LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE
AUDIENCIA

…Plotius a császári testőrség kapitánya különleges, válogatott gárdisták kíséretében érkezett Diodorus házához. Keptá egy frissítő italra invitálta, de a centurio visszautasította.
– Ma nem a szokásos érdekfeszítő beszélgetésre jöttem, kedves Keptá, hanem cézár parancsára. Lucanust, Diodorus fiát óhajtja látni. – Keptá nyugtalanságot mutatott, de Plotius csak mosolygott, és kifejtette.
– Úgy tudom, Lucanus küldött neki egy levelet tegnap, és annak tartalmáról kíván vele elbeszélgetni. – Sejtem, hogy miről lehet szó – közölte a háziorvos rosszat sejtve –, és Lucanushoz vezette a tisztet.

– Üdvözöllek – szólt Plotius –, és katonásan tisztelgett. – Te vagy Lucanus, Diodorus Cyrinus fia? Nevem Plotius, a császári palota testőrkapitánya vagyok. Velem kell jönnöd Tiberius Augustushoz audienciára.
– Rendben van – válaszolt Lucanus, majd zavartan tétovázott. – Tudod kedves Plotius, ez a fiatalember meglehetősen jómódú, mégis úgy öltözködik, mint afféle vidéki paraszt – lépett közbe Keptá. – Gyere velem, Lucanus, van egy szép új tógám, amit magamnak készíttettem, abban kell megjelenned.
A hatalmas bronzajtó kitárult, és a tágas teremben Lucanus megpillantott az asztalnál egy komor tekintetű olvasó férfit, aki lila tunikájában és fehér tógájában kissé ellenszenvesnek tűnt. Tiberius hátradőlt karosszékében, és némán szemlélte látogatóját. Lucanus leplezetlen kíváncsisággal viszonozta az uralkodó tekintetét. Ő tehát a római hatalom és nagyság legfőbb megtestesítője – gondolta, és nem érzett félelmet a sokak által rettegett embertől.
Tiberius széles mosollyal az asztal melletti székre mutatott. – Foglalj helyet kérlek! – mondta. Lucanus egyszerűen meghajolt, leült, és várt.
– Szép napunk van – szólalt meg cézár.
– Igen – válaszolt Lucanus, és ismét várt.
– Megengeded, kedves Lucanus, hogy apád elhunyta miatt kifejezzem részvétemet? Ő igazságos, szerény és hősies férfi volt. Az utolsó nagy római. Elrendeltem, hogy állítsák fel szobrát a szenátusépület oszlopcsarnokában.
– Nagyon figyelmes vagy cézár – jegyezte meg az ifjú. Tiberius összehúzta sötét szemöldökét. Hát mégsem együgyű ez a fiatalember.
– Azon fáradozom, Lucanus, hogy enyhítsem a család bánatát, és hogy ápoljam a tribunus tiszteletét. De hagyjuk ezt. Nem értem a leveledet. Az idősebb orvosok morgolódása ellenére kineveztelek Róma főtisztiorvosává, és te arra kérsz, hogy vonjam vissza a kinevezésedet. Kíváncsi vagyok az indokaidra.
Lucanus elpirult. – Rómának nincs szüksége rám. Ezt írtam meg neked, cézár. De a vidéki szegényeknek nagy szüksége van a szolgálatomra. – Tiberius hallgatott, szája mosolyra görbült. – Te orvos, római polgár, egy kiváló és tiszteletreméltó férfi fogadott fia vagy, és anyagi javakkal is jól ellátott. Amit én ajánlok neked, az csak a kezdet. A patríciusok házai is nyitva állnak előtted. Te mégis mindezt el akarod dobni azért, hogy nyomorúságos koldusokat, szegényeket és rabszolgákat gyógyíts?
– Igen, cézár, mert minden egyéb lényegtelennek tűnik számomra.
– Miért?
Lucanus megint elvörösödött. – Mert különben semmi értelme nem lenne az életemnek.
Tiberius a homlokát ráncolta. – Mi más értelme lenne az életnek, ha nem a hatalom, a gazdagság és a pozíció? – A saját életére gondolt. Mi az ő saját életének az értelme? Mint császár és katona a birodalom minden zugában békére törekedett. Még azok a kortárs történetírók is, akik nem kedvelték, elismerték, hogy ő az értelmes döntések embere. A feleségére gondolt, majd Drususra, egyetlen fiára, aki csekély szellemi képességei miatt azt vallja, hogy csak vérontás árán lehet békét szerezni. Tiberius érezte maga körül azt a feltartóztathatatlan erőteret, amely őt, a becsületes embert elzülleszteni igyekszik. Most hirtelen gyűlölte Rómát.
Lucanusra meredt, aki az imént, mint afféle iskolásfiú az élet értelméről beszélt neki! – Muszáj hát, hogy az életnek értelme legyen? – kérdezte. – Hiszen maguk az istenek sem adnak magyarázatot az emberi létezés értelmére.
– Igen, ez igaz, cézár. De mi magunk is adhatunk valami értelmet az életünknek. Az én esetemben a feladat az, hogy enyhítsem a fájdalmat, a szenvedést, és megkönnyítsem a halált, vagy megfékezzem a halál mohóságát.
–  De mire jó ez? A halál minden ember osztályrésze! Ugyanúgy a fájdalom. De ezen kívül, milyen értéket képviselnek a szegények és a rabszolgák?
– Ők is emberek – magyarázta Lucanus. Igaz, hogy a szenvedés és a halál elkerülhetetlenül megmarad, de az egyének esetében a fájdalom gyakran elkerülhető, a halál pedig elviselhetőbbé tehető. Ki képes szánalom és együttérzés nélkül szemlélni az emberi világot, és úgy, hogy ne akarna segíteni?
Tiberius komoran mosolygott, miközben Rómára gondolt. Ez itt nyilvánvalóan csak egy fecsegő, eminens diák, egy pelyhesszakállú, aki belekontárkodik a filozófiába. Megsajnálta a fiatalembert. Ez a zöldfülű úgy beszél a gyalázatos csőcselékről, mint emberek. Kétségtelenül, majd még egy érdemtelen szenátornak is kijár az ember.
– Talán hódolsz valamilyen különös istennek, aki még nem ismert Rómában? – kérdezte egy kissé pimasz mosollyal.
– Egyetlen istennek sem hódolok.
– Hát nem hiszel az istenekben? – kérdezte a császár. Lucanus egy darabig csendben ült, majd megszólalt.
– Én Istenben hiszek. Ő a mi főellenségünk. Még egy elítéltnek is felolvassák, hogy miben találták vétkesnek, amiért az életével fizet. Isten azoban sohasem közli velünk, miért van a szenvedésünk. Halálra ítél minket, mert ilyenek vagyunk és nem olyanok. És pont Ő, aki épp olyannak teremtett minket, mint amilyenek vagyunk.
– Tehát, te azokat akarod vigasztalni, akiknek nincs más vigasztalójuk – vélekedett Tiberius. Nagyon szórakoztatta ez a dolog. Most megint úgy tartotta, hogy az ifjú több, mint együgyű. Megszólalt: – Alexandriában biztosan találkoztál zsidó tanárokkal. Amikor Jeruzsálemben jártam, hallottam az embereket valamilyen Messiásról beszélni, aki egy Vigasztaló, egyfajta Megváltó, egy férfi, aki megszabadítja a zsidókat Rómától. Magas trónra ülteti őket, hogy kormányozzák az egész világot. Hát nem bolondság ez az egész?
Kinyitotta Lucanus levelét, és elmerengve átfutotta. Majd anélkül, hogy a fiatalemberre nézett volna, megszólalt:
– Egyik hadjáratomon, még fiatal koromban, éjjel egy hatalmas csillag jelent meg az égen. Ez a Saturnália idején történt. A jelenség kelet felé mozgott az égbolton, majd eltűnt. A csillagászok egy nováról, új csillagról beszéltek, más tudósok az egész világot érintő valamely súlyos csapás előjelének értelmezték. Keletről azonban olyan hírek érkeztek, hogy a csillag pályája valamilyen isten születési helyéhez vezetett. Ez mintegy tizennégy évvel ezelőtt, vagy korábban történt. De, ha akkor valóban egy isten született, nekünk mostanra már hallanunk kellett volna róla. Látod, hogy mennyire babonásak az emberek?
Nagy izgalom fogta el a fiatalembert. Josef ben Gamliel története a parasztfiúval villant be az emlékezetébe. Az egyszerű fiú, aki az írástudókkal komoly disputát folytatott a Templomban. Lucanus tagadólag rázta a fejét.
– A leveledben azt írod, hogy haladéktalanul el akarod hagyni Rómát. Ezt a szándékodat nem helyeslem. Diodorus tiszteletre méltó emlékét szem előtt tartva parancsba adom, hogy hat hónapig itt maradj a palotában. Az a kívánságom, hogy ezen idő alatt az udvaromhoz tartozzál. – Kimérten mosolygott. – Meglehet, hogy néhány kérdésről személyesen kívánok majd tanácskozni veled. Ha majd az után is úgy gondolod, hogy máshová szólít a kötelességed, akkor az út szabad lesz előtted .
A makacs Lucanus már éppen tiltakozni készült, amikor a császári szemek súlyát megérezve rádöbbent, hogy magával a császárral szembesül, és az ő parancsával szemben tehetetlen. Ugyanis Tiberius már nem mosolygott.
– Legyen hát úgy! – motyogta végre Lucanus. – Diodorus kedvéért.
– Különben megfigyeltem szomorúságodat, Lucanus – törte meg a csendet cézár. – Mi lehet az oka?
– Az élet nyomasztó terhe, hogy minden öröm mulandó.
– Ezt már egy iskolásgyerek is tudja. Meg kellene hát fosztanunk magunkat a szórakozás örömétől ma, csak azért, mert holnapra már elröppen elölünk? – Tiberius vállat vont, és gyorsan megválaszolta saját kérdését: – Amit az istenek nekünk osztályrészül juttatnak, legyen az kedvező vagy kellemetlen, nem tudjuk elkerülni. Még én sem tudom magammal elhitetni, még ideiglenesen sem, hogy a világ elviselhető egy gondolkodó ember számára.
– Ráütött az asztalán álló harangra. A bronzajtó súlyosan feltárult, és villámgyorsan Plotius meg négy pretoriánuslépett a terembe.
– Kedves Plotius – szólt cézár –, kérlek, kísérd el Lucanust a legelőkelőbb szállásra, ahol egy ideig, mint díszvendégünk  lakni fog! Küldj üzenetet az anyjának, hogy a fia nálam van…

Az előző rész ITT
– Taylor Coldwell könyvéről ITT olvashatnak

Honlapunkon időről időre részleteket adunk közre a műből, melyek alapján az érdeklődő átfogó képet nyerhet a regényről, amelyet természetesen teljes egészében is szeretettel ajánlunk  elolvasásra.  A Szent Lukács evangélista küzdelmes életéről és Evangéliuma keletkezéstörténetéről szóló regény kapható a Libri és a Líra könyvesboltok országos hálózatában és webáruházaiban. 

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot