TRIANON 103 – A ,,nem mindennapi” plébános

FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

Az örökkévalóság Urának szolgálatában a mártíromságig
– Pálfi Géza nyolcvankét éves lenne –

Lehet-e bármi újat mondani a 82 évvel ezelőtt (1941. április 14-én) született és 39 évvel ezelőtt (1984. március 12-én) elhunyt, azaz 43 évet élt erdélyi pap, egykori teológiai líceumi és főiskolai tanár, spirituális, volt székelyudvarhelyi főesperes-plébános Pálfi Gézáról? Igen, lehetne, sőt kellene is újat mondani róla, mégpedig halála okáról és körülményeiről, amelyek máig nem tisztázottak. De ez még várat magára, úgyhogy marad az emlékezőnek e különös tehetségekkel-képességekkel megáldott, rendkívüli személyiség jellemző tulajdonságaiból, sajátosságaiból, életútja fordulataiból néhánynak a felemlítése. S még ez is kihívás a javából, mert Pálfi Géza valóban minden szempontból maga a nem mindennapiság.

Egyenesen a második osztályba
Hétgyermekes család negyedik gyermekeként – Gizella, Cecília, Árpád, Katalin, Imre és Lajos testvéreként – született Máréfalván. Katalin és az ikerpár, Imre és Lajos kisgyermekkorukban meghaltak, így Géza lett a család legfiatalabb tagja. Négy évvel idősebb Árpád bátyjával rendszeresen járt iskolába, így hatéves korában elvégezte az első elemit, és amikor iskolaköteles, azaz hétéves lett, egyenesen a második osztályba írták be. Erről az 1948/1949-es iskolai napló tanúskodik. Tanítója, Lukács Anna elmondása szerint az okos, komoly, szorgalmas Pálfi Géza magaviseletével, kitartásával, tanulmányi eredményeivel hamar kitűnt az iskolatársak közül. Egyik osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon jó esze volt, jól tanult, okos volt, de ha a harangszót meghallotta, kezeit imára kulcsolta, félrevonult és imádkozott.”

Mezítláb a vecsernyére
Testvéreivel rendszeresen járt templomba, májusban és októberben is sokszor mezítláb szaladtak a vecsernyére – de ez az akkori máréfalvi családokban természetes volt. A papi hivatást valószínűleg az 1933-tól 1959-ig Máréfalván szolgált András Péter plébános hatására választotta; 1948-ig ő volt a máréfalvi Római Katolikus Népiskola (felekezeti iskola) igazgatója is. Pálfi Géza 1954-ben, 13 évesen fejezte be tanulmányait a máréfalvi iskolában, Kovács István osztályában. Kitűnő eredményeivel ösztöndíjas diákként a székelyudvarhelyi főgimnáziumba (ma Tamási Áron Gimnázium) került. Cecília testvére így emlékezett ezekre az évekre: „Egyszer hívatták édesanyámat Udvarhelyre, hogy Gézával gond van, ha csak így tanul, elveszítheti az ösztöndíját, a család vissza kell fizesse a tandíjat. Az édesanyja nem értette, hogy az okos, eszes gyerekkel mi történt. A 14 éves Géza csak ennyit válaszolt: »Gyulafehérvárra akarok menni!« Erre az édesanyja: »Géza, te Gyulafehérvárra akarsz menni? Meg tudod-e tenni, amit ott tőled kérnek? Le tudsz-e mindenről mondani?«” Így került Pálfi Géza Gyulafehérvárra a Római Katolikus Kántoriskolába, ahol érettségi vizsgát tett, majd kérte felvételét a Hittudományi Főiskolára. Márton Áron püspök 1964. április 5-én szentelte pappá.

A székelyudvarhelyi Szent Miklós-templom oltáránál

Pro iuventute – Az ifjúságért
Káplánként előbb szentelő püspöke szülőfalujában, Csíkszentdomokoson, majd Marosvásárhelyen szolgált. Mivel megtapasztalta, hogy az erdélyi ifjúság lelki válságban van, utóbbi szolgálati helyén imahadjáratot indított, amelynek a Pro iuventute – Az ifjúságért nevet adta. A mindennapi zsolozsma kishóráját kérte felajánlani az ifjúságért s havonta végezni egy szentmisét erre a szándékra. Több fiatal pap bekapcsolódott a mozgalomba. „Természetesen” valamilyen úton-módon a belügy is tudomást szerzett erről és Pálfi Gézát ezért is „gyomrozták”, de ő soha egyetlen tag nevét sem árulta el.

„Tisztelendő urak, így kell előadni”
1970 és 1979 között a gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskola lelkivezető-hittanára volt, a Hittudományi Főiskolán pedig patrológiát, kateketikát, homiletikát és retorikát tanított. Március 15. napjára eső óráit soha nem tartotta meg. Ilyenkor ünnepi reverendába öltözve lépett a tanterembe és rendkívüli történelemórát tartott diákjainak. Szentbeszédeibe, tanításába egyébként is mindig belefoglalta a magyar történelmet és irodalmat. Egyik alkalommal diákjai várták retorikaórára. A tanterembe egy orsós magnót cipelve lépett be. Nem szólt, csak bekapcsolta, a növendékek pedig döbbent csendben végighallgatták a Magyar Himnuszt és a Szózatot Sinkovits Imre előadásában. A végén Pálfi Géza csak ennyit mondott: „Tisztelendő urak, így kell előadni.”

Könyvszeretet, „büntetve” tanítás
Kiskora óta szenvedélyesen olvasott és nagy buzgalommal gyűjtötte a könyveket; a gyulafehérvári teológia tanárai közül akkoriban neki volt a legnagyobb magyar nyelvű teológiai és irodalmi könyvtára, köteteit pedig szívesen kölcsönözte növendékeinek és paptársainak. Magyarországi barátainak, amikor megajándékozták őt néhány új fehér inggel, azt mondta: ne inget vigyenek neki, hanem könyvet… Diákjait arra buzdította, hogy kezdjék el egyéni könyvtáraik megalapozását és meg is adott nekik ehhez minden tőle telhető segítséget. Minden eszközzel arra törekedett, hogy a magyar irodalom iránti szeretetet átadja nekik.
Sajátos nevelési módszerei között szerepelt a „büntetve” tanítás. Az anyanyelv ellen vétőket néhány banis (filléres) büntetésre ítélte. Ezt az illetőnek egy előre felállított „osztályperselybe” kellett bedobnia. Tanév végére a sok kicsi sokra ment, évzáró előtt pedig kivették az így összegyűlt pénzt és közösen elfagylaltozták. Ha valamelyik diákot csínytevésen vagy a bentlakási szabályzat megsértésén találta, a büntetés egy másik formájaként egy hosszabb vers vagy szentírási textus megtanulását rótta ki a delikvensre.

Földöntúli erő áradt belőle
Isten igéjét korszerűen, a mai ember nyelvén hirdette. Meggyőzően, pátosszal beszélt. „Jól prédikált, általa új szelek kezdtek fújdogálni a szószékeken.” „Ő voltaképpen nem is prédikált, legalábbis nem a szó szokványos értelmében. Kiállt, és mondta a saját meggyőződését, olyan erővel és szenvedéllyel, ami egyszerűen magával ragadta hallgatóit. Mintha földöntúli erő áradt volna belőle” – mondták róla. Beszédeit – elmélkedéseit, exhortációit, szentbeszédeit – soha nem olvasta, de mindig előkészítette írásban. Minden esetben nyolc papírlapot fűzött az írógépébe, indigót helyezve a hártyavékony, szinte áttetsző üres ívek közé. Az eredeti példányt megtartotta magának, a hét másolati példányt pedig –mivel kérték, hogy segítsen nekik a modern igehirdetésben – szétosztotta paptestvérei és papságra készülő falusfelei között.

Szálka a szekuritáté szemében
Pálfi Géza szálka volt a diktatúra, a román titkosszolgálat, a szekuritáté szemében. Egész rövid életében üldözték. Egyik alkalommal korábbi szolgálati helyére, Marosvásárhelyre látogatott. Késő este a főtéri plébániáról indult gyalog a vasútállomásra. Megállt mellette egy autó, kinyílt az ajtaja, és Pálfi Gézát berángatták az autóba. Éjszakai kihallgatás következett a szekuritátén. Amikor szóvá tette, hogy reggel hat órakor otthon kell lennie, mert a diákoknak szentmisét mutat be, azt felelték: nyugodt lehet, akkorra otthon lesz. És fél hatra autóval valóban visszavitték Gyulafehérvárra egy egész éjszakás vallatás után. Mindez később is ijesztően hatott rá, amikor gépkocsi lassított mellette.
Az állami felügyeletnek végül sikerült eltávolíttatnia Gyulafehérvárról. 1979-től Gyergyóalfaluban volt plébános. 1980. október 4-én, Márton Áron püspök temetésének napján Pálfi Géza vonattal érkezett Gyulafehérvárra. Amikor az állomásról elindult, észrevette, hogy követik. Futásnak eredt és bemenekült a közelben egyik ismerős családhoz, így menekült meg egy újabb hatósági tortúrától. 1981-től Székelyudvarhelyen volt hívei szeretett plébánosa. Megfigyelése ott is folytatódott.

Sorsközösség-vállalás…
Folyton járta az egyházmegyét, legtöbbször autóstoppal vagy vonattal. Legszívesebben a szórványvidékeken élőknek vitte el a vigasztalást, a reményt, az Örömhírt. Egyenes jellemét, aszkéta életmódját mindenki csodálta. Soha nem fogyasztott édességet, déligyümölcsöt. Azt mondta, ameddig a szegény emberek erre gondolni sem mernek, ameddig szülőfalujának minden lakója ezt nem engedheti meg magának, addig ő sem tudná nyugodt szívvel elfogyasztani az ilyesmit. A halála előtti hetekben a marosvásárhelyi kórházban meglátogatta őt egy idősebb orvosházaspár Magyarországról. Vittek neki gyógyszereket, gyümölcslevet, csokoládét. Megkérték az ápolásában segédkező Gáspár Mária Petronella nővért, hogy adjon neki egy-egy darabka csokoládét, mert nagy a kalóriaértéke, jót fog tenni. Ő próbált is adni belőle, de Géza atya egyszer megkeseredetten arra kérte: ne kínozza őt csokoládéval, mert húsz éve semmilyen édességet nem evett, csak azt, amit az ételébe tettek…

Halálának oka máig nem tisztázott
Pálfi Géza 1984. március 12-én bekövetkezett halálának oka máig nem tisztázott. Tény, hogy 1983 karácsonyán a szentmisén megemlítette a hívek előtt, hogy Magyarországon a karácsony hivatalos ünnep, míg Romániában még karácsony napján is, ami akkor vasárnapra esett, munkanapot rendeltek el. Az is tény, hogy másnap reggel a székelyudvarhelyi titkosrendőrség behívatta. Feltételezések szerint félholtra verték. Feltételezések szerint, Pálfi Géza ugyanis soha senkinek nem beszélt erről. A feltételezések szerint akkori kihallgatásakor az ütéseket különös gonddal és szakértelemmel a májára irányították, amely ennek következtében a szó szoros értelmében szétrepedt.
Jakab Antal püspök a Gyergyóremetén szolgáló Orbán László prelátusnak címzett, 1984. február 8-án kelt levelében olvassuk a következő sorokat: „Mondhatom, hogy kellemes utazással kedden estére már itthon voltunk. Marosvásárhelyen Pálfi Gézát valamivel jobb hangulatban találtuk s szellemi épségben. De még nincs diagnózis és tart a 39 fokos láz. Bizonytalan értékű, de a választ másnapra ígérte Mártha professzor s azzal, hogy amennyiben operáció szükséges, annak kimenetele, eredménye a most még ismeretlen okozótól függ. Operáció nélkül nem sok remény van az élethez…”
Pálfi Gézát a szekuritáté még a betegsége idején sem tévesztette szem elől: a kórházak kórtermeiben is mindig mellé fektettek egy-egy megfigyelőt. Vencser László paptársának mondta a mellette lévő ágyban fekvő személyre mutatva: „Nézd, itt sem hagynak nyugton.”
A fiatal, 43 éves pap kéthónapnyi bent fekvés után halt meg a marosvásárhelyi kórházban. A korabeli cikkek szerint a boncolás eredményét államtitoknak nyilvánították, Pálfi Géza halotti bizonyítványán pedig az áll, hogy májrákban halt meg.
A magyar nemzeti feltámadás ünnepén, március 15-én helyezték örök nyugalomra a székelyudvarhelyi temetőben. A sírt 206 pap és hívek hatalmas tömege állta körül. A temetés valóságos nemzeti demonstráció volt…

Nyughelye a székelyudvarhelyi temetőben

Hogy kié lesz a végső győzelem, az egyáltalán nem kétséges
„Pálfi Géza, a pap, a tanár, a spirituális, a megfigyelt, a lehallgatott, a rendszeresen kihallgatott, de tanítványai és a hívek által örömmel hallgatott mindenekelőtt ember volt. Gerinces székely ember. Egy darabból egyenesre és megroppanhatatlan gerinccel faragott papi ember. S az ilyen emberekre annak az embertelen rendszernek nem volt szüksége, így Pálfi Gézára sem. Eltüntetésre, elnémításra, befeketítésre szánt embernek tartották. Tettek is érte. Minden rendelkezésükre álló eszközt bevetettek. Semmitől sem riadtak vissza. És milyen döbbenetes: a halálraítélt, az így vagy úgy, de láb alól mindenképpen idejekorán eltett ember túlélte nyomorult bíráit, gerinctelen megnyomorítóit, mondjuk ki: hóhérait. Túlélte, mert ő az idő és örökkévalóság Urának a szolgálatában állt, az őt elnémítani akarók pedig a sátán csatlósai voltak. S hogy kié lesz a végső győzelem, az legalábbis nekünk, hívő embereknek egyáltalán nem kétséges…” Oláh Dénes korábbi marosvásárhelyi főesperes, jelenlegi farkaslaki plébános szavai csengjenek fülünkbe ma, a mártír pap születésének nyolcvankettedik évfordulóján is.
Varga Gabriella

Hazánk százhárom évvel ezelőtt szenvedte el a trianoni döntés következményeit. Több szervezet összefogásával az év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti fejezeteiből merítő és a szélesebb közönség előtt kevésbé ismert részletekre rámutató, 103 írásból álló gyűjtemény. Ebből ötvenet az Új Misszió ad közre nyomtatott és online felületein, a teljes gyűjtemény pedig az Életünk újság, az európai magyar katolikusok lapja internetes kiadásában lesz elérhető. A projekt vezetője és a cikksorozat szerkesztője: Varga Gabriella.

Az előző rész – Egy jótevő arctalan sírjele ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981