Lajos atya, a Jóisten csodája

EGERSZALÓK 40.
,,…Egyik alkalommal, mikor nyílt az ajtó, Jézus lépett be. Nem tudom megmondani, hogyan, de ez a látomás a mai napig él bennem. Egyenesen a szemembe nézett, fogta a nagy misekönyvet, odajött hozzám, és azt mondta: te fogsz nekem ministrálni.”

– Szükséges, miközben felüdülés, hogy legalább ezt a rövid időt arra áldozzuk, hogy csak a Jóistenről, a lelki dolgainkról, beszéljünk – és hallgassunk… Az utóbbi talán még fontosabb: figyelmesen, kitárt lélekkel hallgatni, aztán csak hagyni, hogy ülepedjen – fogalmazta meg az egyik résztvevő…
Ezt nevezik a ,,bőség zavarának”… Négy nap előadásokkal, koncertekkel, műhelyekkel, szentmisékkel – még több személyes találkozással, beszélgetéssel… Összefoglalást adni nem könnyű, de szerencsére van egyfajta prioritás, hiszen – nem csak udvariasságból! – de mindenképpen a ,,főszereplővel”, a találkozót elindító, 95 éves Kerényi Lajos piarista atyával kell kezdeni. Túlzás nélkül a Jóisten egy csodája ő! Életvidámságával (ahogy lecsap minden adódó poénlabdát…), az ifjúsághoz (is) közel álló kedves, ,,bohókás” stílusával (ahogy dicsőítve együtt ,,hajladozik” a többiekkel), könnyeden is mély gondolataival a mai napig a szalóki lelki erőmű motorja…

Lévén az idén 40 éve indult Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat központi témája a hivatás volt, Lajos atya is elmesélte, hogyan kezdődött: – Almásfüzitőn születtem, kis ministránsok voltunk testvéremmel meg több fiúcskával. Füzítő kicsi gyártelep, volt egy kápolnája, ahová hetente egyszer átjött a tisztelendő bácsi a szomszéd faluból. Alig vártuk mindig… Egyik alkalommal, mikor nyílt az ajtó, Jézus lépett be. Nem tudom megmondani, hogyan, de ez a látomás a mai napig él bennem. Egyenesen a szemembe nézett, fogta a nagy misekönyvet, odajött hozzám, és azt mondta: te fogsz nekem ministrálni. S a kezembe adta a könyvet. Tehát nem meghívott, hanem kinevezett: te leszel az én szolgám. Légyszíves… Óriási élmény volt ez számomra, mikor föleszméltem ebből a látomásból, a torkomban dobogott a szívem. Volt a családban egy kedvesnővér, elmeséltem neki, s ő azt mondta: kisfiam, ebből alighanem papság lesz. Meghívó ez neked… És bevett az Úr, hogy szolgáljam. Közben segített. Alkalmassá tett…
A folytatásba is kaphattunk bepillantást, mesélt túlélt golyózáporról, láger- és börtönbeli szörnyűségekről – amiket azért élhetett túl, mert: ,,Valaki vigyázott rám!”
Lajos atya 70 éves papi évfordulóját ünnepli idén, így rubinmisés áldásával ért véget a találkozó… ,,Tetszik tudni, az áldás mindig égi erőtereket hoz el ebbe a dimenzióba. Hogy hogyan, ez a Jóisten titka, de hatalmas erőt kapunk ahhoz, hogy ne legyünk ,,lekvárok”, hogy lelkesek legyünk, hogy otthon béke legyen, sok mosoly, derű, hogy szívesen menjünk el megtisztítani a lelkünket, és így tovább…”
– Áldjon meg benneteket a Jóisten sok mosollyal, tiszta élettel, derűs békével… – hallottuk – hordozzuk – szavait.
Dobos Klára

VIDEÓNKBAN: Égi erőterek ,,lekvárság” ellen 🙂 A 95 éves Kerényi Lajos atya, az Egerszalóki ifjúsági találkozó és lelkigyakorlat alapítója 70. papi jubileumát ünnepelte a szalóki találkozók elindításának 40. évében (2022). Ebből az alkalomból részesülhettek a jelenlévők rubinmisés áldásában. Kérjük a Jóisten áldását a videó megtekintőire is.

Szeretettel ajánljuk: – Lajos atya Szalókról üzen (2017) ITT
– ,,Regényes” jelek a 100 év magányból ITT
– Sumi néni (lelki) sátra (2018) ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)