Szent Hildegárd házi patikája

„Minden betegség gyógyítható, Isten soha nem engedett volna betegséget megszületni, ha nem teremtett volna ellene való gyógyszert is.” – vallotta Szent Hildegárd. Az alábbiakban néhány gondolat róla, illetve receptek az általa ajánlott házi patikából az allergiától az idegerősító kekszig.

Bingeni Szent Hildegárd német misztikus, természettudós, apátnő, zeneszerző 1098-ban született –, a ,,12. század csodájaként” is szokták emlegetni nemcsak életszentsége, hanem tudományos ismeretei, természettel és a gyógyítással foglalkozó írásai miatt is. A középkor nagy női szentjei közé tartozik. Clairvaux-i Szent Bernát mellett ő is a ,,század világossága“ volt, óriási tisztelet övezte.

Fiatalon megszületett benne a kívánság: betegeken akar segíteni. Évtizedeken át a Bingen város közelében lévő rupertsbergi bencés apácakolostor apátnőjeként tevékenykedett. A kolostor gondosan ápolt gyógynövénykertjéből származó kenetekkel, teákkal, gyógycseppekkel a beteges nővér saját tapasztalatai alapján is segíthetett a hozzá fordulóknak. De nem csak gyógyító tudománya miatt szerették az emberek, hanem azért is, mert – amint életrajzában olvashatjuk –,,a szívében olyan szeretet lángolt, amelyből senki emberfia nem volt kizárva.“ Nyolcvanegy évesen, 1179-ben halt meg. Halála után a nép azonnal egyedülálló tisztelettel vette körül: zarándoklatokat szerveztek sírjához, ahol csodás gyógyulások történtek. IX. Gergely pápa kezdeményezte boldoggá avatását, mely nem zárult le, így tisztelete csak a kolostorokra korlátozódott. A bencés rend 1916-tól ünnepét szeptember 17.-én üli. 2012. május 10. -én XVI. Benedek pápa Hildegard von Bingen tiszteletét kiterjesztette az egész egyházra, majd 2012. október 7-én egyházdoktorrá avatta.

Zöld házi patika

„Minden betegség gyógyítható – írta Hildegárd –, Isten soha nem engedett volna betegséget megszületni, ha nem teremtett volna ellene való gyógyszert is.” Receptjei aktiválják az ember öngyógyító erőit, s segítik a regenerálódást. Számos általa alkalmazott növénynek helye van ma a ,,zöld“ házipatikában. Egy orvos, Gottfried Hertzka ki is próbálta a recepteket, s melyeket leghatékonyabbnak talált, azt meg is jelenttette az Így gyógyít Isten – Szent Hildegárd gyógymódja című könyvében.
Allergia
Hozzávalók: 10 dl vörösbor, 10 ml vermut, 1 maroknyi eperfalevél. Össze kell keverni őket, majd röviden forralni, leszűrni és üvegbe tölteni. Evés után fél likőröspohárnyi szirupot ajánlott rendszeresen fogyasztani. Alternatíva: kasvirágcsepp, ribizlilé és méhpempő kúraszerűen.
Magas vérnyomás
Hozzávalók: 12 evőkanál kerekrepkényt 1 l vízben kell lassan főzni, majd a forrásban lévő vízben 2 percig kell hagyni. Ezután a vizet leöntjük. Ekkor a még forró növényt vászonkendőbe kell csavarni és 15 percre a homlokunkra s a füleinkre kell helyezni. Alternatíva: fagyöngytea, fokhagyma, galagonya, kökény és fagyöngykészítmények.
Ekcéma
Hozzávalók: egy evőkanál vérehullófecskefű kisajtolt levét két evőkanál margarinnal keverjük össze, majd egy edényben megmelegítjük. Az érintett bőrterületeket ezzel a ,,krémmel“ naponta többször is be kell kenni, legalább egy héten át. Alternatíva: tengeri sós áztatás, vadárvácskateás borogatás, ligetszépeolajos pakolás.
Nátha
Hozzávalók: két evőkanál fokhagyma, 25 dkg méz. A fokhagymát egészen apróra vágjuk össze, majd jól keverjük el a mézzel. Naponta többször fogyasszunk belőle! Alternatíva: kakukkfű, sédkenderfű, pemetefűtea, illóolajos fürdő és inhalálás (borsmenta, eukaliptusz, fenyő).
Rekedtség
Hozzávalók: két evőkanál édeskömény, két evőkanál ökörfarkkóróvirág, 1 l bor. A bort forraljuk fel, majd a növényeket adjuk hozzá, és az egészet 10 percig forraljuk. Végül szűrjük le a bort egy üvegbe. E főzetből naponta háromszor igyunk egy-egy likőröspohárnyit. Alternatíva: illóolajos inhalálás, nyaki borogatás, eukaliptuszos és mentolos gyógycukorka, 1-2 teáskanál méz.
Fejfájás
Hozzávalók: két evőkanál babérbogyó, 23 evőkanál bor. A babérbogyókat mozsárban a bor folyamatos hozzáadásával zúzzuk finomra. Majd a híg keveréket kenjük a homlokunkra és a halántékunkra, és 30 percre meleg kendővel ,,dunsztoljuk“. Alternatíva: borsmentás és rozmaringos fürdő és tarkó, váll, nyak, halántékmasszázs, citromfű és levendulatea.
Fülfájás
Hozzávalók: egy teáskanál préselt vöröshagymalevet két teáskanál olívaolajjal keverünk össze, és egy üvegcsébe töltünk. A keverékből naponta többször csöpögtessünk 12 cseppet a fájós fülünkbe, majd 10 perc után hagyjuk kifolyni. Alternatíva: kövirózsa frissen préselt levéből 2-3 x 1-2 csepp a fülbe, apróra vágott vöröshagymából pakolás a fülre.
Reuma
Hozzávalók: birsalmát, birskörtét fogyasszunk minél gyakrabban, főzve vagy sütve, továbbá lekvárként kenyérre kenve. Alternatíva: illóolajos, rozmaringos krémek, pakolások, túró és/vagy krumplipakolás.
Sebek
Hozzávalók: két evőkanál olívaolajat és hat evőkanál bort össze kell keverni és kissé fel kell melegíteni. Majd ezzel a folyadékkal egy vékony kendőt itassuk át és tegyük a sebre. Nyílt sebre ne használjuk! Alternatíva: körömvirág és kamillatartalmú krémek, teafaolajos lemosás.
Gyomor és bélproblémák
Hozzávalók: egy csészényi tönkölybúzát két csésze vízben egy késhegynyi sóval főzzünk meg. Körülbelül 45 percig hagyjuk még a tűzhelyen, s kevés vajjal vagy tejföllel ízesítsük. A tönkölybúzakása ízletes étel reggelire, ebédre és vacsorára egyaránt. Alternatíva: zabkása, banánés almapép, fehérkáposztalé kortyonként, lúgos gyógyvizek.
A Hildegard által ajánlott táplálkozás egyik fontos eleme a tönkölybúza. Könnyen emészthető, gyorsan ellátja a testet energiával és meleggel. Emellett elősegíti az egészséges sejt és vérképzést – hatása minden szinten kiegyensúlyozó és harmonizáló. Ráadásul sokoldalúan elkészíthető. Kenyér, tészta és sütemény is készíthető belőle.

IDEGERŐSÍTŐ KEKSZ (modernizált változat) – hogy fokozzuk az életerőnket és az emlékezőképességünket:
Hozzávalók: 400 g tönkölybúzaliszt, 250 g vaj, 150 g bio- nyerscukor, 200 g őrölt mandula, 2 tojás, őrölt fahéj, 20 g őrölt szerecsendió, 5 g őrölt szegfűszeg, egy csipet só. Elkészítés: a puha, darabokra vágott vajat a liszttel és a többi hozzávalóval keverjük, majd gyúrjuk össze. A tésztát állítsuk hidegre körülbelül 30 percre, majd nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra. Szúrjunk ki belőle kerek lapocskákat, és tegyük sütőpapírral kibélelt tepsibe. 180 fokos sütőben 20-25 percig süssük. Az idegerősítő keksz nem valamiféle édesség, hanem az életerő és a koncentrációs képesség erősítésére szolgál. Napi adagja legföljebb 2-3 darab, ezt ne lépjük túl!

GYÓGYÍTÓ KÖNYÖRÜLETESSÉG
Belső látásával Hildegard felismerte, hogy a könyörületesség és a megbocsátás képessége lényeges mértékben hozzájárul az ember egészségéhez. Akiből ezek a képességek hiányoznak, és akinek a szíve kemény, annak az egész lénye görcsbe rándul, és ez a legkülönfélébb betegségek kialakulását eredményezheti.

(A világháló alapján összeállította: D. K.)

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

A pisztrángtelepen böjtről, Szent Antalról, RECEPTTEL, IDE KATTINTVA