FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL
Antal Zoltán doktor feljegyzéseivel emlékezünk a 13 évnyi börtönrabságból 59 éve szabadult Jakab Antal püspökre
Dr. Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort és titkos ordináriust koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom. Az egyházmegye későbbi püspöke 42 éves korától 55 éves koráig raboskodott Románia megsemmisítő börtöneiben. Az igazságtalan és kíméletlen fogságból 12 év, 7 hónap és 23 nap elteltével, az 1964-es általános amnesztia eredményeképpen, 1964. április 16-án szabadult.
Dr. Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök 1909. március 13-án született Gyergyókilyénfalván. A tizenkilenc évesen félárván maradt – szeretett édesanyját elvesztő – fiatalember nagy szorgalommal végezte el teológiai tanulmányait; Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök 1934. június 29-én szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban. Segédlelkészként Ditró és Gyulafehérvár után 1936-ban Kolozsvárra került a Szent Mihály-plébániára, Márton Áron plébános mellé – kettejük élethosszig tartó, kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló kapcsolata ekkor kezdődött. Rögtön püspökké szentelését követően (1939. február 12.) Márton Áron egyházjogi tanulmányok folytatására Rómába küldte fiatal papját. Jakab Antal teljesítette főpásztora kérését, és négy év helyett három év alatt megszerezte az egyházjogi doktorátust a Lateráni Egyetemen. Hazatérte után, 1942-től, a második világháború nehéz időszakától kezdve mindvégig meghatározó segítsége volt Márton püspöknek. Képességeinek és emberi helytállásának eredménye, hogy 1946 őszétől Márton Áron a teológiára hívta őt, rá bízva az egyháztörténelem tanítását és a vicerektori teendőket, 1951-től pedig – Boga Alajos és Sándor Imre után – az egyházmegye titkos ordináriusa lett. Mivel azonban ő sem volt hajlandó az állammal együttműködni, 1951. augusztus 24-én bekövetkezett az ő letartóztatása is. A börtönfalakon kívüli világot tizenhárom keserves esztendő után, 1964. április 16-án láthatta meg újra.
Részlet a Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című könyvből (Varga Gabriella – Vencser László, Kairosz Kiadó, Budapest, 2009):
„A legszebb tavaszi napok egyike volt ez, egy szép napsütéses csütörtök. Mint máskor, most is megállt a tekerőpataki állomáson az a személyvonat. Talán utasai is a megszokottak voltak, kivéve egyet. Ezen a napon arról a vonatról leszállt és tizenkét év, hét hónap és huszonhárom nap után újra szülőfaluja kövére lépett Jakab Antal.
Gyalog indult a kilyénfalvi szülői ház felé. Úgy mondják, György János bácsi szekérrel utolérte, megismerte, s látva a feltűnően gyenge, lefogyott vándort, hívta, üljön fel a szekérre. Útközben az elhaladt házak előtt Jakab Antal rendre megkérdezte a valahai lakókról, hogy élnek-e, itt laknak-e még, kivel mi van. Akivel találkozott, mindenkinek köszönt, de őt nem ismerték meg az emberek.
Amikor Ernő öccséékhez megérkezett, sógornője, Ilus volt otthon egyedül, a család többi tagja az erdőn dolgozott. »Sírtunk mind a ketten, öleltük egymást és sírtunk – mesélte Ilus. – Az erdőn laktunk akkor, én mosni mentem haza. A mosáshoz jó sok vizet melegítettem, s gyorsan töltöttem ki a mosdótálba, mert Antal leghamarabb mosakodóvizet kért. Úgy le volt fogyva, olyan gyenge volt, hogy ahogy hajolt a mosdótál fölé, kellett tartsam, nehogy elessen. Ernő ruháiból felöltözött, de már az udvar s a ház telt meg néppel, úgy jöttek a rokonok s a szomszédok a hírre, hogy hazajött. Mennyit sírtunk azon a napon, el nem tudom mondani. Örömünkben! Én örömemben sírtam, hogy látom, hogy hazajött s hogy ép!«
Jakab Antalnak vissza kellett szereznie egészségét és újra kellett tanulnia, szoknia az otthoni, szabadnak mondott életet.
A következőkben a püspök kezelőorvosa, dr. Antal Zoltán feljegyzéseiből idézünk részleteket. Kézzel írott visszatekintésének eredeti példányát Antal doktor maga személyesen ajándékozta a Jakab Antal Keresztény Körnek 2011. április 30-án Csíksomlyón, a Jakab Antal-emlékdíj átvételekor. A jegyzetből néhány rövid idézet látható és hallható a Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja című dokumentumfilmben is, azonban a kéziratból most kerül a nyilvánosság elé a legterjedelmesebb szövegrész.
Részletek dr. Antal Zoltán feljegyzéseiből
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Antal Zoltán a nevem. Szépvízen születtem 1938. október 5-én. Orvosi tanulmányaimat Marosvásárhelyen és Bukarestben végeztem. 1964 nyarán dr. Dóczy Pál, a belgyógyászat tanszékvezető professzora és dr. Hadnagy Csaba főorvos megbízásából a börtönből szabadult dr. Jakab Antal ordinarius substitutus, majd erdélyi püspök kezelőorvosa lettem és voltam 1993. május 5-ig, amikor 84 évesen az öröklétbe távozott. Felbecsülhetetlen, örökértékű, patinás „főiskolai” képzést kaptam tőle.
Jakab Antal püspök úr nevével (aláírásával) ötödik osztályos koromban találkoztam először. Nézegettem a szentképeket Miklós László szépvízi plébános úr breviáriumában. Egyszerre csak, szinte felkiáltással kérdeztem: ki ez a Jakab Antal újmisés? Ez a gyöngybetűs, egyenes vonalvezetésű aláírás azt jelenti, hogy ő erőteljes, határozott egyéniség; nagyon tud, és nagyon tudja, hogy nagyon tud. A plébános úr rám függesztette jóságos tekintetét és ezt mondta: „Évfolyamtársam, legjobb barátom. Ő kellene a következő püspök legyen. Börtönben van. Azt sem tudjuk, hogy él-e.”
A püspök úrral először két héttel a szabadulása után a marosvásárhelyi plébánián találkoztam, véletlenül. Határtalan örömömben ezt mondtam: „Jól tartja magát, jól néz ki, főtisztelendő úr!” Ő reám nézett, elmosolyodott és így válaszolt: „Mondja maga, mert ezelőtt nem ismert!” Hogy javítsak a helyzeten – a megpróbáltatásokra utalva – Széchenyit idéztem: „A sors legnagyobb ajándéka, hogy nem ismerjük a jövőt!” Jött is a pontosítás: „De a Célt igen! Aki pedig előre néz és célokat, feladatokat lát, nyugodt lelkiismerettel üzenhet hadat az ismeretlennek.” Ez már aztán küldetéstudat! Nem is kezdeményeztem tovább. Megmaradtam a csodálattal.
A püspök úr orvosi kezelésére utasított a Klinika. Bejártam Kilyénfalvára. Ott lakott Márta néniéknél, a legnagyobb nővérénél. Láttam, ötfélét tanul egyszerre. Mondtam, hogy a kellemes, nyugalmas környezet, a jó levegő, a zöld természet, a jó táplálkozás mellett pihenni is kell. „Ez aktív pihenés” – mutatott az asztalra, ahol kiterítve: latin szótár, egyháztörténelem, egyházjog, zsinati anyagok, Tolsztoj: Golgota (angolul). Megjegyezte, hogy időhátrányban van, az idő pedig nagy kincs és behatárolt. Köszönte a nagyfokú gondoskodást – lezárva az eszmefuttatást. Megjegyezte, hogy az agykéreg más-más területén rögzíti az ismereteket. Amíg az egyik területen zajlik a munka, addig a többi pihen.
A püspök úr az egyik nap elémbe tett egy pár gépelt ívet. „Olvassa el!” – mondta. „Most ezt olvassa el!” – és már nyújtotta is a következő íveket. „Az elsőt 1942-ben prédikáltam Rómában az egyetemisták éjféli miséjén. A másodikat most, 1965-ben, Karácsonykor Szentdomokoson. Mondjon véleményt!” – utasított. Azt mondtam, hogy többet ér egy missziónál. „Hasonlítsa össze!” – rendelkezett. Kifejtettem, hogy a második szentbeszéd annyival jobb a nagyon jónál, hogy benne van az eltelt, megélt élet tapasztalata, bölcsessége. „Akartam tudni, hogy(an) állok ennyi idő múltán!” – elgondolkozott. Így folytatta: „Megnyugodtam, hogy ezt mondá” – és elégedetten mosolygott. Jólesett nekem, hogy hitelt adott szavaimnak. Örvendtünk!
Egy mondat a nagy ember bámulatos magatartásáról. A börtönből (ólombányából) való hazaérkezésekor a nagy öröm hatása alatt kérdezte Márta néni: „Te Anti! Én már nem is tudom, mert olyan rég voltál itthon, hogy(an) vessem meg az ágyat, hogy szeretted, egy vagy két párnával?” Ő meghatódva kacagott és így válaszolt: „Tudod-e mit, Márta? A börtönben is pont’ ezt kérdezték.” Ilyen tartalmas, ilyen tömör is lehet egy beszámoló a megsemmisítő börtönökben elszenvedett, átélt éjszakákról.
A püspök úr az ateista tevékenységet a hitetlen ember talajvesztettségével és ebből eredeztethető megátalkodottságával magyarázta meg. Komikus eljárásnak tekintette. Ő a kiszolgáltatott helyzetben az abszolút igazságtudat fölényével, magabiztosságával, kiapadhatatlan eredeti nép humorral tette helyére a történteket.
Jakab Antal püspök urat egyszer a jelmondatáról kérdeztem. Így emlékezett: „Az ólombányában lezuhant egy sziklatömb. Dávid László paptársam elkapott, elrántott. Megmenekültünk. Akkor is, most püspökké szentelésemkor is Szent Tamás apostol jutott eszembe: Én Uram és én Istenem! Köszönöm, hogy terved van velem, köszönöm a feladatot!” Hitvallás – ahogy mondják – a javából!
Magamban az éjszaka csendjében sokszor felidéztem beszélgetéseinket és megállapítottam: ez a lelkierő legyőzhetetlen!
Kiegyensúlyozott, fegyelmezett beteg volt. Éreztem, hogy mennyire kötelezi a hivatás, a feladat. A magatartását szerényen, alázattal így magyarázta meg: „Életemben egyetlen igazi értékem és talizmánom volt a tizenhárom évi börtön, amely kikergette belőlem a halálfélelmet s felszerelt bátorsággal minden veszély ellen.”
Ötven éve vagyok orvos (1961-ben végeztem országos elsőként). Ennél világosabban nem lehet összefoglalni, lezárni egy kórlapot, időszakot. Íme: „Nagy vigyázattal és mindenről való lemondással, ami nekem káros, már huszonöt évvel meghosszabbítottam az életemet, és tudtam mások gondját vállalni” (Jakab Antal). A mások gondját vállalni – ezt erőteljesen kell hangsúlyozni. Hiszen a tizenhárom év megsemmisítő börtön következményeivel terhelten, betegségektől gyötörve három évtizeden keresztül a mások gondjainak vállalása… – csak rendkívüli ember gondolkozhat és cselekedhet így.
Nagy időkben nagy emberek közelében lenni: a Mindenható és Jóságos Isten kegyelmi ajándéka.
Jakab Antal mártír püspök, könyörögj érettünk!
Csíkszereda, 2011. április 30., Dr. Antal Zoltán
A börtönévek után
A papi szolgálat folytatásának lehetősége másfél évnyi lábadozás és kényszerű várakozás után adatott meg Jakab Antal számára, előbb három hónapig Görgényszentimrén helyettesítő plébános, majd a búzásbesenyőiek plébánialapító, szeretett papja volt, aki már onnan is bejárt egyházjogot tanítani a gyulafehérvári teológiára. 1968 októberétől a Hittudományi Főiskola teljes állású tanára lett. Gyulafehérvári segédpüspöknek a Szentszék 1971. december 23-án nevezte ki, püspökké pedig 1972. február 13-án szentelte VI. Pál pápa a római Szent Péter-bazilikában. Nyolc évig segédpüspökként volt főpásztora támasza, majd 1980-tól 1990-ig megyéspüspökként vezette az egyházmegyét, mindvégig Márton Áron nyomdokain haladva.
Ezen a szép évfordulón különösen is megköszönjük a Jóistennek, hogy közel tizenhárom szörnyű év után hazavezette szülőfalujába az igazságtalanul megkínzott és meggyötört Jakab Antalt, egészségét is visszaadta, és mellette állt, hogy hivatását még huszonkilenc esztendőn keresztül hűséggel, a jóra elkötelezetten teljesíthesse.
Varga Gabriella
Hazánk százhárom évvel ezelőtt szenvedte el a trianoni döntés következményeit. Több szervezet összefogásával az év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti fejezeteiből merítő és a szélesebb közönség előtt kevésbé ismert részletekre rámutató, 103 írásból álló gyűjtemény. Ebből ötvenet az Új Misszió ad közre nyomtatott és online felületein, a teljes gyűjtemény pedig az Életünk újság, az európai magyar katolikusok lapja internetes kiadásában lesz elérhető. A projekt vezetője és a cikksorozat szerkesztője: Varga Gabriella.
Az előző rész – A ,,nem mindennapi” plébános ITT
Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981