész)

Az ÉLJEN! sorozatból: – 7 életvezetési jótanács ITT
– Szeretteink fénykörében ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

TRIANON 103 – Egészen elégő áldozat

Trianon 103 – Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

Százharminchat éve született Boldog Scheffler János szatmári püspök és vértanú

Boldog Scheffler János szatmári római katolikus megyéspüspök, vértanú 1887. október 29-én született a Szatmár vármegyei Kálmándon tízgyermekes földművescsaládban. Szülei szegény, de mélyen vallásos emberek voltak, akiknek a hit gyakorlása a mindennapjaikhoz tartozott. A szegény sorsú fiú fejlődésében meghatározó szerepet játszott a falu plébánosa, aki felkarolta és életre szóló lelki útmutatást adott számára.

Olvassa tovább!

,,Kapaszkodj belém!…” – Isten a kezét nyújtja a bajban

                                                             KÉZEN FOGVA ISTEN ORSZÁGA FELÉ
– Az emberek a kilátástalanságban, nehézségekben, a rajtuk kívül álló szomorú események sodrásában talán jobban tudnak kapaszkodni az Isten- be, sokkal mélyebben tudnak hinni – vallja kárpátaljai tapasztalatai alapján is Makkai László pasztorálpszichológus atya. – A háborút nem az Isten idézte elő, nem az Isten akarja a hamis genderpropagandát, nem Ő akarja az abortuszokat, nem ő akarja a megrongált természet ,,visszaütését”… Ő ,,csak” jelen van a bajban, kinyújtja a kezét: kapaszkodj belém…Isten gondviselő szeretetében élünk mindannyian, és azt kívánjuk: mind saját lelkünkben, lelkiismeretünkben, mind a világban legyen végre béke.

(Az illusztrációs képsorok Győrben készültek.)

Sorozatunk korábbi részeiből: – Találjunk rá irgalmas szívünkre ITT
– A MEGHALLGATÁS művészete ITT
– Ne (mindig) tartsd oda a másik orcád ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981