A Károly-híd szentjei

A Moldva fölött átívelő Károly-híd (Karlov most) Európa egyik legrégibb hídja, Prága szimbóluma. A Moldva első állandó hídja. Az UNESCO világörökség részét képező hídon
30 – főként barokk – szenteket ábrázoló szobor található. 

A helyén először egy fahíd állt, majd a Judit-hídnak nevezett kőhíd, ami építtetőjéről, Türingiai Juditról (Judith von Thüringen , 1135-1174), II. Ulászló cseh király feleségéről kapta a nevét. Judit királyné ezzel a híddal szeretett volna kedveskedni a prágaiaknak, akik kimondottan nem szerették királyuk német származású feleségét.
Miután a Judit-hidat 1342 tavaszán elvitte a jeges ár, annak alapjait felhasználva 1357-ben kezdték építeni az új hidat, aminek terveit Peter Parer német építész készítette, akinek munkássága később döntően meghatározta Prága arculatát. Az alapkövet maga IV. Károly német-római császár helyezte el 1357. szeptember 7-én. Mintegy 45 éven át készült az új híd.

Olvassa tovább!

Hogy visszamosolyogjon a világ…

SZŰCS NELLI SZÍNMŰVÉSZ HITRŐL, SZÍNHÁZRÓL
A színházi dolgok mellett főként hitéről kérdeztük a görögkatolikus vallású, kárpátaljai származású Szűcs Nelli színművésznőt a Nemzeti Színház Bakkhánsnők c. előadásának egyik próbája után. Mesélt arról, hogyan fordul Istenhez a színpadon, hogyan keresi a Fentről érkező jeleket, s biztat, segítsünk mi is akár csak egy mosollyal vagy pár mondattal a lelki rászorulóknak, mert ha mind ezt tesszük, akkor érhetjük el, hogy visszamosolyogjon ránk a világ…

Szeretettel ajánljuk: – Az összetartozás maszkja ITT
– Színházi Olimpia, passiókkal ITT

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot  

TRIANON 103 – Jóságéletút a mártíromságig

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

Dr. Ébner Jenő lazarista szerzetes pap tragikus halálának 34. évfordulójára

 „Mindenkivel mindig jót tégy” – ez volt dr. Ébner Jenő lazarista szerzetes atya életének zászlajára tűzve. Ő eszerint is élte földi léte minden egyes pillanatát és ezt tanította híveinek is. Nem több, mint harmincnégy évvel ezelőtt, 1989. december 26-án, karácsony második napján szolgálati helyén, Marosfőn a házikápolnájában, ahol mindennap misézett, rablógyilkosok brutális kegyetlenséggel kioltották az életét. Nyolcvankét éves volt.

Olvassa tovább!

TRIANON 103 – Orosz Péter Pál vértanúsága

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

A kárpátaljai görögkatolikus lelkipásztor a rászorulók iránti elkötelezettség és a szilárd hit jegyében élte életét
– harminchat éves volt, amikor meggyilkolták

Orosz Péter Pál 1917. július 14-én született a magyarországi, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Biri községben, mélyen vallásos keresztény családban. Két év múlva Kárpátaljára költöztek. Péter kétéves volt, amikor görögkatolikus pap édesapja meghalt, majd kilencévesen édesanyját is elveszítette. A huszti gimnáziumban érettségizett, 1937-ben pedig felvételt nyert az ungvári szemináriumba. Nőtlenséget fogadott és 1942. július 28-án a munkácsi görögkatolikus eparchiában pappá szentelték.

Olvassa tovább!

Csaba testvér karavánja

A Böjte Csaba ferences szerzetes vezetésével Sepsiszentgyörgytől Budapestig zarándokló Összetartozás Betlehemi Karavánja  lelki indíttatása: ,,Napról napra, városról városra haladva, imádkozva, énekelve, drága szülőföldünkre Isten áldását kérni. Szeretnénk vinni, hordozni azt a hitet, reményt, mellyel Krisztus közénk jött, megtestesült számunkra.”
A 800 éve Szent Ferenc által Greccióban létrehozott betlehem adta a mai mobil karaván ötletét, mely 11 településre vitte el a karácsony üzenetét. Az élő állatokkal utazó karaván miskolci állomásán az edelényi görögkatolikus általános iskola betlehemező gyermekei szerepeltek Csaba testvérrel.

Szeretettel ajánljuk: – Karácsony kincse ITT
– Egyperces – Csaba testvér gondolata ITT
– Ipiapacs, Kisjézus… ITT

Kapcsolódó videó ITT

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? 

TRIANON 103 – A remény nem álmodozás…

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből

Akiben a szeretet munkált, hogy szebbé és jobbá varázsolja maga körül a világot:
Wenisch Gabriella testvér

„Wenisch Gabriella testvér a Jézus Szíve Népleányainak volt torontói elöljárója, a Nők Mária Kongregációjának promótora és támogatója, a Karitász Bizottság első vezetője. A kanadai multikulturális miniszter Achievement Award-dal (Canada’s Birthday Achievement Award) tüntette ki 1986. június 26-án a Canada Day alkalmából. Százhuszonöt magyar bevándorlását tette lehetővé a Karitász munkatársainak segítségével. Hálás szívvel emlékezünk rá, nyugodjék békében!” (Hírnök, 1996. április 7–14.).
Soha nem voltam annyira kikapcsolódva a reális életből, mint ama repülőgépen, amely Ausztriából Kanadába röpített bennünket 1988. május 26-án. Ahogy most visszagondolok akkori állapotomra, úgy tűnik, hogy csak egyetlen élethez kapcsoló ösztön munkált bennem: a gyermekeim óvása. A csecsemő érezheti így magát abban a pillanatban, amikor a bába elvágja a köldökzsinórt, amelyet nekünk akkor a Schwechat jelentett. Európa vajúdott ki magából, és nem tudtuk, hová vettetünk még azon a napon.

Olvassa tovább!

TRIANON 103 – Szomjúhozva kérjük: legyen békesség

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből 

Jakab Antal 1941 karácsonyán a Római Magyar Akadémián elmondott beszéde

Püspökké szentelését (1939. február 12.) követően Márton Áron azonnal Rómába küldte továbbtanulni tehetséges, fiatal papját, Jakab Antalt, akiben nagy jövőt látott. Annak a tudományos fokozatnak a megszerzésére, amely négy évet igényelt volna, Jakab Antal három évet kapott. „Három évet kap. Amit ez alatt elér, azzal tér vissza!” – e szavakkal bocsátotta őt útjára Márton Áron.

Olvassa tovább!

TRIANON 103 – Régmúlt karácsony-emlékfoszlányok

Gyuri mindig visszavárta édesapját

Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből 

A kisgyermek Telch György év végi ünnepei
az 1940-es évek elején Zomborban

1941-ben, tavasszal Délvidéket megint Magyarországhoz csatolták. Ettől kezdve a mindennapjaink megváltoztak, az életünk normális körülmények között folyt. Apám és a testvére, Feri bácsi hazajöttek a háborúból, ahol a jugoszláv királyi hadsereg katonáiként szolgáltak, és folytatták a bevonulásuk előtti munkát a műhelyben. A magyar hatóságok elismerték apám szakmai képesítését. Volt, mit ennünk, volt ruhánk, megszűnt a háborús időszak alatti nélkülözés.

Olvassa tovább!

Decemberi Új Misszió

(Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára:
OTP Bank, 11734004–20394981)

Áldó Krisztus Tarcalon

A tarcali Áldó Krisztus-szobor öt gránittömbből áll, 8,5 méteres magasságával és közel 50 tonna súlyával Európa legnagyobb Krisztust ábrázoló gránit szobra. 2015-ben állították fel, s abban az évben alakították ki a szoborhoz vezető sétányt is. Fentről gyönyönyű panoráma tárul a szem elé, s a folyamatosan parkosított környezet is lelket pihentető, szépen ,,beálltak” a növények az évek során. Az alkotó Szabó Sándor, az ajándékozó pedig Petró Attila.
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?