LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE

,,– Ha nem fékezem meg a betegséget, Gallo, akkor az átterjed az utasokra és a legénységre. És akkor lehet, hogy csupa hullával fog a hajó a partra sodródni…”

,,BETEGES” KUTYASZORÍTÓ

Amikor az alexandriai kikötőben már a hajó fedélzetén állt, és a tarka, zajos várost nézte, Lucanus csak akkor érzett  váratlan nyilallást a szívében. Szép búcsúajándékokat adott tanárainak; most azonban érezte, hogy azokat teljesen érzelemmentesen adta át, és emiatt szégyenérzete támadt. A méretes kereskedelmi hajó lustán himbálódzott horgonyán.
– Uram –, lépett mellé a személyes védelmére kirendelt két fiatal római centurio egyike –, szolgálatodra megjelentünk.
– Nincs szükségem semmire – jelentette ki Lucanus kelletlenül.

A két tiszt megrökönyödött ezen a fogadtatáson, és kissé hátrább húzódtak.
A kapitány közeledett, de mielőtt bármit mondhatott volna, Lucanus feléje kiáltott: – Kedves, jó Gallo, csatlakozz hozzánk! Kusa, hozz bort és poharakat!
– Megtiszteltetés számomra, Lucanus, hogy a hajómon utazol. Te vagy az egyetlen rangos és neves utasunk.
– Már alig várom, hogy otthon legyek – magyarázta Lucanus.

A jól megtermett, kemény, de értelmes arcú kapitány napbarnított arcán a vigyorgás ráncai szaladtak szét. – Az imént üzenetet hoztak neked a partról: – Egy hölgy óhajt beszélni veled. Ó mennyire csodás dolog is az, ha az ember fiatal! – sóhajtott fel.
Lucanus összerezzent, a mólóra nézett, és valóban látott ott egy lefüggönyözött, várakozó gyaloghintót, mellette hat sötétbőrű, izmos hordozóval. Elindult hát lefelé a pallón.
– Ki óhajt beszélni velem? – kérdezte, amikor megállt a jármű mellett. A függöny szétnyílt, és megpillantotta Judit bas Eleazar sápadt, szomorú arcát.
– Judit! – kiáltott Lucanus, és valami összeszorította a torkát. Eleazar lánya feléje nyújtotta fehér kezét, és ő megfogta.
– Nem lett volna szabad eljönnöm, Lucanus – suttogta Judit –, mert atyámat gyászolom. – Mosolyogni igyekezett, de az csak könnyek nélküli zokogásba fordult. Körülöttük hullámzott a kikötői forgalom, de Lucanus abból semmit sem vett észre, csak ezt az ifjú lányt. És akkor arra gondolt: Tényleg, mennyire hasonlít szegény Rubriára.
– Judit! – ismételte. És tudatában most öltött testet a korábbi sóvárgása.
– Josef ben Gamlieltől hallottam, hogy ma indulsz útra – mondta a lány. – Helytelen ugyan, de ide kellett jönnöm, hogy megköszönjem neked, kedves Lucanus, az apámnak nyújtott végső vigaszt és a neki tett ígéretedet. Tudom, hogy meg fogod találni az öcsémet, Lucanus. És várni foglak Alexandriában vagy Jeruzsálemben. Vagy bárhol – tette hozzá.
Most hallgattak, és csak egymást nézték. Hirtelen a leprás orvos és felesége, Asah esete ott az alexandriai sötét udvaron, villant be az emlékezetébe; és ekkor kétségbeesett lemondásban a fejét ingatta. Judit kezét azonban továbbra sem engedte el.
– Judit, ahová én megyek, oda senki más nem jöhet velem, sem anya, sem testvér. Sem feleség. Sok tennivalóm van, és hontalan leszek. Az én életemben nincs helye a személyes szerelemnek, mert az számomra csak akadályt jelent.
Ajkához emelte a lány kezét, és megcsókolta, majd hirtelen megfordult, és elindult a palló felé.
– Isten veled! Isten óvja utadat! – szólt utána Judit az ő kellemes orgánumán.
A fedélzeten Lucanus nem használta a számára külön fenntartott kényelmes, napellenzős helyet, ezért Kusa vette igénybe ezt a jó lehetőséget, és aranyszegélyes, vörös tunikájában úgy elterpeszkedett a párnákon, mint valamely fejedelem. Nem értette, miért kuksol Lucanus odalent egész nap a könyvei előtt, és csak alkonyattájt jön fel az imbolygó fedélzetre. De akkor is azonnal jelzi, hogy nem igényli a társalgást. Nem vesz tudomást a tengerészekről, a centuriokról, a kapitányról, vagy a többi néhány utasról. Úgy tűnt, mintha valamilyen kínzó álom foglya lenne, amiből semmi sem tudja kiszabadítani.
Egyik alkalommal megpillantott néhány rabszolgát, amint a hajó belsejéből létrán felfelé jöttek; egy meztelen, fekete-bőrű embert cipeltek. Átlökték a testet a korláton, és az alig hallható csobbanással eltűnt a tengerben. Akkor eszébe jutott, hogy korábban is mintha hallotta volna ezt a jellegzetes zajt, amit a holttest vízbe csapódása kivált. Homlokát ráncolta, és elindult a kapitány felkutatására.
A kapitányi kajüt forró és levegőtlen volt. Gallo sugárzó, derűs mosollyal hellyel és borral kínálta. Az orvos röviden, mereven rászegezte tekintetét. – Pestis? – kérdezte.
– Már kitűztük a sárga zászlót, amit te talán nem vettél észre. A kikötők nem engednek befutni minket, ha látják ezt a jelet.
– Elfelejted, hogy orvos vagyok, Gallo.
– Te utas vagy –, magyarázta a kapitány. – Van velünk hajóorvos. Te nem állsz a szolgálatomban, Lucanus. Csak rabszolgák betegedtek meg, és őket mélyen a hajófenéken bezárva tartjuk. Itt csak rabszolgákról, koldusokról és bűnözőkről van szó – fűzte hozzá megnyugtatásként.
– Hívd ide a hajóorvosodat. – Ugye vannak pestises megbetegedések a hajón? – kérdezte Lucanus a megfáradt tekintetű, középkorú, gall orvost, aki maga is rabszolga volt.
– Csak a gályarabok között – vágott közbe a kapitány türelmetlenül.
– A rabszolgák is emberek – szólt Lucanus kemény hangon.
Gallo elképedve nézett rá. Priamos, a hajóorvos is megütközve bámulta Lucanust.
– Hogy mi a rabszolga? – Gallo magán kívül volt. Nem hitt a fülének. Már hallott arról, hogy Lucanus különc, de ez most minden határon túl volt. – Lucanus, ezek a fickók gonosztevők, gyilkosok és tolvajok, akiket többéves gályarabságra ítéltek.
– Annak ellenére emberek maradnak – hangsúlyozta Lucanus. Fehér arcán a düh piros foltjai jelentek meg.
A kapitány meg volt győződve, hogy Lucanus az eszét vesztette. Méghogy egy gályaevezős is ember! Jobb lett volna altatót keverni ennek a bolondnak a borába, gondolta. De az, hogy Diodorus Cyrinus fogadott fiát, mint elmebajost biztonsági őrizet alá helyezze, ennek még csak a gondolatától is hideg futott át a hátán.
– Nem értesz meg engem – folytatta Lucanus, ügyelve arra, hogy ne emelje meg a hangját. Nekem, mint orvosnak a rabszolga is ember, aki ugyanúgy képes szenvedni, mint akár Caesar; vagy ahogyan mi is.
Gallo most békülékeny hangra váltott. – Igen, igen. Természetesen! Priamos most elkísér a kabinodba, a társaságodban marad, és elbeszélgethettek orvosi kérdésekről. – És ezzel félig felemelkedett karosszékéből.
De Lucanus előrehajolt, és fojtott hangon mondta: – Gallo, te római vagy és nektek kevesebbet ér egy rabszolga, mint egy sakál.
A kapitány teljesen kétségbe volt esve. Priamoshoz fordult, és utasította: – Priamos, kísérd el nemes Lucanust a kajütjébe, és készíts neki gyógyszert, de azonnal! Szemmel láthatóan beteg.
Lucanus most a hajóorvoshoz fordult: – Indiai tanáraim azt tanították, hogy patkányok és azok bolhái terjesztik ezt a betegséget. Hallottál erről? – A másik orvos csak bólintott. Lucanus olyan hangnemben folytatta, ahogyan két orvos egymással beszél: – A bolhák ellen be kellene tekerni a lábszáradat, amikor kezeléskor a rabszolgák közé mész.
Gallo elveszítette önuralmát, és ordított.
– Azt hiszed, megengedném az orvosomnak, akiért ezer aranyat fizettem, hogy bemenjen a rabszolgák közé? Ő azért van a hajón, hogy az utasaimat ápolja; és az utasok közül egy sem lett beteg. Én vagyok itt a kapitány! Intézkedéseimmel élet és halál fölött rendelkezem ezen a hajón. És nem kérek bocsánatot még tőled sem, Lucanus, hogy erre figyelmeztetlek!
Lucanus nyugodtan reagált. – Azt javaslom, hogy a hajón fellelhető összes patkányt azonnal el kell pusztítani, továbbá minden helyiséget füstölni kell a bolhák ellen, és a hajó helyiségeinek fa felületeit kivétel nélkül át kell mosni lúggal.
Gallo visszanyerte önuralmát. Ez a görög egészen ésszerűen beszél. De végül is az őrülteknek is lehetnek tiszta pillanatai. Megszólalt: – Azonnal elrendelem mindezeket. És most…
Lucanus felállt. – És most lemegyek az evezősökhöz, és megnézem, mit tehetek. Előbb azonban betekerem a lábamat és a karomat a bolhák ellen.
Gallo felpattant, és fenyegető hangon sziszegte: – Ismét fel kell hívnom a figyelmedet, hogy kapitány vagyok, és minden utasnak, még ha maga Ceasar lenne az, neki is engedelmeskednie kellene a tengerészeti törvényeknek. Ameddig ezen a hajón vagyunk, az én hajómon, én vagyok a legfőbb hatóság. Most visszamész a kabinodba, Lucanus, és az orvosom veled megy, hogy megnyugtasson.
– Nem! – tiltakozott Lucanus. – Kivéve, ha kényszerítesz. Orvos vagyok, és nekem is megvannak a kötelességeim és a jogaim.
A végén mégiscsak meg kell kötöztetnem – gondolta a szerencsétlen kapitány. Habozott. Hívatni fogja tiszteit, hogy valamilyen könnyű lánccal kössék meg ennek a görögnek a kezét és lábát. Szörnyű kutyaszorító! De végül is a törvény az Ö oldalán áll, és Lucanus saját érdekét kell figyelembe vennie.
– Az én saját egészségem és biztonságom aggaszt? Megértem, hogy rettegsz nevelőapámtól, Diodorustól.
A hangja most megenyhült. – Nekem minden szükséges gyógyszer kéznél van, és mindent megteszek a magam védelméért. És felmentelek a személyemmel kapcsolatos összes felelősség alól. Csak annyit kell tenned, hogy nem zárod be az evezős helyiséget.
– Most már vége a türelmemnek, Lucanus! – kiáltott a kapitány. – Azonnal menj a kabinodba, mert különben… kölönben… erőszakkal vitetlek le.
– Ha nem fékezem meg a betegséget, Gallo, akkor az átterjed at utasokra és a legénységre. És akkor lehet, hogy csupa hullával fog a hajó a partra sodródni.
Gallo elfordult. – Menj a kabinodba! – ismételte. – Azalatt majd kiadom az utasítást, hogy haladéktalanul hajtsák végre a… a tanácsaidat.

– Az előző rész ITT
– A következő rész ITT
– Taylor Coldwell könyvéről ITT olvashatnak

Honlapunkon időről időre részleteket adunk közre a műből: a 12 rész alapján az érdeklődő átfogó képet nyerhet a regényről, amelyet természetesen teljes egészében is szeretettel ajánlunk  elolvasásra.  A Szent Lukács evangélista küzdelmes életéről és Evangéliuma keletkezéstörténetéről szóló regény kapható a Libri és a Líra könyvesboltok országos hálózatában és webáruházaiban. 

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot