NOÉ BÁRKÁJA – Lipicai lovas világörökség

A magyar lótenyésztés büszkesége a lipicai: főleg azért, mert nemzetünknek nagy szerepe volt a fajta kialakításában, de azért is, mert ezekkel a lovakkal fogathajtásban az élmezőnyben vagyunk.
A lipicai lótenyésztés hagyománya a szellemi kulturális örökség részeként felkerült az UNESCO listájára 2022 novemberben. A témát az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai közül nyolc ország – köztük hazánk – közösen terjesztette elő. Az értékelő testület példaértékűnek tartotta a jelölését, amely a benyújtó államok szoros összefogásáról tanúskodik, összhangban a nemzetközi együttműködés elveivel.

,,Jóllehet a tenyésztői munkát elkezdő ménes a Karszt-hegységben volt, majdnem az egész tenyészterületet a Kárpát-medence, az egykori Magyarország adta: a felvidéki, az erdélyi hegyek, a Bükk a Mátra tájai. A termőtalajban rendkívül szegény Lipicát a virágzó mezőgazdasági kultúrájú Dunántúl látta el zabbal és szénával…” – olvashatjuk a szakirodalomban. De nem csak élelemmel segítettek a magyarok, hanem többször előfordult, hogy törzsmént küldött a mezőhegyesi ménes Lipicára. Ráadásul a nyolc vérvonalból kettő is magyar: az Incitato és a Tulipán. Korábban pedig többször is hazánk látta vendégül a franciák elől menekülni kényszerülő ménest…

Lovakkal a hársfa körül…

A hársfát (lipovec vagy lipizza) a szlávok az élet fájának tartják. Lipica település – illetve a lovak is – a falu közepén álló hársfáról kapták a nevüket. A lipicai története 1580-ban kezdődött, amikor I. Ferdinánd német-római császár magyar és cseh király fia, II. Károly főherceg az 1572-ben alakult bécsi spanyol lovasiskola számára egy tenyésztő telepet alapított – a császársághoz tartozó Trieszt közelében, a Karszt-fennsíkon fekvő Lipiken a mai szlovéniai Lipicán.

A tenyésztő telep genetikai alapját az ott található és a középkorban nagyra becsült, de kissé nehéz testű Spanyolországból importált lovak és a szintén helyi, kemény természetű hegyi lovak adták. A cél az volt, hogy ,,… itt a legjobb lovakat tenyésszék, melyek a császári udvar számára lesznek elővezetve. Ezek a legkiválóbb és  legtűrőképesebb lovak legyenek…” A település lassan szépen kiépült. A XVII. században kápolna is épült itt, Szent Antal tiszteletére, jelentős freskókkal.

Menekülés(ek) Magyarországra

1797 tavaszán a francia forradalmi hadsereg betört Ausztriába, a lipicai ménest az a veszély fenyegette, hogy a franciák zsákmánya lesz. A ménesnek menekülni kellett. Nehéz út végén Székesfehérváron, Balatonszentgyörgyön és Móron ,,pihentek meg” rövid ideig. Hazatérve a franciák által lerombolt települést találtak, rendetlen istállókban gyenge takarmányozást szenvedtek meg a lovak. Mindezt még egy 1802-es földrengés is súlyosbította. 1805 novemberében pedig Napóleon csapatainak közeledése miatt újra menekülni kellett: a cél Mezőhegyes volt.

Mezőhegyestől Szilvásváradig

A hazai lipicai tenyésztést hivatalosan a lipicai ménes mezőhegyesi tartózkodásától számítjuk. A háborús veszélyek elmúltával – több mint hat év – nem tért vissza az összes ló Lipicára, hanem a közben felduzzadt létszám egy része a mezőhegyesi katonai ménesben maradt.
,,A közel hét évtizedes mezőhegyesi tenyésztés és tartás során bizonyos tekintetben kezdett megváltozni a fajtajelleg. Mezőhegyes és környéke rendkívül nagy termőképességű talajjal és a bő termést ugyancsak elősegítő klímával rendelkező alföldi vidék. Ennek következtében a lovak tömegesedtek, rámásodtak és egyben a hegyvidéki lovakat jellemző szervezeti szilárdságukból is veszítettek.
E probléma feloldására született a döntés, hogy Mezőhegyesről a lipicaiakat áttelepítik Erdélybe, Fogarasra. Az áttelepítés 1874/75-ben meg is történt. A lovak ismét a fajta igényeinek megfelelő hegyvidéki környezetbe kerültek. A Fogarason eltöltött közel 40 év igen gyümölcsöző a fajtát erősítő időszak volt.
1912-ben az I. világháború elől menekítve az akkori  Földművelésügyi Minisztérium döntést hozott a lipicai ménes Fogarasról a Magyar Királyi Bábolnai Ménesbe való áthelyezésére. Bábolna a tenyésztés szempontjából szintén rendkívül értékes időszak volt a fajta számára, annak ellenére, hogy a hegyvidéki havasokról ismét a síkvidéki homokra került.
A bábolnai időszak szintén 40 évig tartott. A fajta karakterének megőrzése érdekében 1947-ben hozott elhatározás alapján 1950-ben a Bükk-fennsíkon 870 m tengerszint feletti magasságban fekvő Csipkéskúton egy csikónevelő telep építésébe kezdtek. Ezt követően megindult a lipicai fajta folyamatos áttelepítése Bábolnáról a Bükk-hegységbe, illetve Szilvásváradra, mivel e település és környéke (a Bükk-hegység) a mai Magyarországon belül az a tájegység, mely természeti adottságaiban leginkább hasonlít a kitenyésztés eredeti helyéhez, Lipicához.
Talajviszonyaiban, növényzetében, tengerszint feletti magasságában, klímájában itt sikerült megtalálni azt a helyet, mely hosszú távon garantálja e tradicionális fajta, környezet által befolyásolt jellegének megőrzését.” – olvasható a magyar vonatkozásokról a szakirodalomban. 1953 január 22-én megalakult a Szilvásváradi Állami Gazdaság, mely feladataként a magyarországi lipicai törzstenyészet fenntartását kapta. Mai utóda az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad.

Nyolcból két magyar vérvonal

A lipicai valódi nemzetközi fajta, az egész világon elterjedt. 400 éve fajtatisztán tenyésztik, az 1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstől eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztése során. A magyarországi állomány kiemelkedő genetikai értékével tűnik ki.
A tenyésztés nyolc genetikai vonalra épül, kettő közülük magyar. A vérvonalak alapítói:
Eredeti Dán mén: Pluto, szürke, 1765-ben született a Frederiksburg Királyi ménesében. Nápolyi tenyészmének: Conversano Senior, fekete, 1767-ben született, és a Neapolitano Senior, pej, 1770-ben született. Kladruby mének: Maestoso Senior, szürke 1773-ban született és Favory Senior, szürke, 1779-ben született.
Az arábiai vérvonal: Siglavy (eredete a 19. századra vezethető vissza) melynek az alapítója Siglavy Senior, szürke, 1810-ben született.
A fajta két magyar vonatkozású vérvonala: Az Incitato törzs erdélyi magyar eredetű. 1802-ben gróf Bethlen Pál a bonchidai, akkor már hírneves ménesből saját tenyészete számára vásárolt néhányat az épp akkor odaérkezett eredeti spanyol lovak közül. Köztük volt a Curioso nevű mén, valamint a Capelano nevű kanca is. Kettejük párosításából született 1810 tavaszán Incitato Senior, törzsalapító mén. A rámás és jó tulajdonságokkal bíró ménre felfigyelt a mezőhegyesi katonai ménes, és 1814-ben megvásárolta.
A Tulipán törzs kitenyésztése szintén a magyar leleményt dicséri. A 19. sz. végén a Jankovich-Bésán család híres volt a lótenyésztéséről. A Szlavóniában található terezováci ménesében minőségi lipicai tenyészetet működtetett, itt eredeti spanyol import és lipicai kancák valamint a Favory törzs Tulipán nevű ménjének alkalmazásával született meg a vérvonal.
Összeállította: D. K.

Szeretettel ajánljuk Noé bárkája rovatunkból:
– A lovon töltött időt nem számítja a Teremtő IDE KATTINTVA
Levendulamező Bükkszentkereszten
– Állatokkal megáldva ITT
Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?